- Tegyük fel, hogy Alföldi nagymamája a 30-as évek híres művésze. A nácik elhurcolják koncentrációs táborba, de onnan sikerül megszöknie és Alföldi Róbert egy példaként tekint rá, az ő személye igen kedves számára. Majd évtizedekkel később jön egy rendező, aki ezt úgy dolgozza fel, hogy a nagymama művészi pályafutása inkább Gábor Zsazsáéhoz hasonlít és a koncentrációs táborban az odahurcolt zsidóktól kezdve a német tisztekig mindenki végigmegy rajta. A végén a táborparancsnokkal is összeszűri a levet és ennek következtében tud elmenekülni. Tulajdonképpen ez a bajom a darabbal. Nem szép dolog mások számára kedves és szent embereket lejáratni művészi szabadság címszó alatt. Szeretném leszögezni, nem a modernizálással van a baj. Ebben a tekintetben hozzá lehet nyúlni a műhöz. De a szerző nemzeti nagyjainkat köztük a szenté avatott István királyt egy béna alaknak állítja be, akit mások irányítanak és - a boldoggá avatott - felesége, Gizella csalja. István a darabban egy véres diktatúra bábjaként, Asztrik által irányított tutyimutyi alak. Véreskezű papok Koppány embereit gyilkolják halomra. Koppányt és csapatát dorgosnak, anarchista csürhének ábrázolja. A Szent Koronát pedig börtönnek ábrázolja, aminek az oda zárt emberek nekirontanak, mint valami csürhe, majd jön a Himnusz. Mindezt csupán provokációs céllal teszi, mert tudja hogy a magyar társadalom jóérzésű része erre ugrik és ő megint a címlapokra kerülhet. Mindegy, hogy botránnyal csak az a fontos, hogy megint beszéljenek róla.
Posted on: Wed, 04 Sep 2013 10:59:33 +0000
Trending Topics
Recently Viewed Topics
© 2015