2013. június 23., vasárnap Évközi 12. vasárnap Zak 12,10-11 És kiöntöm Dávid házára és Jeruzsálem lakóira az irgalom és az imádság lelkét; és ők majd rám tekintenek. Akit átdöftek, azt megsiratják majd ők oly sírással, mint az egyszülöttet, és keseregnek felette, mint ahogy keseregni szoktak az elsőszülött halálakor. Azon a napon oly nagy lesz a sírás Jeruzsálemben, mint Adadremmon sírása Megiddón mezején. Azon a napon forrás fakad Dávid házának és Jeruzsálem lakosainak számára, a bűnösnek és a havi tisztulást szenvedőnek megmosására. Gal 3,26-29 Mert mindnyájan Isten fiai vagytok a hit által Krisztus Jézusban. Hiszen mindannyian, akik megkeresztelkedtetek Krisztusra, Krisztust öltöttétek magatokra: nincs többé zsidó, sem görög, sem szolga, sem szabad, sem férfi, sem nő; mert mindnyájan egy vagytok Krisztus Jézusban. Ha pedig ti Krisztuséi vagytok, akkor Ábrahám utódai, s az ígéret szerint való örökösök. Lk 9,18-24 Történt egyszer, hogy amikor egyedül imádkozott, és a tanítványok is vele voltak, megkérdezte őket: „Kinek tart engem a sokaság?” Ők ezt felelték: „Keresztelő Jánosnak, mások pedig Illésnek, mások pedig azt, hogy a korábbi próféták közül támadt fel valaki.” Azután megkérdezte tőlük: „Hát ti kinek tartotok engem?” Simon Péter válaszolt: „Az Isten Krisztusának.” Ő pedig rájuk parancsolt és meghagyta, hogy ezt senkinek se mondják el: „Az Emberfiának sokat kell szenvednie, el kell, hogy vessék a vének, a papi fejedelmek és az írástudók, meg kell, hogy öljék, és harmadnapra föl kell támadnia.” Azután mindenkihez szólt: „Ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye föl keresztjét minden nap, és kövessen engem. Mert aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt; aki pedig elveszíti életét énértem, megmenti azt.” Isten irgalmát a Szentlélek önti az emberi szívbe. Először rábizonyítja a bűnt, sebet üt rajta, de be is kötözi. Az első lépés az irgalom felé talán a legnehezebb, legfájdalmasabb. De ha erre rászánod magad, utána szinte minden magától megy, egyetlen lendület sodrásában. Ne félj a megszégyenüléstől, mondd ki bátran: „Vétkeztem...” Ez persze még csak az első lépés. Júdás is belátta bűnét és el is szégyellte magát: „Elárultam az igaz vért”, de szégyenkezésében csak saját magára tekintett, ezért kétségbeesett, és az öngyilkosságba menekült. Péter viszont megszégyenülésében felemelte tekintetét Jézusra, ezért a Szentlélek a megtisztító könnyek forrását fakasztotta szívében. Ezek a könnyek a bűnös embernek abból a felismeréséből származnak, amit Szent Ágoston így fogalmaz meg: „Ó, örök Szeretet, mily későn szerettelek téged!" Ezek a könnyek, ez a keserves és mégis édes zokogás jelzi, hogy végre valóban elkezdtünk hinni a szeretetben, abban, hogy mi, gyarló és bűnös teremtmények fontosak vagyunk az Istennek. Ekkor az irgalom Lelke bátorságot, szinte vakmerőséget önt belénk, hogy merjünk ahhoz fordulni irgalomért, akit megbántottunk. Nem hivatkozhatunk érdemeinkre, jóságunkra, hanem egyedül csak Isten kimeríthetetlen irgalmasságára. Milyen jólesik alámerülni és megfürdeni az isteni irgalomban, mely soha ki nem apadó forrásként fakad Isten szívéből! Ezután minden kitisztul, helyreáll, elrendeződik bennünk és körülöttünk. A Lélek új erővel nyilatkoztatja ki nekünk Jézust, feltárva előttünk az Atyával való kapcsolatának mélységeit. Csak a Lélekben ismerjük meg az Istent mint Atyát és Fiút és a közöttük áramló Szeretetet, s csak benne tudjuk kimondani, hogy Jézus Krisztus az Úr, az Atya Egyszülöttje, az Isten Krisztusa, Fölkentje. Ez a hitvallás, ha már egészen személyessé és bensővé vált, egy újfajta kapcsolat tartópillére lesz, és az isteni szeretet szívébe vezet.
Posted on: Sun, 23 Jun 2013 01:27:14 +0000