…ÉS A CIRKUSZ TOVÁBBÁLL (Harmincadik rész) TIZENHARMADIK FEJEZET 1 Miután végzett Pearl dédinél, és megköszönte a segítő szándékot a jó tanáccsal egyetemben, Rosemary az Arany Alkony otthonból kijövet megcélozta az első útjába kerülő telefonfülét, ahonnan felhívhatta Jamest, hogy elújságolja neki a fejleményeket. A férfi borús hangulatban vette fel a kagylót a sokadik kicsengésre. Csak akkor enyhült meg némileg, amikor Rosemary közölte vele, megvan a terve. - Valóban? – hallatszott a férfi hitetlenkedő hangja a vonal túlsó végéről. - Csak én érzem a szarkazmust a hangjában, vagy valóban ott lappang a szavai mögött? James hallgatott, és pont úgy tett, mint aki beleszív egy szál erős Camelbe. Hallatszott a szippantás szele, a papír és a dohány égésének a surrogása, a benntartott, majd kifújt levegő, és Rosemary szinte érezte a cigaretta mindent átható füstjét is a fülkében állva több kilométernyi távolságból. - Elnézését kérem, de kissé feszült vagyok – felelte James. - Megértem, és éppenséggel azért hívtam fel, hogy megnyugtassam. Ha mindent Pearl dédi utasításai szerint teszünk, akkor nem lehet semmi bajunk. - Nekünk talán nem, de mi lesz a kis Ralph Archerrel, aki meglátogatott ma és felforgatta a jónak induló reggelemet, és aki minden valószínűség szerint az újsággal együtt kézbesítette magának is, Rose azt a bizonyos levelet. - Azt nem tudom, és a dédi sincs vele tisztában. Soha nem vezetett le ilyen szertartást. Annyit mondott csak, hogy a nagy Manitu útjai kifürkészhetetlenek, de egyszersmind igazságosak is. Ennek következtében, ha tiszta szívvel bízunk benne, akkor ügyünket sikerre visszük nála. - Szavak, melyekben hinnem kellene. - Higgyen, James, és tegye azt, amit most mondok. - Jól van, hallgatom. Rosemary nem kért sokat. Jamesnek egy szalmabábot kellett csak szereznie, hozzá sötét öltönyt és fekete kalapot. Ebből a szalmabáb megszerzése bizonyult a legkörülményesebbnek, ugyanis használt sötét öltönye garmadával lógott a szekrényében. Ezek közül akasztott le egyet, majd mellé tett egy fehér inget is sötét nyakkendővel. Kalapot árult a boltjában. Különféle méretben és fazonban válogathatott. James végül egy széles karimájú kalapot – mely terjedelmes árnyékot vetett az arcra – hozott elő a raktárból. Tisztára, mint egy amis ravatalozás, gondolta, és kínjában felvihogott. Fogta a ruhákat, belehajtogatta egy szatyorba, és a pult alá rejtette, hogy kéznél legyen, amikor Rosemary visszatér a városba. De honnan a fenéből akasszak le egy szalmabábot? – hasított belé a gondolat. A Fő tér környékén nem igazán futok össze eggyel sem, amint a Talbot Cukrászdában süteményt majszol, vagy éppen Isaac Cohen Figaro Fodrászatában a frizuráját lövi be valami divatos pomádésra. Egyetlen helyen lehet csak szerezni szalmából készített madárijesztőt, az pedig nem más, mit a Talbot farm, kint az Öreg Malom úton túli földút mellett. Az pedig éppen aktuális helyszín lesz a szeánszra. 2 A terv nagyon egyszerű volt. Amint Rosemary visszaérkezett Dawn Creekbe, azonnal Mr. Palmer vegyeskereskedéséhez hajtott. James már várta őt jóféle erős feketekávéval, és ma már másodszor fordította a bejárati ajtón lógó táblát a Zárva feliratra. Előszedte a ruhákat a pult alól, hogy Rosemary leellenőrizhesse, aztán amikor a nő mindent rendben talált, visszarendezte őket a zacskóba. A terv döntően abból állt, hogy ki kellett jutniuk a Talbot farmra. Ehhez Rosemary autója elengedhetetlennek bizonyult, ráadásul az asszonynak még valami alibit is ki kellett találnia, amiért az estét nem tölti otthon. Ez nagyon ritkán fordult elő, és általában a Chelsea-ben negyedévente tartott nőegyleti gyűléssel esett egy időbe, ami már éppen esedékes volt, ha nem is pont a mai napon. Rosemary viszont bevállalta, azt hazudja