"Sadhuról eddig még nem is beszéltem. Pedig ugyancsak ismert, lépten-nyomon látható jellegzetessége Indiának. Városban, vidéken, országúton, vasútállomásokon egyaránt találkozhatunk vele. Félmeztelen, nyíratlan hajú és szakállú, feltüünööen piszkos, többnyire behamuzott testüüvándor aszkéta a sadhu. Holy man-szet ember. Koldusfakír. Ott az út mentén találkozunk a sadhuval. Egyik kezében hosszú vándorbot, másikban pálcika. A pálcikán pedig öt, még a sadhunál is piszkosabb veréb üldögél. Érdekel a szokatlan látvány, megállítjuk a szent embert, megpróbálunk vele szóba elegyedni. Tud is néhány szót angolul, hanem rendkívül tartózkodó, sehogy sem akarja elárulni, mi célból hordozza kis madarait. Addig-addig faggatom, addig-addig zörgetem nadrágzsebemben a rúpiát, mígvégre megpuhul az öreg, s tudtunkra adja, hogy öö bizony beszélget a verebeivel, megértik minden szavát. Érdeklöödésünk mindinkább fokozódván további nógatással sikerül rábírnunk a sadhut, hogy állítását bebizonyítsa. Rongyos tarisznyájából apró papírszámokat vesz elöö,mindegyik madárnak nyakába köt egyet, megszámozza verebeit. Válasszunk-mondja-,hányas számú madárhoz szóljon. A négyest jelöljük meg. A sadhu valamit mormog a verebeknek, lehúzza rücskös ujjáról a nagy sárgaréz gyüürüüt, s magasra felhajítja. Csillogva repül a gyüürüü, de még gyorsabban repül a négyes számú veréb-nyílsebesen surran a magasba, röptében kapja el a gyüürüüt, visszaszáll vele társai közé a pálcikára. Büszkén fogja csöörében a kis rézkarikát, önkéntelenül a Corvinok hollójára kell gondolnom. A sadhu most azt kérdi, vajon melyik fárólhozasson levelet madarával,s vajon hányas számút küldje el levélhordónak?-Ahol ni-mondjuk-,attól a sárga virágútól jobbra a harmadik, az a sátoros banyanfa, arról hozasson levelet. Mégpedig ezúttal a kettes veréb mutassa meg, mit tud. Makog a sadhu, titokzatosan magyaráz, verebei figyelmesen hallgatják.. Aztán a kettes hátraperdül a pálcán, körülnéz-és uccu-zsinór iránt a kiválasztott fára! S már siet is visszatársai közé, csöörében a falevél! Elragadtatásomat alig gyöözöm leplezni. Ilyet aztán valóban nem láttam még. Következik az utolsó mutatvány. -Van cigarettája?-kérdi az öreg. Elööveszem a tárcámat, megkínálom. -Majd a madár-mondja a sadhu-, melyiket küldjem érte?-Az egyest! Öülök, hogy F velem van, legalább tanúra is hivatkozhatom. Mert lám, sz egyes számú veréb rárebben nyitott tárcámra, csöörével elööcibál egy cigarettát, átszáll ele gazdája torzonborz szakállerdejébe s akárcsak fészekbeli fiókáit etetné, a vén koldus szájába tolja a cigarettát! A sadhu azonban tagadólag rázza kócos fejét. Nem dohányzik. Indulni készül. A pénzt is büszkén visszautasítja. Pedig azt hittem, a rúpiacsörgetés hozta meg madáridomító kedvét. Álmélkodva nézünk a távozó sadhu után. Mit szóljunk? Fogjuk rá, hogy betanított madarak? Hogy türelem kérdése az egész? Nvezzük tán misztikumnak vagy emberfeletti eröönek? Azt hiszem,leghelyesebb:hallgatni és csodálkozni. A visszakapott cigarettát még mindig a kezemben tartom. Tárcámba azonban nem teszem vissza."
Posted on: Mon, 15 Jul 2013 17:09:17 +0000
Trending Topics
Recently Viewed Topics
© 2015