272.rész De most had nézzem a bokád Bels ,Alice megvizsgállak nagyot estetek az elöbb .. Nem fáj Apa !!-mondta Bella!! Nekem egy picit fáj Apa!!-mondta Alice!!! Hát ja egy kicsit kiment a bokád bekenem ezzel a krémmel!! Már jobb ugye!! Igen Apa már jobb !!! Ekkor Edward igy szólt Apa már rég gondolkodok a múltamról !! Nem tudom miért de mostanába eszembe jut,pedig imádom a feleségemet Bellát!! Miért mi van Edward ?-kérdezte Bella férjére nézve!! Gyertek a napaliba elmesélem!! Jaj fiam tudom mit szeretnél mesélni ilyenkor szinte ujra élem a történetet!-mondta Esme!! De nyugottan meséld el fiam!!! Ekkor Edward bele kezdett a régi történetébe!!! Rá van írva minden az arcára – hallottam meg apám gondolatait. Igaza van, valami nyomja a szívemet egy ideje. Mégpedig az, hogy lehet, hogy nekem nem is itt kéne lennem. Kezdek meginogni abban, hogy szabályos ez az életforma, amit követünk, amit követek. Carlisle azt mondja van másik lehetőség, amit a többi vámpír követ, mi vagyunk a különcök. A többi vámpír mind embervéren él. Lehet nekem is azt az utat kéne járnom, hisz attól még, hogy Carlisle és Esme nem öltek embert, nem tudhatják melyik is az igazi élet. Követnek egy életformát, miközben a másikat nem is ismerik. Lehet a másik mód jobb, és az természetesebb is, hiszen mi szörnyek vagyunk. A pokol teremtményei. Na, jó Carlisle és Esme nem szörnyetegek, de én az vagyok, egy lelketlen szörny, egy átkozott gyilkos. Hiába állatot ölök. Ezt meg kell beszélnem apámmal. Remélem, minél előbb megejtjük ezt a beszélgetést. Nem élhetek tudatlanul, ha van másik mód, én meg akarom tapasztalni. Amint ezt végiggondoltam meghallottam fogadott apám gondolatait. – Gyere be – szóltam ki. – Hello, fiam. Látom, valami nyomja a szíved. Elmeséled nekem? – Már igazság szerint vártam, mikor szeretnél velem beszélni. – Most itt vagyok, hallgatlak. – Kétségeim vannak. – Mi felől? – Az életmódunkkal kapcsolatban. – Mondd, csak fiam hallgatlak. – Honnan tudod, hogy ez a jó mód? Próbáltál már embervéren élni? – Figyelj, fiam, én nem tudhatom, hogy ez jó életmód e. de tudom, hogy nem akarok embert ölni, én segíteni akarok az embereken. Eddig sokan mondták, hogy az embervér jobb. Sosem próbáltam, de nem is fogom. – De én így, hogy döntsem el, hogy jó ez, amit teszek? – kérdeztem feszülten. – Tudod, hogy én nem akadályozom meg azt, hogy ha akarsz, elmehetsz akármennyire is fáj. Ha te a másik életmódot választod, nem szólhatok bele. Ezt neked kell érezned. Ez a te döntésed, Edward. Helyetted nem dönthetek. – Köszönöm, apa, hogy meghallgattál. – Szívesen, máskor is, ha bármi van, szólj, és ha tudok, segítek neked, ezt neked is tudnod kell. – Tudom, és kösz. – Akkor én most mentem. – Jól van - azzal megfordult és kiment a szobámból. Igazán sokat segített ez a beszélgetés, ha rövid volt, akkor is. Igaza van, ez az én döntésem. Ő nem tudhatja mi a jó nekem. Ez a beszélgetés lényegre törő volt. Azt mondta, bármennyire is fájni fog, ő elenged, és élhetek másik életet. Na ez az, fájdalmat fogok okozni, ha elmegyek, de úgy érzem, el kell mennem. De nem lehetek olyan önző, hogy egy szó nélkül lépek le, el kell köszönöm a szüleimtől. Akik már sajnos nem lesznek a szüleim, miután kilépek