A tavalyi táborról: "Az idei tábor az első volt számomra. - TopicsExpress



          

A tavalyi táborról: "Az idei tábor az első volt számomra. Remélem még részt vehetek ilyen jellegű táborban életem során, mert sokat tanultam belőle. Számomra is furcsa volt, de akkor jöttem rá, mennyi mindent kaptam a táborban, mikor véget ért, mikor felszálltam a buszra Szabadszállás felé. Ott előjöttek az élmények, az "igazságok", amiket nem tőletek hallottam először, mert legbelül úgy érzem, mindigis velem volt minden. Egy kitörően nagy emlékezetes pillanatom a táborból: már otthon is izgatott a fizikai-szellemi akadálypálya, amit feltétlenül ki szerettem volna próbálni. A táborban beharangozott pár dolgot Feri, mint pl hogy legyen az indulókon fürdőruha, meg hogy a cipő viselése sem utolsó szempont, és rakjuk oda magunkat, mégis! Elindítottak egyfajta félelmet bennem, hiába szólt jópár nap a félelmeink eldobásáról, és nem az első nap, hanem másnap indultam neki, tartottam magam az eredeti szándékomhoz. Az első borítékos útbaigazítós levél elolvasása után akkora lélekmelegítő érzés fogott el, hogy szinte küzdenem kellett azzal, nehogy annyira elragadjon, hogy várniuk kelljen majd rám a következő, utánam induló társamnak. Mindenesetre sikerült megélnem, majdnem könnyek között hagytam el az első jópár levél helyszínét. Minden levél, főleg még a problémáink kiírása hihetetlen nagy élmény volt számomra. Katolikus iskolába jártam, de már az első nap után éreztem, ez nem az, ami szerint élnünk kell, a képmutatást beleértve bőven tudnék mesélni az ottani élményeimről. Már akkor is kapaszkodót kerestem a világban, de itt kellett volna titeket megismernem, a valódi életről itt kellett volna tanulnom. Ennek így kellett lennie, és hiányzott az érzés, habár még sosem voltam eddig köztetek. Köszönöm, hogy megtapasztalhattam az érzéseket, amiket eddig nem, hogy átélhettem a tábor minden egyes pillanatát! És ezek után valóban nem nagy butaságot ír az, aki azt mondja, hogy a táborba szeretne költözni! Üdvözlettel: Porubszky Réka" youtube/watch?v=oXOdEGjQsOc
Posted on: Sat, 15 Jun 2013 18:21:11 +0000

Trending Topics



Recently Viewed Topics




© 2015