A II. Zsidó Filmfesztivál megnyitóbeszéde: (Elhangzott 2013. november 7-én 19:00-kor a Kino Kávézóban.) Nem volt könnyű. Meg kellett harcolni a Moszáddal, figyelmen kívül hagyni az összes antiszemitizmus ellen küzdeni akarót, nem engedni a provokációknak, ellenállni az amerikai nyomásnak, kihúzni több tucat holokausztfilmet a 70-ik évfoduló hajnalán, de a végén mégis összejött. Amikor már a rabbi macskája is magyarul nyávogott és végre megértettük a poklosie lengyel szó nagyon összetett és nem lefordítható jelentését, éreztük, hogy célegyenesben vagyunk, hogy mégis sikerülhet. Annak ellenére, hogy ez már a B verzió, hogy a tavalyi két mozi helyett idén egy kávézóban vetítünk, hogy a Briós, reggeli gyűléseink színtere a fesztivál előtt két héttel szabadságra ment, mindezek ellenère idén is van Zsifi. Hogyan küzdöttük le hát az akadályokat? Hogyan sikerülhetett mégis? Azért sikerült, mert nemcsak kellett egy csapat, lett is. A Zsifi csapatban született. Hiszen zsidónak lenni csapatmunka. Kemény és nehéz, de csapatmunka. Régi izraeli mentorom mondta mindig, hogy Izraelben azért nem lehet az utcán szexelni, mert mindig lenne egy csomó okostojás, aki beleszólna és jobban tudná, hogyan csináld. A Zsifi csapatban született és a csapat összeállt. Olyannyira, hogy 40 vetítéssel, 17 játékfilmmel, 10 kisfilmmel, 8 dokumentumfilmmel és rengeteg kísérleti filmmel tavaly óta duplájára nőtt a Budapesti Zsidó Filmfesztivál! Még Garas retrospektívünk is van 8 filmmel. Nagyon sok embernek, szervezetnek a segítsége, támogatása kellett ehhez, akiknek a neve amott látható, s akiknek ezúton nagyon köszönjük, kérem, köszönjék meg Önök is. A Zsifi azért is születhetett csapatban, mert sokszínűek vagyunk. Sokszínűen látunk, szervezünk, gondolkodunk filmről, művészetről, látásmódokról, zsidóságról. Kinek-kinek más és mást jelent a zsidó film. Vannak közöttünk, akik a lobogó pajesztól jönnek lázba, de sokan azért ülnek be egy – egy ilyen filmre, mert meg akarják tapasztalni, átélni a zsidó lét sokszínűségét, ambivalenciáját, dilemmáit, humorát és keserűségét, szóval mindazt, ami együtt jár azzal, ha valaki zsidó vagy nem. Lesznek megrendítő pillanatok, dühítő jelenetek, megválaszolatlan kérdések. Lesznek jelentős csöndek és csöndes jelentéktelenségek. Lesznek héber és jidis szavak, alacsony és magas homlokok, kicsi és nagy orrok, férfiak és nők, bonyodalmak és kibékülések, villódzó képsorok és egyszerű, megérintő, meghitt snittek. Lesznek emlékezetes képkockák és képtelen nagy nevetések. Lesznek eddig soha ki nem mondott őszinte mondatok és már sokszor kimondott, ismétlésre méltó állítások. Lesznek szerethető és nem szeretett filmek. Lesznek fiktív és valós történetek, legendás mondatok, kiemelkedő színészek. Az egész olyan sokszínű lesz, mint amilyen sokszínűek vagyunk mi emberek, a történeteinkkel, identitásainkkal, zsidó vagy nem-zsidó azonosulásainkkal. Ezen a héten Mózes első könyvének azon történetét olvassuk a zsinagógában, ahol Jákob egy álmot lát, mely álomban egy égig érő létrán angyalok mászkálnak fel és alá. Ezt az egy képet oly sok különböző módon ábrázolták már, megannyi olvasatot adva, megannyi értelmezést. Négy intenzív napon át mi sem kívánunk mást nyújtani a felajánlott filmekkel, mint megannyi olvasatot, értelmezési lehetőséget nyújtani az életről, álmokról, emberlétről. Történeteket kínálni, melyben magunkra ismerhetünk, világunkra, közösségeinkre, esendőségünkre, kicsiségünkre, nagyságunkra. Tükröt tartani. Hogy ezek vagyunk mi. Emberek. Ezek vagyunk mi: zsidók. Ezek vagyunk. Mi. Az emberekből álló csapat. Igen. Mindenképpen higgyenek a szemüknek!
Posted on: Sat, 09 Nov 2013 15:00:22 +0000
Trending Topics
Recently Viewed Topics
© 2015