A titokzatos da Vinci kód és a krisztusi vérvonal, a Sang Real rejtélye 1. rész Mintegy kilenc évvel ezelőtt, 2003 –ban, az amerikai Doubleday Group kiadó gondozásában egy különleges, villámgyorsan felkapott és hirtelen óriási népszerűséget elérő regény jelent meg az USA –ban, melynek címe „A da Vinci kód” volt. A mű több országban is azonnal a bestseller listák élére került, világszerte könyvklubok, olvasócsoportok, rajongói honlapok, újságcikkek foglalkoztak vele, és a megjelenés utáni hat évben, 2009-ig több mint 80 millió példányban kelt el. A da Vinci-kód nemcsak műfaja legsikeresebb könyve lett, hanem a legtöbb vitát kiváltó is. A könyvvel szembeni támadások nagy része a római katolikus egyháztól eredeztethető, melynek haladó irányzata szerint a regény csupán egy érdekes krimi, ám valláskritikaként nem vehető komolyan. A regény körüli indulatok és népszerűség miatt 2006-ban Ron Howard rendező egy filmet is forgatott a történet alapján, Tom Hanks, Adrey Tautou, Jean Reno, Ian McKellen és Paul Bettany főszerepelésével. Bár a film sikere már koránt sem volt olyan jelentős, mint a regényé, mégis milliók látták szerte a világon. A Da Vinci kód írója Dan Brown, 1964-ben született amerikai művészettörténész, tanár és regényíró, egy különleges témát választott regényéhez, méghozzá a Biblia illetve a katolikus egyház alapvető tanításainak megkérdőjelezését. Művében olyasmit vetett fel, mely az olvasó nagyközönség számára szerte a világon újdonságnak számított, és a megdöbbenés zavarba ejtő érzését keltette minden olvasójában. A könyv központi témája annak az elméletnek a boncolgatása, mely szerint Jézus Krisztusnak volt felesége – Mária Magdaléna személyében – aki a megváltó megfeszítése és feltámadása után francia földre menekült és ott életet adva közös leánygyermeküknek, megteremtette Jézus leszármazottainak máig meglévő – és a titokzatos Sion-rend által védelmezett – családfáját. Jézus leszármazottait az 1090-ben megalapított titokzatos rend évszázadokon át védelmezte (és védelmezi napjainkban is), olyan híres történelmi alakok segítségével, mint Leonardo da Vinci, Isaac Newton, Botticelli és Victor Hugo, akik szintén tagjai voltak a szervezetnek. Ám ezek a kivételes és tehetséges tudósok, művészek nem vitték magukkal a titkot a sírba, hanem különböző utalások – úgynevezett kódok – formájában elrejtették azt műveikben, mint például da Vinci az Utolsó vacsora című alkotásában. Miért foglalkozik egy történész a da Vinci kóddal és krisztusi vérvonal elméletével? Amikor az irodalomban, filmművészetben, vagy a tudomány területén megjelenik egy érdekes új információ, esetleg egy forradalmian új elmélet a múltunkról, vagy az emberiség korábbi eseményeiről, akkor a történelmet kedvelők rendszerint felkapják fejüket, és fokozott érdeklődéssel kezdik megvizsgálni az új teóriát. Általában ezt a lelkesedést egy idő után csalódás szokta követni, mert a történészek mindenkinél gyorsabban rájönnek az újnak vélt elképzelés hibáira, ellentmondásaira és így valótlanságára. Persze a laikusok rajongása ettől még megmarad, és rendszerint sokáig töretlenül érvényesül még. Nagyjából ez történt a Dan Brown féle könyv megjelenésekor is, a „szenzációsnak” kikiáltott „felfedezés” tömegeket vonzott, ám a történészek, vallás-kutatók és művészettörténészek nagyon hamar „szétcincálták” az egész teóriát. Jómagam történészként és ugyanakkor Istenfélő emberként kettős érdeklődéssel vetettem rá magam annak idején a Dan Brown könyvre, rögtön annak megjelenése után, még 2003-ban. Elolvastam, és sokat gondolkoztam felvetésein. Ám hivatásom nem engedte meg a történészi kritika és alaposság mellőzését, így a könyv elolvasása után rögtön a bizonyítékok és megemlített forrásanyagok ellenőrzésével kezdtem foglalkozni. Ezt követően azonban sajnálkozással kellett elfogadnom a tényt – sok hozzám hasonló történésszel együtt - hogy a műben megjelenített elméletnek sehol nincs bizonyító erejű dokumentálása. Ugyanakkor felvetődött bennem egy másik gondolat is: ha egy elméletet nem tudunk bizonyítani, még megkísérelhetjük annak kizárását is. Ám a krisztusi vérvonal létezésének kizárása nem lehetséges. Vagyis az egész elmélet nem bizonyítható, ám ugyanakkor nem is zárható ki. Ez volt az a felismerés, mely végül kilenc évvel a da Vinci kód elolvasása után arra ösztökélt, hogy újra felelevenítsem és bemutassam olvasóimnak a teória lényegét. Mielőtt azonban rátérnék a részletes elemzésre, kiemelnék néhány dolgot. Nincs semmilyen történelmi bizonyíték Mária Magdolna és Jézus párkapcsolatára, Mária Magdolna franciaföldre utazására, Jézus gyermekének, a Sion-rendnek, és a krisztusi vérvonalnak, vagy Sang Realnak a létezésére. Ám az is igaz, hogy Mária