"Az utolsó hónapokban ott Magyarországon már annyi minden nyomasztott, hogy egyedül csak a betegeimet, a hivatásomat, a gyerekeimet fájt otthagynom, de semmi mást nem. Szeptember végén megkaptuk az egészségügyben a megalázóan alacsony béremelést a kormánytól, elfogadni is méltatlannak találtam, az egész addigi életemet pedig nevetségesnek és groteszknek. Fájó volt és már elviselhetetlen. A folyamatos gyűlölködés a munkahelyeken, és a politikában, a fáradt, elgyötört arcok látványa az utcákon, a napi nyomor. A küszködés réme, hogy hogyan tudnék majd a víz felszíne fölött maradni télen, az állandóan kínzó gondolatok, hogy a gyerekeim is többet érdemelnének, és legfőképpen az, hogy ahelyett, hogy életerős fiatal negyvenesként másokon segíteni tudnék, én magam is csak állandóan, újra és újra segítségre szorulok… Fájóan méltatlan. Változtatni próbáltam sok mindenen, a magam és mások életén is, éveken át, nem ment, kiutat nem találtam. Az utolsó pillanatig kivártam, csak akkor jöttem el. Szinte senkitől sem köszöntem el, és a terveimről senkinek sem beszéltem, nem is volt időm, de talán nem is akartam, csak néhány embernek szóltam, aki közel volt, aki előtt nem tudtam eltitkolni, és akiről biztosan tudtam, hogy őszinte szívvel szeret, önzetlenül, minden irigységtől, negatív gondolattól mentesen. Nem köszöntem el, azért sem, mert megyek majd még vissza, jóllehet, ha csak tehetem, most már csak látogatóba. Mert az életemet, amiből csak egy van, szeretetben szeretném leélni. Olyan országban, hazában, ahol megbecsülik egymást az emberek, ahol a békességre esküsznek, és ahol még a legzordabb időben is az örömet keresik, ahol az életet szentnek tartják. Van egy hagyomány, ami azt mondja, a haza ott van, ahol a szüleink, nagyszüleink sírja. De a sírban csak csontok fekszenek, porladó szétfoszló testek! A lélek szabad. Minden lélek az. Van, akié csak a halál után válik azzá, van, akié pedig már születésétől kezdve szabad és korlátok közé nem szorítható. A haza ott van, ahol az ember szíve van, ahol értik a könnyeit, értik a mosolyát. A haza ott van, ahol az ember életét fontosnak tartják, ahol a mássága ellenére is elfogadják, ahol szeretni tud, és ahol szeretik. Ahol mindent, amivel született segítenek neki kibontani, kicsomagolni, mint valami ajándékot. Ahol büszkék arra, hogy van benne valami egyedi, és ha csak egy kicsit is tehetséges bármiben, akkor nem hagyják a képességeit elveszni."
Posted on: Mon, 30 Sep 2013 20:47:15 +0000
Recently Viewed Topics
© 2015