A magyar orvostársadalom erkölcsi helyzete A csoportetika az egyes szervezetek, testületek, területi és intézményi szakmai képviseletek erkölcsi magatartásával, illetve ennek szabályaival foglalkozik. Ebben a körben elsÅ‘sorban a szolidaritás, a hatalom megoszlása, az egyén érvényesülésének kérdései merülnek fel. Nálunk a csoportetika fogalma szinte teljesen ismeretlen, amikor etikáról van szó, az egyén erkölcsi magtartását értik azon. Az elmúlt másfél évtized során az orvosi szakma köztestülete se korszerűsÃtette a működésével szorosan összefüggÅ‘ etikai szabályait, ezért nem is szerepelnek az Etikai Kódex jelenleg hatályos normatÃv rendszerében. A Statutum csak az orvos egyéni magatartási normáival foglalkozik! Eredetileg az iparban felismert és vizsgált csoportetika, mint megannyi más, nem új keletű fogalom. A polgárosodás korában a céhekbe tömörült szakmák, az egyes települések, vagy társadalmi rétegek azonos érdekeik alapján kialakÃtották és hirdették önazonosságukat. Korunkban új szakmák, intézmények, különbözÅ‘ társulási formák alakultak ki, amelyek közül sokan fontosnak Ãtélik összetartozásukat, kinyilvánÃtják értékeiket, kialakÃtják és betartatják a közösség viselkedési és magatartási szabályait. Az orvostársadalom legsúlyosabb morális problémája, hogy nem ismeri, és nem tartja be a csoportetika szabályait, és lemond mindazokról az elÅ‘nyökrÅ‘l, amelyeket az összetartozásban rejlÅ‘ erÅ‘ jelent. Az Orvosi Kamarának jó néhány alapvetÅ‘ szabályzata hiányzik, amelyek a jó erkölcsön alapulnak, a közösség ismeri és elismeri ezek szükségességét. Egyetlen példa: a privatizáció során eladott praxisok eredeti tulajdonosai rendszeresen tovább folytatják - más cÃmen, más jogosÃtványok alapján - korábbi praxisukat. Élnek a joghézagok adta lehetÅ‘séggel, a törvényes kereteken belül maradnak, de megsértik az alapvetÅ‘ orvosetikai normákat. Mivel magyarázható az orvostársadalom sajátos, önpusztÃtó magatartása? A korunkban is folytatódó szociális és antropológiai forradalom - az elnevezés Glatz FerenctÅ‘l származik - a XIX. században kezdÅ‘dött. A kialakuló polgárosodást az értelmiség vezette, közülük egy szűk réteg gazdasági, hatalmi funkciót is ellátott. A rendszerváltáskor, de azt megelÅ‘zÅ‘ társadalmi katasztrófák során is, a legnagyobb vesztes mindig a polgári értelmiség volt. Az orvosok között is maradtak azonban, akik a társadalmi átalakulás viharában megÅ‘rizték anyagi és egzisztenciális kiváltságukat. A szocialista rendszer ideológiája miatt, az egész orvostársadalom improduktÃvvá és osztályidegenné vált, és az emlÃtettek kivételével, mindenki rosszul fizetett alkalmazottá degradálódott. Azok, akik késÅ‘bb a privát szférában kezdtek dolgozni, vagy módjuk volt külföldi munkalehetÅ‘séget szerezni, valamennyire az átlagos szint felett tudták magukat tartani, de ez is növelte az orvostársadalom sokirányú polarizálódását. Az idÅ‘k során kiderült, hogy nincs az orvosoknak hatékony érdekképviselete, egyénileg kell boldogulniuk. Ez a szemlélet a mai napig él, és a többi tényezÅ‘vel együtt akadályozza az identitás tudatot, az összetartozás, a szolidaritás érzését. Az eltérÅ‘ érdekek miatt elmarad a felismerés: a közösségek számos elÅ‘nnyel rendelkeznek, amelyeket ki kellene használni. A Magyar Orvosi Kamara jelkép, az orvostársadalom identitásának egyik pillére. ( Dr. Antal Szalmás Tamás ) A túlszakosodás, a szakmák közötti hierarchia , az érdekek szerinti differenciálódás, szembe került az identitástudattal, az összetartás és szolidaritás erkölcsi alapelveivel. A napjainkban is tartó folyamatért alapvetÅ‘en azt a politikai rendszert terheli a felelÅ‘sség, amelyik elÅ‘idézte, vagy célja érdekében elÅ‘segÃtette az orvostársadalom megosztottságát. Nem emelkedett erkölcsi magaslatra azonban maga a tisztes céh sem. Az anyagi javak másodlagos szétosztása során a perifériára sodort szakmákat, statisztaszerepet osztott fontos szakterületekre, kimondatlanul ugyan, de rangsorolt egyébként nyilvánvalóan mellérendelt intézményeket, szakmai tevékenységeket. A szakmai döntéseket gyakran egyéni, vagy kisebb csoportérdekek motiválták, eszközévé válva az orvosokat szándékosan megosztó hatalomnak. AlapvetÅ‘ kérdésekben sokszor hiányzott (hiányzik) a konszenzus. Az egyetértés hiánya mindig lehetÅ‘séget kÃnál a politikai hatalomnak, hogy olyan kérdésekben is döntsön, amelyek nem tartoznak hatáskörébe. A sokszorosan megosztott szakmai testületek nem képesek közös érdekérvényesÃtésre, nemcsak tagjaik számára nem váltak legitim szervezetté, a társadalom felé sem jelentenek súlyuknak és jelentÅ‘ségüknek megfelelÅ‘ erÅ‘t. A közösségek nem tudják biztosÃtani tagjaik védelmét, de a hatalom felé sem képesek kellÅ‘ eréllyel megvédeni érdekeiket, következésképpen az egész ágazat leértékelÅ‘dött. Az orvosokról a szociológusoknak is az a véleménye, hogy kollegiálisak ugyan, de nem szolidárisak. Miután a szolidaritás a közösségben megfelel a jótékonyságerkölcsi parancsának, a kollégáival szolidaritást nem vállaló orvos vagy csoport, etikai szabályszegést követ el A csoportmunka mellett nem tisztázott az egyéni felelÅ‘sség, a munkában, az irányÃtásban, a vezetésben Visszaköszön itt is a szabályozás hiánya. E nélkül gyakran érvényesül az a tendencia, hogy az egyén igyekszik hatásköröket szerezni, a jogköröket decentralizálni, ugyanakkor a felelÅ‘sséget felfelé gördÃti. Másrészt a vezetés sem szolgálja mindig tagjait, igyekszik a közösség szolgálata helyett megbÃzásából hatalmi funkciót kovácsolni FelismerhetÅ‘ ebben is a politika hatása, ez azonban sem az egyéneket, sem a közösséget nem menti fel erkölcsi felelÅ‘ssége alól.
Posted on: Wed, 30 Oct 2013 20:18:52 +0000
Trending Topics
Recently Viewed Topics
© 2015