A magyar kormány 1848. augusztus 27-én úgy határozott, hogy felajánlja Horvátország számára a perszonális uniót, sőt, az elszakadást is, Jellačić számára azonban ez nem volt elég; ő egyáltalán nem akart már tárgyalni. Továbbra is ugyanazt követelte, mint Bécs: vagyis az önálló magyar pénz-, had- és kereskedelemügy feladását. Amíg a birodalom külpolitikai helyzete bizonytalan volt, az udvari körök hajlandóak voltak támogatni a magyar felet. Erre mutatott a június 10-i, a bánt felfüggesztő királyi kézirat. Amint azonban az itáliai hadszíntéren rendeződött a helyzet, nem volt többé szükség a bán visszatartására. A rehabilitáció sem váratott sokáig. Szeptember 4-én az uralkodó visszavonta Jellačić június 10-i felmentését, s visszahelyezte a báni méltóságba. Szeptember 11-én Jellačić közel 50 000 főt számláló csapatai Varasdnál átkeltek a Dráván, elfoglalták a Muraközt, majd néhány nap múlva, a Murán átkelve, benyomultak a Dunántúlra. A bán hadseregének csak a száma volt jelentős. Csapatainak közel felét teljesen használhatatlan, csak rabolni tudó, kaszával-lándzsával felszerelt népfölkelők alkották. Frissen szervezett báni huszárezrede csakhamar kiérdemelte a „Jézus-Mária huszárok” elnevezést; általában ugyanis hozzájuk fohászkodott, valahányszor „igazi” huszárokkal kerültek szembe. A lovasság hiányát a Dunántúlon állomásozó, nem magyar kiegészítésű cs. kir. lovas alakulatok csatlakozásával sikerült pótolni. Tüzérsége többnyire kis űrméretű lövegekből állott, amelyek hatásos lőtávolsága alatta maradt a magyar tüzérség lövegeiének.
Posted on: Tue, 10 Sep 2013 16:51:23 +0000
Trending Topics
Recently Viewed Topics
© 2015