A halott katona esete Több, mint ötvennyolcezer amerikai - TopicsExpress



          

A halott katona esete Több, mint ötvennyolcezer amerikai katona halt meg Vietnámban, s még ennél is több, kinek élete örökre megváltozott az átélt borzalmak hatására. Olyanok is akadtak köztük, akik számára a szenvedés soha nem ért véget. 1994-ben Lisa Wilson egyedülálló anya, szakított Dan nevű barátjával. Miután a férfi elment, Lisa két lányával maradt a házban, a 8 éves Laurával és a 10 éves Sarah-val. A nő egy biztosító társaságnál dolgozott és esti egyetemre járt. Elég nehéz anyagi helyzetben volt ekkor, de már kezdte látni az alagút végét. Egyik este tanulás közben egy borítékot talált, amelyet Dan felejtett nála. Felnyitotta és egy fekete-fehér fotót talált benne Dan egykori öccséről Michaelről, aki 18 évesen bevonult a hadseregbe és egy évvel később meghalt Vietnámban. Felderítő akció során támadtak rá és megölték. A holtteste soha nem került elő, csak a dögcéduláját találták meg. Lisa nem tudott szabadulni a sötét szempártól, mely a fiú arcából bámult rá. Úgy érezte magával húzza valami fekete mélységbe. Lisa nővére Carol, meglátogatta húgát a történtek után. Lisa megmutatta a fényképet és elmondta, hogy szándéka szerint felnagyíttatja és odaajándékozza Dannek, úgyis közeledik a születésnapja. Carol szerint ez jó ötlet volt. Hamarosan elkészült a nagyítás, és Lisa szépen bekeretezve vihette haza. A képről a fiú olyan intenzitással bűvölte a nőt, hogy szinte megkísértette a gondolat, mégsem adja Dannek, inkább megtartja. Még aznap este különös élménye volt. Kora hajnalban arra ébredt, hogy Michael ott van a szobájában, egészen közel hozzá. Nagyon megijedt, de a lámpa fényénél már nem látott senkit. Meggyőzte magát, hogy csak képzelődött. Pár nappal később eljött Dan születésnapja. Lisa átadta az ajándékot, de nem számított arra, hogy a férfi és családja mennyire nem értékelik a gesztust. Dan félrelökte az ajándékát és Lisa nem értette mi a baj csak azt tudta, hogy valamiért nagy hibát követett el. Éjszaka a két kislány átjött Lisa szobájába, mert nagyon hideg volt a lakásban. A nő megnyugtatta őket, de pár órával később arra riadt álmából, hogy valaki dörömböl a szobaajtón. Nem tudta ki áll kint az ajtó előtt, de érezte, hogy Michael ott van velük a házban. Másnap megkérdezte a lányokat ők kopogtattak-e, a válaszuk nemleges volt. Nem sokkal később Dan meglátogatta Lisát. Bocsánatot akart kérni a viselkedéséért és magyarázattal akart szolgálni Michaelt illetően. Michael önfejű fiatalember volt, aki gyorsan dühbe gurult és folyton veszekedett mindenkivel. Így volt ez azon a napon is, amikor elrohant otthonról és hirtelen felindulásból belépett a hadseregbe. Családja nem látta többé és soha nem tudták megbocsátani neki, amit tett, még halála után sem. Michael amolyan tabutéma volt Dan családja számára, ahogyan az egész Vietnámi háború is. Lisának érthetetlen volt ez az egész. Dan elmesélte, hogy a születésnapja éjszakáján az anyja Michaellel álmodott. A fiú az ajtaján dörömbölt. Lisa nagyon meglepődött, hiszen ő ugyanezt élte át és megpróbálta Dannek elmagyarázni, hogy nem szabadna így hozzáállniuk, ez nem lehet véletlen, bizonyára jelzést kaptak Michaeltól. Dan nem hitt az ilyesmiben és rövid vita után faképnél hagyta a nőt. Lisa erős késztetést érzett, hogy megtartsa a képet és felakasztotta hálószobája falára. A kép a személyisége részévé vált, ami azért is volt furcsa, mert soha nem ismerte és még csak a rokona sem volt. Közben teltek a napok és Lisa semmire sem tudott koncentrálni, csak Michaelre, még a lányait is elhanyagolta. Felhívta nővérét és elmondta neki, hogy a halott katona mekkora hatalommal bír felette. Carol ideges lett és próbálta meggyőzni húgát, hogy csak képzelődik. Ekkor Lisa hisztérikusan azt állította, hogy a férfi most is ott van kettejük között a telefonvonalban és hallja, amint róla beszélnek. Ez már sok volt Carolnak. Rá akarta venni Lisát, hogy egyszer és mindenkorra szabaduljon meg attól a képtől. Lisa nemet mondott és lecsapta a kagylót. Egy éjszaka a két kislány sikoltva ébredt. Laura azt