az ajtón. Nekem is fájni fog, hogy elmegyek, de tudnom kell, milyen a másik élet, így is, úgy is szörnyeteg vagyok. Már teljesen mindegy, a lelkem már nem létezik, az már a pokol részévé vált. Lementem a nappaliba, ahol Esméék tartózkodtak, összebújva voltak. Nem akartam őket megzavarni. De muszáj lesz elmennem. És miután embert öltem, többet nem térhetek ide vissza, és ez fog a legjobban fájni. – Esme, Carlisle. – miután megszólítottam őket rám néztek, és tudták döntöttem. – Mondd, fiam. – Sajnálom, hogy fájdalmat fogok okozni, de úgy döntöttem elmegyek. Tudnom kell, milyen a másik élet. – Sajnálom, hogy így döntöttél, de ha menned kell, menj. – Edward. Nekem nagyon fáj, hogy elmész, elvesztettem egy fiam, és most a másik is elmegy, de megértelek – mondta könnyek nélkül zokogva Esme. – Sajnálom – mondtam. Majd elviharoztam, nem akartam a fájdalmat az arcukon látni. De ezeket a fájdalmas arcokat, sosem fogom elfelejteni. Most már biztosan tudom, egy szörnyeteg vagyok. Tönkre tettem két,„ember” boldogságát, és ez fájt a legjobban. De mennem kellett. Bármennyire is fájt ez. Elhagytam őket, akik szeretnek, akik megbíztak bennem, mekkora egy szörnyeteg vagyok. Fájdalmat okoztam, szegény Esme, hisz anyám helyett, anyám volt, és Carlisle annyira szeretett, és támogatott, és büszke volt rám. De tudnom kell, milyen ez az élet. Tanulnom kell a saját hibáimból. Ma este fogok először emberre vadászni, milyen kegyetlen szó ez, vadászni. De már kezdek éhes lenni. Egy sötét sikátor felé mentem, gondoltam ott senki nem lát meg, és nem lesz gondom. Hamar meghallottam egy fickó mocskos gondolatait, egy fiatal kislányt készült megerőszakolni. Ezt nem hagyhatom, a kislánynak nem mehet tönkre az élete, hisz még előtte áll az élet. Gyorsan futottam, meg kell ezt akadályoznom, már hallottam a lány könyörgő hangját. Már a férfi háta mögött álltam, és rászóltam a férfira. – Mit csinál itt, jó ember? – Takarodj innen, fiam, mert megbánod. – Ezt nem hinném, inkább neked kéne félned. – Egy ilyen taknyos kölyök nekem ne beszéljen. – Kislány, menj innen, szaladj haza, a bácsit bízd rám, és többet ne sétálj ilyenkor sikátorokban. – Jó – mondta remegve majd elfutott. Megvártam, míg elég messze ért, és már csak egészen halkan hallottam a gondolatait. Majd rámorogtam a férfira. Hallottam, hogy szíve felgyorsul, éljen, az adrenalin miatt jobb lesz a vére. Azonnal belemélyesztettem fogaim a nyaki artériába, és szívtam az éltető nedűt. Isteni íze volt, sokkal jobb, mint az állati vér. Miután végeztem a férfival, a tetemét elégettem az erdőben. Megfogadtam, ezek után csak rossz emberek vérét iszom. Jó volt engedni kicsit az ösztöneimnek, de mégis bűntudatom volt. Hisz fogadott apám nem ezt tanította nekem. Minden egyes gyilkosság után Carlisle, és Esme jut eszembe. De az vigasztalt, hogy kicsit igazságot szolgáltatok, hisz bűncselekményeket akadályozok meg. De bűncselekményt is követek el, hiszen gyilkolok. Néha, mikor megéhezem, állatot ölök. Igen, állatot ölök, mert nincs mindig szívem embert ölni, bár milyen jó is az embervér. Nem sokáig bírom ezt. Keresni kéne egy társat, akivel együtt vadászhatok. Hogy legyen kivel beszélnem. Mert ebbe a magányba beleörülök. Már