A cím kivételével igaz cikk! >Normális országban, normális miniszterelnök ilyenkor nem a gátakon van, hanem a helyén. Ott, ahol központi döntéseket kell hozni. Nincs olyan, a kormányfő teendői szempontjából lényeges információ, amihez a gátakra kellene menni, és nincs a gátakon olyan pont, ahonnan jobban lehetne látni, mi a helyzet, mint a kormányfő munkahelyén, ahová minden információ befut. [...] A normális ország fikció. Egyik ország sem egészen az. Tömegdemokráciában a tömegkommunikáció korában, ha jön az ár, politikai vezetők a saját és az őket fogadó helyiek drága idejét pazarolva páváskodnak kicsit a gátakon, hogy a választóknak megmutassák: ők is olyanok, mint a nép, ott állnak, ahol a nép helytáll. Ez az imázscsalás a véres verejtékkel helytálló népet csúfolja meg leginkább, de bejön. Amit viszont Orbán Viktor az elmúlt napokban az ország nyilvánosságának előadott, már egészen másról szól. A kormány által kisajátított és uralt média az egész árvizet Orbán Viktor jutalomjátékaként jelenítette meg. A rendkívüli híradásokban egyszerre mind a négy közszolgálati csatorna ugyanazt adta: a gátakon uralkodó Orbánt. Ennek semmilyen gyakorlati értelme nem volt, hiszen az M1 önmagában is elég ahhoz, hogy az országban mindenki lássa-hallja Orbánt, aki akarja. A példátlan médiakoncentráció a kormányfő szavainak és személyének a példátlan jelentőségét demonstrálta. Elhíresült az a mozzanat, amikor a kormányfő élőszóban, mobiltelefonon keresztül jogot alkotott: „Semmilyen utasítás nem hajtható végre, csak ha a Bakondi úr vagy én mondom.” Az, aki így, prompt és puszta szóval jogszabályokban meghatározott utasítási jogosítványokat megsemmisíthet és kisajátíthat, csak olyan személy lehet, aki mindent megtehet. És fel sem merül, hogy ne tehessen meg mindent. A többnapos előadás-sorozatnak az volt a nagyon határozott és egyértelmű üzenete, hogy a hazánkra leselkedő veszélyek elhárításának garanciája egyetlen személy, aki mindenhol ott van (omnipraesens), mindent tud (omnikompetens) és mindenhez hatalma van (omnipotens). [...]< A teljes írás: nol.hu/lap/allaspont/20130611-omnia_vincit Mint jeleztem, a címbe foglalt példát igaztalannak gondolom. Nemrég közreadtam itt véleményem okát. Ismételt idehelyezése - tapasztalat az államszocializmusban! - indokolt. 1970-ben végigcsináltam a nagy tiszai árvizet. Kiskatonaként. Tettük a dolgunkat. Büszkén. Meg örömmel, mert éreztük, végre értelmet kap létezésünk a Magyar Nép(elnyomó)hadseregben. Parancsnokaink - korrupt, alkoholista, szerencsétlen századparancsnokunk kivételével (béke poraira!) - annyira normálisak és emberségesek voltak, mint soha korábban. A rezsim legfőbb vezetői nem tolták oda unos-untalan pofájukat, hogy lenyúlják a szakemberek teljesítményét. Szóval, minden és mindenki a helyén volt. Jutalmul elengedték az utolsó hónapot egyetemi előfelvételis sorkatonai szolgálatunkból, s számosan "Árvízvédelemért " kitüntetést vehettünk át utóbb (már civilként, az egyetemen). Dégen Imre államtitkártól. Ma is nagy becsben őrzöm. A műsortól azonban, amit mostanság Kedves Vezetőnk rendez, ahogyan pöffeszkedik, felfordul a gyomrom. Nem beszélve mamelukjairól. Komolyan mondom, belém égett az első tudósítások néhány kockája. Miniszterelnökünk éppen felvezeti imázsát siserahada körében. Az ágaskodó tótumfaktumok között egy csizmás, munkaruhás hölgy. Vízmérnöknek tűnik. Persze Bakondi úr mellett nem kap szót. Némán asszisztál a vircsafthoz. Tekintete azonban beszédes. Az igazi - valóban szuverén - értelmiségi hitetlenkedő, keserű, magányos nézésével fogja be az országunkat uraló percembereket... Tehát helyesebb lenne a cím ekként: Vezér a gáton. Így utalnánk arra, hogy a jelenség része mind a fasiszta, mind a sztálini rendszernek. Ugyanakkor nem sugalljuk (történelmietlenül, illetve hazugul), hogy a kettő ugyanaz lenne.
Posted on: Tue, 11 Jun 2013 11:03:02 +0000
Trending Topics
Recently Viewed Topics
© 2015