„Honvéd főtiszt 13, Bátor férfi 13, Hős katona 13, Igaz ember 13. Magyar mártír 13, Erőt vett a rút halálon. S erőt adott a magyarnak, hogy bízzon a virradatban…” Hősök voltak, emberek, bátrak, ugyanakkor férfiak, férjek, apák… Mi játszódhatott le bennük az ítélethirdetés után? Meghaltak a magyar szabadságharcért… Bátran, méltósággal, hősiesen… Hősök voltak, bátrak… emlékük örökké dicső marad. A saját boldogságuk pedig életükkel együtt derékba tört… A két agglegény, Aulich Lajos, Török Ignác, és az özvegy Kiss Ernő kivételével mindnyájukat várta volna otthon valaki. Feleségük, gyerekeik voltak… Élhettek volna boldog családban, láthatták volna felnőni gyermekeiket, unokáikat… De nem adatott meg nekik… Mert meghaltak a magyar szabadságért. A szabadságért…? Ez járt ma a fejemben. És akaratlanul is minduntalan arra kellett gondolnom, hogy hősök voltak, igen, akikre büszkék kell, hogy legyünk, akiknek emléke örökre áldott marad. De ugyanakkor férjek, apák is voltak, akiknek az ítélethirdetés utáni érzéseibe bele sem merek gondolni, mert a szívem facsarodik… Csak néhány példa… Damjanich János és Csernovics Emília hosszú évekig voltak szerelmesek egymásba, mire 1847 nyarán összeházasodhattak, és a már nem is olyan ifjú férj – bizonyítandó, hogy szakított korhely életével – kérelmezte, hogy Aradról Temesvárra helyezzék át. Ha tehette, otthon ült felesége oldalán. Erről parancsnoka, Haynau táborszernagy is meggyőződhetett – későbbi hóhéra ugyanis többször vendégeskedett Damjanichéknál. Talán már akkor ellenérzéssel figyelte, hogy a házaspár felnőtt fejjel megtanult magyarul, és szerb anyanyelvük vagy a német társalgási nyelv helyett magyarul beszélgettek egymással… Nagysándor József tábornoknak nem adatott meg, hogy oltár elé vezethesse választottját. A félig német származású katonatiszt saját unokahúgába, Schmidt Emmába lett szerelmes, és az esztergomi érsektől kért engedélyt, hogy elvehesse a lányt. Az engedély késve érkezett, a szükséges papírokat Nagysándor József már csak az aradi börtönben kaphatta kézhez… Az utolsóként kivégzett gróf Vécsey Károly friss házasként állt az akasztófa alá. Két hónappal a fegyverletétel előtt vette feleségül szerelmét, a francia származású Caroline Duffaud-t. Vécsey császárhű apja megtagadta a fiát, és súlyosabb ítéletet kért a bíróságtól, ezért kellett a tábornoknak végignéznie minden társa kivégzését. Holttestét Caroline kicsempésztette az aradi várból, majd titokban eltemette férjét. Soha nem ment férjhez újra és Magyarországot sem hagyta el. Az egykori francia lány magyar özvegyasszonyként halt meg 1900-ban… És sorolhatnánk a többieket is… Bocsánat, de én a hősök mellett ma az emberekre is gondoltam… (És azért is bocsánat, hogy ilyen hosszan…)
Posted on: Sun, 06 Oct 2013 21:27:39 +0000