A Horthy szobor felállítása több szereplős - TopicsExpress



          

A Horthy szobor felállítása több szereplős történet. Kell hozzá egy antiszemita-neofasiszta csürhe, egy tőkés támogató, valakik, akik engedik és valakik, akik eltűrik. A demokrácia ismét rosszul vizsgázott, hiszen a szobor felállításra került, médianyilvánosságot kapott a fasiszta szellem – valljuk be, nekik csak erre megy ki az egész. A Horthy szobor felállítása propaganda, mosdatás, a tömegek manipulálása, folyamatos hozzászoktatása a népnek a fasizmushoz. Minél többet mosogatják, annál többek számára lesz ez a degenerált eszme elfogadható. Ezt a hozzá köthető személyek és jelképek mosogatásával érik el. Meggyőzik a választóikat, hogy ez a Horthy valójában nem is rossz gyerek, kényszerpályán cselekedett, nem szerette Hitlert, leállította a deportálásokat, stb... amiből persze egy szó sem igaz, hiszen már akkor zsidókat lövetett halomra, amikor még meg sem alakult a német náci párt, tehát semmiféle kényszerről nem lehet mesélni. Hitler maximum példát vehetett Horthyról a zsidótörvények bevezetését tekintve, és biztos nem maradt el a vállveregetés, hogy a kollaboráns csatlós elsőként vezette be a zsidó munkaszolgálatot is. A történelmi bűnök persze még oldalakon át sorolhatók lennének egészen az I. világháborús bűncselekményeitől, a tanácsköztársaság alatti hazaárulásától a fehérterroron keresztül a zsidók megsemmisítésében játszott szerepéig. A mosdatás viszonylag jól halad. Kevés szó esik a tőkés támogatásról. Elvégre ezt a szobrot pénzből csinálják, a hírveréshez pénz kell, még a plakátot is nyilván pénzért csinálta egy szakképzett grafikus, és a facebook reklám sem olcsó. Reméljük a Munkáspárt 2006 nyomravezetői díjai segítségével sikerül majd információkat szerezni, kik azok, akik ilyen-olyan módon támogatják a Jobbikot és a többi szélsőjobboldali szervezetet. A támogatók közé esett most a református egyház. Nem védekezhetnek azzal, hogy csak egy rebellis neonáci papjuk van, aki rendszeresen részt vesz ilyen emberellenes eseményeken. Fontos észrevenni az egyház történelmi szerepéből következtetve, hogy ennek a burzsoá nacionalizmusnak – és annak is modernebb, antiszemitizmussal párosult formájának – támogatása már évszázados hagyományok felé tekint vissza. Ez nem egy kirívó eset, ez az egyház természetéből adódik, még akkor is, ha reformátusokról van szó, mint jelenlegi esetünkben. Ráadásul nem egy református pap magánakciója, amelyet magánemberként követ el – akkor is ki kellett már volna rég átkozni -, hanem a református egyház, mint intézmény biztosított nem csak teret, de keretet is a szoboravatásnak. Az egyház központjától, a hívektől, a közösségtől eddig még semmilyen negatív visszajelzést nem tapasztaltunk, így kimondható, hogy a református egyház kollektív szégyene ez a – mondjuk ki – bűncselekmény. Persze minden tisztelet azoknak a reformátusoknak, akik esetleg felszólaltak ez ellen a szenny ellen. A Horthy szobor avatása egy fideszes kormány alatt, fideszes önkormányzat felségterületén történt. A hatóságok feje fideszes belügyminiszter. Ezek a hatalmi ágazatok mind tétlenül szemlélték az eseményeket, holott fejlett demokráciában az ilyesmit rohamrendőrséggel kellett volna szétveretni és könnygázzal feloszlatni, minek után minden résztvevőt be kellett volna kísérni a rendőrségre, és eljárást indítani ellenük számos vádpont alapján. A fasizmustól ugyanis meg kell védeni a civilizált és felvilágosult társadalmat. Nemhogy nincs különbség a szoboravatáson résztvevők és az őket birkatürelemmel bámuló hatalom között, de ez utóbbiak sokkal veszélyesebbek. Ők ugyanis pont azt a gyilkos rendszert építik, amelyre a lelkes horthysták annyira ácsingóznak. A civil társadalomnak sikerült annyit felmutatni – köztük a Munkáspárt 2006 tagjaival -, hogy többen voltunk az ellentüntetésen, mint a nácik a megemlékezésen. Fejlett demokráciákban persze ennél sokkal több ellentüntető lett volna jelen, akik egyből meg is hiúsíthatták volna a szobor avatását annak megsemmisítésével. Mindenképp dicséret és tisztelet jár a helyszínen megjelent demokratáknak, akik példát mutattak azoknak, akiket ez a történet egyáltalán nem érdekel. Reméljük minél hamarabb, minél többen ráeszmélnek majd az antifasiszta ellenállás fontosságára és égető szükségére.
Posted on: Sun, 10 Nov 2013 08:30:09 +0000

Trending Topics



Recently Viewed Topics




© 2015