„…mit jelent feltámadni a halottak közül” (Mk 9,2–13 ) 2Hat nap múlva Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, felvitte csak őket külön egy magas hegyre, és szemük láttára elváltozott. 3Ruhája olyan tündöklő fehérré lett, amilyenre nem tud ruhafestő fehéríteni a földön. 4És megjelent nekik Illés Mózessel együtt, és beszélgettek Jézussal. 5Péter megszólalt, és ezt mondta Jézusnak: „Mester, jó nekünk itt lennünk, készítsünk ezért három sátrat: egyet neked, egyet Mózesnek és egyet Illésnek." 6Mert nem tudta, mit mondjon, ugyanis annyira megrettentek. 7De felhő támadt, amely beárnyékolta őket, és hang hallatszott a felhőből: „Ez az én szeretett Fiam, reá hallgassatok!" 8És hirtelen, amint körülnéztek, már senki mást nem láttak maguk mellett, csak Jézust egyedül. 9Amikor jöttek lefelé a hegyről, meghagyta nekik, hogy senkinek el ne mondják, amit láttak, hanem csak akkor, amikor az Emberfia már feltámadt a halottak közül. 10Meg is jegyezték jól ezt az igét, de tanakodtak maguk között: mit jelent feltámadni a halottak közül. 11Ezért megkérdezték tőle: „Miért mondják az írástudók, hogy előbb Illésnek kell eljönnie?" 12Ő pedig így válaszolt: „Illés valóban előbb jön el és helyreállít mindent. Akkor viszont miért van megírva az Emberfiáról, hogy sok szenvedésben és megvetésben lesz része? 13De mondom nektek, hogy Illés már el is jött, és azt tették vele, amit csak akartak, ahogyan meg van írva róla." Igen, ez a kérdés a legmélyebben hívő szívében is ott van, s ott is lesz a „színről színre" látásig. Ne féljünk ezt a kérdést feltenni Istennek,akár nap mint nap. Isten úgy rendezte élet és halál dolgát, hogy mindent, amit ez ügyben tudnunk kell, Jézus életén és halálán „szemléltetett". Jézus Krisztus a mi sorsunk! Ámen. RÉ 468 MRÉ 390 „… Az Úr fölkentje… is foglyul esett vermükben…” (JSir 4) Egy NOVELLÁBAN olvastam, hogy az ember gyermekkorában irigyelte azokat a nagyobb „fiúkat”, akik már fel tudtak mászni a diófa minél magasabb pontjára, miközben ő maga hiába próbálkozott; aztán amikor mégis sikerült felmásznia, egy idő után már csak az volt a gondja, hogy hogyan lehet onnan nagyobb sérülés nélkül lemászni (Fülöp Lajos festőművész írása). Több jelentése is lehet ennek a példázatnak. Én most kollektíven értem: az emberiség „magasra” jutott, akárcsak a Bábel tornyának építésekor (1Mózes 11,1-9); - de nem elég magasra ahhoz, hogy „elég” legyen, ugyanakkor mégis életveszélyesen és istentelenül magasra ahhoz, hogy halálosan összezúzza magát.[1] Jeruzsálem „magasra” jutott, az Úr nélkül, és még többet akart, ezért hatalmasat zuhant.[2] Az ostromlott Jeruzsálem leírása rettenetes (1-15). Szabad folyást engedett haragjának az Úr (11), ami annyit jelent, hogy nem védett meg többé „szerető korlátaival”, hanem engedett alá zuhanni (16-20).[3]Sőt még Fölkentjét is engedte foglyul ejteni az Úr (20): rejtett Krisztus-prófécia ez! Az ítéletében mégis ott a kegyelem (22); de kezdj végre lefelé mászni, ember! [1] A novella kifejezéseit használva: most már csak azon kellene serénykedni, hogyan lehet lejutni innen, baj nélkül! [2] Az élő Isten nélkül utol ér bennünket a zuhanás, mert addig ugrálunk védőháló nélkül, amíg összetörünk; addig másszuk a csúcsokat, amíg ott veszünk. [3] „Vártuk a segítséget, de hiába” (17), kiszolgáltatott az Úr, nem tekintett ránk, nem hozott szabadulást.
Posted on: Wed, 24 Jul 2013 05:40:41 +0000
Trending Topics
Recently Viewed Topics
© 2015