"A hatvanas évek második felét azért érzem sorsfordítónak az életemben, mert akkor lettek először igazi barátaim. Missouriba költöztünk. A vakáció első napján érkeztünk Village Westonba, egy öreg Forddal. Apám könyvelőként helyezkedett el a helyi textilgyárban. Ez az üzem látta el munkával az egész környéket. Egy háromszobás ház bérletére futotta a család jövedelméből. A tapéták penészesek, a bútorok kopottasak és régimódiak – erre apám előre figyelmeztetett bennünket. A múltunk bőröndökbe hajtogatva zötykölődött a csomagtartóban Florida óta, és fáradtan, egykedvűen bámultuk a változó tájat. Ám ahogy közeledtünk új otthonunk felé, egyre inkább eluralkodott rajtunk a várakozás örömteli izgalma. Amikor kikászálódtunk a hosszú út során egyre kényelmetlenebbé váló ülésekből, és megláttuk a völgyet körbeölelő, kéklő hegyeket, akkor igazán úgy éreztük, hogy hazaérkeztünk. Az utazás fáradalmait hamar kipihentük, és – apám nem mutatott különösebb tehetséget az ácsmesterségben – a szomszédok segítségével sikerült lakhatóvá tenni a Rover streeti házunkat. Néhány hétre a nyugalom beköltözött hozzánk. Ahogy megszoktuk a környezetet, és elmúlt az izgalom, anyám boldogtalansága kezdett érezhetővé válni. Ugyan alig töltöttem be a tízet, fejletlen elmém mégis összefüggést talált hirtelen költözésünk, és a gondosan rejtegetett üvegei között, amikre rendszerint rábukkantam a ház különböző pontjain. Akkoriban azonban még elhittem, amit apám az új helyzetünkkel kapcsolatban mondogatott: „Minden rendben lesz, új életünk van, boldogok leszünk.”"
Posted on: Tue, 09 Jul 2013 15:08:50 +0000
Trending Topics
Recently Viewed Topics
© 2015