lassan egy éve elhagytam fogadott szüleim. Egy év magány. Lehet, kevésnek kellene tűnnie. De én úgy érzem, hogy legalább száz év. Elkezdtem hát járni a világot egy beszélgető társért. Na meg persze, legalább más országokban, városokban, falvakban tehettem igazságot. Elkezdtem hát járni a világot, egy beszélgető társért. Na meg persze, legalább más országokban, városokban, falvakban tehettem igazságot. Érdekes volt más vámpírokkal találkozni. Mindenki másképp szerezte meg a vért. Például a Szlovén klán, a kórházból lopta az embervért. Ez tetszett, ez az életmód, egy ideig velük voltam. Aztán ott hagytam őket, egy idő után. Aztán hallottam, hogy a Volturi lecsapott rájuk, és mindenkit kiirtottak a Szlovén klánból. Ez a hír elszomorított. Egyre jobban hiányoztak Esmeék. Már két éve, hogy eljöttem. Nem bírom tovább, nem tudok tovább élni nélkülük. Elegem van ebből az életből, nem akarok többet embert ölni. Ismét követni fogom Carlisle elvét. Fél évig még magányosan éltem, de ismét állatokra vadásztam. Féltem visszatérni, rettegtem mi lesz, ha többé nem akarnak látni, abba belehalnék. Elhatároztam, hogy visszamegyek, keresni kezdtem őket, először ott, ahol éltünk. Reméltem, még nem költöztek el. Félek, már épp a régi házunknál járok, az ajtó kicsapódott, és Esme vetődött a nyakamba, és könnyek nélkül zokogott, és én is vele együtt zokogtam, hiába vagyok férfi, de nekem is fájt, hogy elhagytam őket. Hallottam Carlisle boldog gondolatait, Esme gondolataiban is csak boldogságot véltem felfedezni. Nem értettem, miért nem utáltak meg engem. Egy szörnyeteg vagyok, aki fájdalmat okozott nekik, és ők mégis megölelnek. – Edward, fiam, hát visszajöttél hozzánk. Alig hiszem el. – Visszajöttem, anya, ne haragudj rám, nem akartam fájdalmat okozni. Egy szörnyeteg vagyok, annyira sajnálom. – Nem vagy szörnyeteg, fiam – szólalt meg Carlisle hangjában tele boldogsággal. – Apa, sajnálom. – Semmi baj, fiam, gyere ide, ölelj meg, örülök, hogy visszatértél hozzánk. – Képesek vagytok visszafogadni azok után, hogy itt hagytalak benneteket, és fájdalmat okoztam nektek? – Igen, fiam, hisz tudjuk, hogy megbántad, és örülünk, hogy visszatértél hozzánk. Hiányoztál, és jó újra így együtt lenni, mi így vagyunk egy család – mondta Esme. – Annyira hiányoztatok nekem. Nem akarok soha többé embert ölni, borzasztó volt, de voltak érdekes pillanataim. – Gyere be, és mesélj nekünk – mondta Carlisle kíváncsi hangon. Rengeteg dolgot meséltem. Merre jártam. Mit is tettem. Hogy mi történt az ismerőseimmel, Carlisle szerint szerencsém volt, hogy eljöttem, mert valószínű, hogy elvittek volna Aróhoz, ha megtudták volna a képességem. Sokáig elbeszélgettük az időt, jó két napig meséltem. Voltak pillanatok, mikor apa elszörnyedve nézett, és meg tudtam érteni. Esme boldog volt, hogy visszakapta második fiát, vagyis engem. És én boldog voltam, mert én is visszakaptam őket. Ennyi Anya ne sírj kérlek nem megyek el többet igérem és át ölelte Esme anyát!! Szóval fiam öltél embert !!! Anya Elizabeth haragszol rám !! Nem dehogy is fiam szeretlek ,hisz megbántad az egészett!! Ezzel Elizabeth át ölelte a fiát!!
Posted on: Sun, 08 Sep 2013 07:27:48 +0000
Trending Topics
Recently Viewed Topics
© 2015