a férjének, ma lesz a szokásos gyűlés, amin mindenféleképpen jelen kell lennie. Elkészíti a vacsorát, és minden úgy lesz, mint ahogyan lenni szokott ilyen alkalmakkor, csak éppen Rosemary nem Chelsea-ben fog csacsogni a nőegyleti tagokkal, hanem a Talbot farmon ördögöt űz ki egy ártatlan gyerekből. Még mielőtt meggondolta volna magát fel is hívta Bent a városházán, hogy elmondja neki az estében beállt változást. A férje nem kérdezett sokat, csak annyit, hozzávetőleg mikorra ér haza Rosemary, megvárja-e őt a lefekvéssel, avagy sem. Hiszen jól tudta az ilyen nőegyleti pletykapartik általában elhúzódtak ám. Rosemary biztosította Bent, hogy igyekezni fog, de nem mondott időpontot. Amikor letette a kagylót, keze láthatóan remegett. - No, most jól esne egy kis szíverősítő – mondta. Arca egészen kipirult. - Sajnos azzal nem szolgálhatok. Vagyis szolgálhatnék, de nem teszem. Elég volt a reggeli adag. Rosemary, ha lehet, még jobban elpirult. - Ami a másik lényeges kérdést illeti – folytatta James -, hogyan csalogatjuk ki az Archer gyereket a Talbot farmra? - Igen, ezen már én is töprengtem hazafelé jövet. - Egyik lehetőségként bevethetnénk valami csalétket neki. - De mi lenne az? - Ezen törtem a fejem egész délelőtt. - Az igazi csalétek mi vagyunk neki, de mégsem állíthatunk be Archerékhez, hogy a kis Ralph-fal akarunk beszélni. Felettébb feltűnő lenne, nem is beszélve arról, ha utána a gyerek ne adj isten eltűnik. James a fejét ingatta. Szája szegletében a jól megszokott Camel fityegett, ő maga pedig fel s alá járkált a pult mögötti eladótérben. - Ha emlékezetem nem csal, akkor azzal búcsúzott el, hogy este visszajön a válaszomért. - Tehát nem kell érte elmennünk. - Ide helybe fog jönni a kis krapek, és még csak nem is számít rá, hogy mi készülünk az érkezésére, és arra, hogy lecsaphassunk rá – mondta James. Rosemary idegesen nézett a férfira. Kezeit tördelte, aztán körbefonta velük a forró csészét, hogy félelmét leplezze. Sosem tett még ilyet, nem vett részt még életében összeesküvésben, amit egy harmadik személy ellen szőttek, és most belekeveredett a közepébe. Nem töltötte el jóleső érzéssel a dolog. A gyomra görcsbe rándult, és a szívét is mintha valami jeges kéz markolta volna meg. Legszívesebben kihátrált volna az egészből még itt az elején, ha nem érezte volna, hogy most már túlzottan késő egy hátraarchoz. Jobban belelépett a folyónak ebbe a medrébe, mintsem azt mondhatná, megállj. Ha így tenne, cserbenhagyná Jamest, aki minden bizonnyal megpróbálna, mégsem tudna megbirkózni a feladattal. Nem tudnak végezni egymással, mert csak élő végezhet vele, duruzsoltak fejében Pearl dédi szavai. Rosemary-nek tehát nem volt választása. Ki kellett állnia a végsőkig James mellett, és végrehajtani, amit Pearl dédi a fülébe suttogott. 3 A délután lassan telt. Olyan lassan, ahogy a méz pereg le a kanálról egy bögre forró teába. Hosszan nyúltak el a kínos várakozással teli percek. Ezalatt pedig az ember csak töpreng és töpreng, egyre gyártva az újabb lehetőségeket, az érveket és ellenérveket. James Palmer szinte percenként pillantott boltja falán lógó órájának a mutatójára. Mintha odaragasztották volna őket egy pontra, ahonnan nem akarnak többé elmozdulni. Ma még a vásárlók sem özönlötték el őt, úgyhogy jobb híján kiolvasta a Dawn Creek-i Hírmondót, de különösebben nem emlékezett egyik hírre sem. Gondolatai messze jártak, sok száz évvel előbb, amikor ez az egész történet elkezdődött, amikor még nem gondolt bele, hogy ekkora zűrzavart okoz majd vele. Hogy bánta-e? Ezt így nem fogalmazta meg magában, de valószínűleg, nem bánta teljesen, mert akadtak dolgok, amikre szívesen emlékezett. A magányosság volt az, ami újra és újra felütötte rosszalló fejét, és tette keserűvé az életét. Erre nem