A legtöbben teljesen azonosulnak a fejükben hallható hanggal – az önkéntelen és kényszeres gondolatfolyammal, illetve a gondolatokat kísérő érzelmekkel –, így azt mondhatjuk róluk: az elméjük megszállta őket. Amíg erről mit sem tudsz, azt hiszed, hogy te a gondolkodó vagy. Ez az egós elme. Egósnak nevezzük, mert ez esetben önmagad, éned (egód) tudata van minden gondolatodban, minden emlékedben, minden értelmezésedben, véleményedben, nézőpontodban, reakciódban és érzelmedben. Ez – spirituális értelemben – tudattalanság. A gondolkodásodat, elméd tartalmát persze kondicionálja a múlt: a nevelésed, a kultúrád, a családi háttered stb. Valamennyi elmetevékenységed központi magvát néhány olyan ismétlődő és szívós gondolat, érzelem és reaktív minta alkotja, amivel te a legnagyobb mértékben azonosulsz. Ez az entitás maga az ego. Legtöbbször, amikor azt mondod: „én”, valójában az ego beszél s nem te, ahogy azt már megtárgyaltuk. Az ego összetevői: gondolat és érzelem; emlékek, amelyekkel „én és a történetem”-ként azonosultál; rögzült szerepek, amelyeket úgy játszol el, hogy nem is tudsz róla; és olyan kollektív azonosulások, mint nemzetiség, vallás, emberfajta, társadalmi osztály vagy politikai hovatartozás. Az ego személyes azonosulásokat is tartalmaz, és nem csupán ilyen-olyan tulajdonnal kapcsolatban, hanem véleményekkel, külső megjelenéssel, régóta benned élő sérelmekkel, illetve – sikerként vagy kudarcként elkönyvelt – „jobb, mint…” és „nem olyan jó, mint…” jellegű, magaddal kapcsolatos fogalmakkal való azonosulásokat is. Az ego tartalma emberenként változó, ám minden egóban ugyanaz a szerkezet működik. Másként megfogalmazva: az egók csupán a felszínen különböznek egymástól. A mélyükben mind egyformák. Milyen vonatkozásban egyformák? Éltetőjük: az azonosulás és az elkülönülés. Ha az elme által gondolatból és érzelemből alkotott énen – vagyis az egón – keresztül élsz, akkor identitásod alapja ingatag, hiszen a gondolat és az érzelem is eleve elröppenő, múlékony valami. Ezért minden ego – önmagát védeni és nagyobbá tenni próbálva – folyamatosan küzd az életben maradásáért. Az éngondolat fenntartásához szüksége van „a másik” ellentétes gondolatára. A fogalmi jellegű „én” nem maradhat életben a fogalmi jellegű „másik” nélkül. A másik ember akkor a „legmásikabb”, ha ellenségemnek látom őt. E tudattalan egós minta skálájának egyik végén a mindenkiben hibát keresés és a másokra történő panaszkodás egós jellegű, kényszeres szokása áll. Jézus erre utalt, amikor azt mondta: „Miért látod meg a szálkát embertársad szemében, amikor a magad szemében a gerendát sem veszed észre?”i A skála másik végén a személyek közti testi erőszak és az országok közti háborúskodás áll. A Bibliában Jézus kérdése megválaszolatlanul marad, de a válasz természetesen ez: mert amikor kritizálok vagy elmarasztalok egy másik embert, attól nagyobbnak, többnek érzem magam.
Posted on: Mon, 24 Jun 2013 06:48:52 +0000
Trending Topics
Recently Viewed Topics
© 2015