állította, hogy egy férfit látott a szobájukban, de Sarah tagadta, hogy bármi lett volna ott. Később bevallotta, hogy ő is látta Michael szellemét, de nem akarta anyjukat még jobban megrémíteni, hiszen hetek óta rettenetes állapotban volt. Lisa egyik hétvégén átvitte nővéréhez a gyerekeket. Elhatározta, hogy nem foglalkozik többet Michaellel. Otthon, a konyhában tartózkodva kénes szagot érzett, a negatív energia szinte tapintható volt. Úgy érezte nem bírja tovább. Berohant a hálóba, leakasztotta a képet a falról és kivitte a sufniba. Eldobni vagy megsemmisíteni nem merte, mert félt a szellem haragjától. Még azon az éjszakán felriadt álmából és rettenetes félelmet érzett. Valahogy rájött, hogy itt nem Michaelről van szó. Valami más akarja bántani. Kirohant a sufniba és visszavitte a fiú képét a házba. Ösztönösen megérezte, hogy Michael nem bántani akarja, hanem épp ellenkezőleg. Meg akarja védeni attól a másiktól. Hogy ki a másik, mit akar és hogy került oda, ez volt a fogas kérdés. Amikor elment a lányokért, Carol adott neki egy képet. A festmény tájképet ábrázolt és meleg hangulatot árasztott magából. Nővére Michael fotója helyett szánta. Lisa készséggel elfogadta az ajándékot és fel is szegelte a falra, de a fiú fényképét nem vette le. Éjszaka zajra ébredt a gyerekekkel együtt. A tájkép a földön feküdt összetörve. Lisa próbálta nyugtatni a lányokat, hogy bizonyára rosszul rögzítette, de Sarah kijelentette, hogy ne nézze őket hülyének, tudják jól mi folyik a házban, tudnak Michaelről is és a kép nem eshetett úgy le, hogy közben a szoba túl oldalán landoljon. Nagy erő kellett ahhoz, hogy valami ilyen távolságra eltaszítsa. Ebben igaza volt és Lisa kétségbeesett, nem tudta mitévő legyen. Másnap felhívta az egészségügyi központot problémájával, ahol természetesen kinevették, de azért megadtak neki egy címet, ahol talán tudnak segíteni rajta. Lisa elment a megadott házhoz. Egy Kate nevű médiummal találkozott, aki kedvesen leültette és érdeklődött mi járatban van itt. Lisa bizalmatlan volt és félt, hogy kinevetik, ezért csak pár szóval válaszolt: „Van egy szellem a házamban és szeretnék megszabadulni tőle.” A médium reakciója meglepte Lisát: „Igen, tudom. Michael ide is magával jött. Azért van magánál, mert rettentően dühös a családjára. Maga sok pozitív energiát hordoz és kapcsolatban van a családdal, ezért vonzódik önhöz. Azt hiszi, hogy maga a fény. Nem akar megnyugodni, életben tartja a dühöt, pedig ezt rosszul teszi. Ha tényleg meg akar szabadulni tőle, meg kell idéznünk. Ehhez szükségem lesz néhány napra. Képes rá, hogy megtegye?” – kérdezte Lisát. Lisa igennel felelt. Carol meglátogatta húgát egy nap és döbbenten tapasztalta, hogy Michael képe még mindig a falon lóg. Nagyon dühös lett. Le akarta akasztani és el akarta dobni, de Lisa szinte hisztérikussá vált, nem engedte. Carol nem értette a húgát, újra és újra próbálta meggyőzni, dobja el a képet. Ekkor hirtelen valamiféle láthatatlan erő folytán felemelkedett pár pohár és Carol mellett a szekrényen tört ripityára. A nő nagyon megijedt. Fogta a két kislányt, kocsiba ült és elhajtott. Lisát egyedül hagyta a házban, bár nagyon aggódott érte. Lisa érezte, most már tényleg tennie kell valamit, különben a szellem teljesen az uralma alá vonja és vége az életének. Ismételten felkereste Kate-et, aki magával vitte egy közvetítő médiumhoz. A közvetítő testébe először egy gonosz szellem bújt, aki azt állította magáról, hogy Steve-nek hívják, egy korábbi életében Lisával élt és megölte a nőt. Elmondta azt is, hogy Michael által jött vissza és nem titkolta mennyire szeretné Lisát bántani. Utána Michael szelleme lépett a médium testébe. Ő kedves volt és könyörögve kérte Lisát, hogy bocsásson meg neki, mert nem akarta bántani. Aztán eltávozott. Lisa érezte, ahogy teste ellazul, miután a szellem kiszállt belőle. Pár hét múlva az életük teljesen rendbe jött. Lisa később befejezte az egyetemet és a lányaival másik házba költözött. Michael emlékét azonban mindörökre magával vitte.
Posted on: Tue, 22 Oct 2013 06:12:20 +0000

Trending Topics



Recently Viewed Topics




© 2015