tudott felkészülni soha, és ez az a dolog, amire senki nem tud felkészülni… hogy egyszer magányos marad. Nos, James Palmer, hívjuk akár Patrick O’Casey-nek, vagy Milton McKinley-nek, vagy ki tudja még milyen neveken kóborolt világszerte, többször megismerte már, milyen az, amikor magányos marad. Egyedül itt Dawn Creekben érezte, hogy igazán otthon van, nincs egyedül, és ezt többek között Rosemary-nek köszönhette. Miután az asszony megitta a kávéját, James hazaküldte pihenni egy kicsit, hogy pár óra múlva némileg felfrissülve jöjjön vissza hozzá a boltba. Rosemary belátta, nincs oka ellenkezni, és különösebben az erejét sem pazarolta volna erre, így hazahajtott, és ledőlt a hálószobában. Előbb csak forgolódott, majd úgy tűnt, sosem fog elaludni. Annyira fáradtnak és kimerültnek érezte magát, ráadásul fejében mindegyre csak az elkövetkezendő este és Pearl dédi szavai jártak. Már nem is remélte, hogy szemére jótékony álom telepszik, amikor váratlanul mégis elszunnyadt. Olyan álom volt ez, mint amikor valakit fejbecsapnak, és hirtelen sötétedik el a világ egyik percről a másikra. Amikor a nyűglődő forgolódásból már csak az álom utáni ébredés van meg újra, és a közbenső órák pedig, mint egy fényt kapott fényképezőgépfilm tovaszállnak az ismeretlenbe. Rosemary-t is az ébresztőóra riasztotta. Nem is emlékezett rá, de valószínűleg félálomban állította be csörgőre. Enélkül minden bizonnyal elaludt volna. Így is már sötétedett, amikor felült az ágyban. Úgy döntött, majd James-nél kávézik. Csak az alvás közben összeborzolódott haját fésülte meg, majd abban a ruhában, amit egész nap viselt, elindult vissza a boltba. A Pearl déditől még réges régen kapott indián tőrt a dédi előírása szerint, már délután bekészítette nadrágja zsebébe. A rossz filmekben ilyenkor szokott jönni az a jelent, hogy a kocsi nem indul. Rosemary autója azonban, ahogy elfordította a gyújtáskapcsolót, azonnal felhörrent. A nő kikanyarodott vele a Fűz utcára, és szépen csendesen lecsorgott egészen a Városi Könyvtárig, ami mellett jobbra bekanyarodva a park sarkánál Mr. Palmer vegyeskereskedése mögötti kavicsos részen le tudott parkolni takarva a kíváncsi tekintetetek elől. Ha elölről érkezik, láthatta volna, hogy ismét a Zárva táblát akasztották ki. De Rosemary ismerte a hátsó bejáratot, és tudta, hogy azt napközben James mindig nyitva tartja. Leállította hát a motort, és elindult a bejárat felé. Olyan érzése támadt, mint amikor valaki otthon felejt valamit, vagy amikor indokolatlanul érzi úgy, hogy lekésik valamiről. És ez az érzés ott bizsergett a fejében egyre, ahogy közelebb lépett a bejárathoz. Kitárta az ajtót. Az üzlet hátsó traktusa sötétbe burkolózott, és Rosemary is jobbnak látta nem felkapcsolni a lámpát. Elölről hangokat hallott, és gyanúja, hogy lekésett valamiről, még kevésbé lett alaptalan. A francba! – sziszegte nagyon halkan, de annál dühösebben. Ahogy a szeme hozzászokott a félhomályhoz, már meg tudta különböztetni a fal mellé állított tárgyakat. Volt itt néhány polc roskadásig festékekkel, ragasztókkal, háztartási szerekkel. A földön egymásra halmozva néhány zsák virágföld hevert, ennek támasztva nagy kiszerelésű kutya- és macskaeledel. Rosemary nem ezeket kereste, úgyhogy beljebb merészkedett. Itt kávét és különféle zacskós élelmiszerek fogadták. A raktár mintha keskenyebbnek bizonyult volna, és ahogy megfordult, könyökével levert egy karton cigarettát. Végre megtalálta a háta mögött, amit keresett, csak eddig valahogy nem vette észre. Összedrótozva a sarokban fából készült kerítéslécek álltak. Jó fegyver egy gyerek ellen, hogy elkábítsam, gondolta. - Mrs. Woodward! Jó estét! Örülök, hogy társaságunkban üdvözölhetem! A hang gúnyos volt, és felettébb idegesítő, ahogy a végén felkacagott, akárcsak Jockey Ewing a Dallasban. Ennyit a meglepetés erejéről, bosszankodott Rosemary, ahogy felkapcsolták rá a raktárhelység lámpáját, és lelepleződött. A tervünk alapjaiban véve most omlott össze kártyavárként. Biztosan lehallgatott minket a sátánfajzat, vagy éppenséggel azon sem csodálkoznék, ha olvasni tudna a gondolatainkban. - Túl sokat feltételez rólam, Mrs. Woodward – szólt a kis Ralph ravaszul mosolyogva, és előzékenyen a kezét nyújtotta, hogy kisegítse a nőt a raktárból. 4 A túlzott elbizakodottság, akár az eltúlzott szerénység nem kifizetődő dolog. Tudta ezt Rosemary és tudta ezt nagyon jól James is, éppen ezért nem éltek sem egyikkel, sem a másikkal. Amikor megtervezték az egész akciót, csak remélték, hogy jól fognak cselekedni, de bíztak abban, hogy a legjobb tudásuk szerint teszik majd a dolgokat. Olyan dolgokat, amiket nem tettek még életük során. Kevés tapasztalattal bírtak, mégis ott sarjadzott bennük a kellő elszántság, hogy megmentsék magukat a nyakukba szakadt problémától, de korántsem érezték magukat elbizakodottnak, hiszen nem láttak a jövőbe, elképzelésük sem volt, mi fog történni. Vagyis arról volt némi fogalmuk, ha nem sikerül a küldetésük, akkor kirobban körülöttük a botrány, és ezt semmiféleképpen nem szerették volna megérni. A túlzott elbizakodottság ezúttal a másik oldalt jellemezte. Rosemary később sem értette, miért kellett ellenfelüknek gyerek formájában megjelenni. Miért egy ártatlan gyereket küldött ellenük, aki még magát sem képes megvédeni. Talán mert könnyen befolyásolható, és még könnyebben irányítható. Így gondolta Rosemary, és így gondolta James is, bár neki más elképzelései akadtak e felől, de azt később sem osztotta meg Rosemary-vel. - Jöjjön csak Mrs. Woodward – szólt a kis Ralph Archer -, elbeszélgetünk kicsit a mi kis üzletünkről, amit felajánlhatok. Ahogy a nő felé nyújtotta a kezét, hogy előzékenyen, és kissé túlzottan elbizakodottan segítsen neki, kénytelen volt hátat fordítani az üzletnek és a pultnak, aminek dőlve ott állt James. A férfi idegesen szinte már nem is szívta, hanem rágta a cigarettája végét, és a füstöt az orrán át engedte ki. Észrevétlenül a pulton matatott. Kezével egyre araszolt előre, mintha valamit keresne, de közben igyekezett mozdulatlan maradni. A pulton egyébiránt semmi használható nem volt a reggel ottfelejtett Dawn Creek-i Hírmondón kívül. - Ha apád látna, mit gondolsz, mit szólna hozzád? – kérdezte Rosemary. - Minden bizonnyal megértené a döntésemet, és büszke lenne rám – felelte Ralph. Rosemary-nál ekkor jött el az a pillanat, amikor ha rövid időre is, de megsajnálta a srácot. Ott állt előtte a vele egykorúakhoz képest két fejjel alacsonyabb, vékony, szemüveges gyerek, akit a többiek biztosan csúfolnak, és kiközösítenek, és aki a lehetőségeit sorra kiikszelve eljut arra a pontra, ahol már csak az ördöggel való szövetség az egyetlen kiút a boldogulás felé. De vajon sajnálat ez, vagy szimpla szánalom, töprengett Rosemary. Nem akarok abba a hibába esni, hogy elvakítson holmi színjátékkal, és az anyai szívemre hatva hagyom magam legyőzni. Nem, abból ugyan nem eszel! Valószínűleg erre a döntésre jutott James is, aki miközben a kis Ralph megragadta Rosemary kezét, elrugaszkodott a pulttól, és a ki tudja honnan szerzett faütővel tarkón suhintotta a srácot. Rosemary annyit látott az egészből, ahogy a gyerek szeme elkerekedett, mint aki maga is megértette, bizony túllépett egy vonalat, amit nem kellett volna, és elbizakodottságának meg kell fizetnie az árát. Aztán a kis Ralph tekintete üvegesre váltott, fogása Rosemary kezén elernyedt, és összecsuklott a teste. Ott feküdt a raktár hideg kövén élettelenül. Folytatása következik
Posted on: Sun, 01 Dec 2013 16:11:22 +0000
Trending Topics
Recently Viewed Topics
© 2015