Magdolna és Jézus esetleges párkapcsolata nem is zárható ki teljesen, illetve Mária Magdolnának minden lehetősége megvolt arra, hogy a Krisztus megfeszítése után elhagyva a Szentföldet életet adjon egy Jézustól származó gyermeknek. Az elmélet forrásai Maga az elmélet nem Dan Brownól származott. Az amerikai író „csupán” kiváló érzékkel rátapintott a történelemben már több alkalommal lejegyzett hipotézisre, és a sajátos teória köré egy regényt készített. Az egész felfogás alapját képező házastársi kapcsolat Jézus és Mária Magdaléna közt a történelemben legelőször a 10. században kerül említésre. Körülbelül 1012 és 1020 között ugyanis Limousin vidékén – Dél-Franciaországban - egy sajátos vallási szekta bukkant fel, a katharok. (Nevüket a görög „katharosz” = „tisztultak” tiszta, tökéletes szavakból eredeztetik.) Ők mondták ki először, hogy Jézus és a tanítványai között többször felbukkanó – a Biblia által is megemlített - Mária Magdaléna házasok voltak. Már az akkori világban is megdöbbenést keltő kijelentésük eredete ismeretlen, de nagyon is „összevág” a katolikus egyház által el nem ismert (sőt betiltott) Krisztus utáni 3. – 4. században íródott úgynevezett gnosztikus iratok tartalmával. (A gnosztikus szó töve, a gnózis görögül tudást jelent. A Gnózis az igazi tudás tana) A katharok és gnosztikusok mellett az elmélet jogosultságát alátámasztja egy Dossiers Secrects nevű dokumentum is, mely egy olyan titokzatos szervezet létezését tárja fel, amely állítólag ezer esztendeje védelmezi Jézus és Mária Magdaléna leszármazottait. A dokumentum írója egy francia arisztokrata, bizonyos Henri de Lénoncourt, aki Henri Lobineau álnéven készítette a jegyzeteket és minden bizonnyal tagja volt a rejtélyes rendnek. Az anyag az 1090-ben Szent földön, Bouillon Gottfried által alapított Sion–rend történetét beszéli el, külön kiemelve a szervezet felépítését és nagymestereinek neveit. A nagymesterek listája 1188-ban egy bizonyos Jean de Gisorssal kezdődik, de később a listán találjuk 1510 és 1519 közti dátummal Leonardo da Vincit, Isaac Newtont (1691 és 1727 közt), illetve Victor Hugot, aki állítólag 1844 és 1885 közt vezette a Sion-rendet. A főként levelekből, újságkivágásokból és iratokból álló anyag legérdekesebb része a Jézus és Mária Magdaléna utódait ábrázoló családfa, kiemelve a leszármazottai közt a Meroving királyokat, illetve a Sint-Claire, Blanchefort, és Plantard nemesi családokat. Az eddig említett három forrás után meg kell még említeni a sorrendben negyedik dokumentumot, mely szintén a Jézus és Mária Magdaléna kapcsolatot boncolgatja. Ezt a művet, melyet 1982 –ben Szent Vér, Szent Grál (Holy Blood, Holy Grail) címen három angol újságíró - Michael Baigent, Richard Leigh és Henry Lincoln - készített, a Sion-rend legfőbb alapdokumentumának tekintik. A könyv alapját az szolgáltatja, hogy a három angol oknyomozó újságíró, állítólag kapcsolatba tudott lépni a Sion-rend akkori nagymesterével, egy bizonyos Pierre Plantard –al, és rá tudták venni arra, hogy beszéljen nekik a titokzatos szervezetről. A forrásul szolgáló Plantard állítólag 1981 és 1984 között vezette a Sion-rendet, és ő maga is tagja volt azon egyik családnak, mely a Dossiers Secrects szerint Jézus és Mária Magdaléna frigyéből származott. Plantard nem kevesebbet állított, mint azt, hogy II. Dagobert Meroving király egyenes ági leszármazottja. Bár 1984-ben lemondott a rend vezetéséről, eltűnt a nyilvánosság elől, és 2000-ben elhalálozott, a későbbi elemzések szerint azért volt hajlandó nyilatkozni a Sion-rendről, mert nyilvánosságra akarta hozni, hogy Meroving felmenői révén jogosan követelhetné a francia trónt. Plantard bár sokat elárult a rendről, azt a tényt, hogy fő feladatuk valójában a krisztusi vérvonal, vagy Sang Raal védelmezése, azaz Jézus és Mária Magdolna utódainak oltalmazása lett volna, sem megerősíteni, sem cáfolni nem volt hajlandó! Bár azzal, hogy bevallotta, hogy a Sion-rend évszázadokon át a Merovingok trónra való visszajuttatásán fáradozott, valójában a krisztusi leszármazottak védelmezését is elismerte, hisz az 5. -6. század óta összefonódott a Meroving és krisztusi dinasztia. Összefoglalva azt a megállapítást tehetjük, hogy a Da Vinci kód írója, Dan Brown egy régi elméletet vett elő, és erre építve készítette el regényét. Az elmélet legerősebb alátámasztását az ősi gnosztikus evangéliumok jelentik, másodsorban a katharok tanításai, és legvégül a két modern kori anyag, melyeket a titkot védelmező rejtélyes rend tagjai és vezetői írtak. De tekintsük át kicsit részletesebben a legfontosabb forrásokat, a gnosztikus anyagokat és a katharok tanait. A gnosztikus iratok A mai modern történettudomány összesen négy gnosztikus írásgyűjteményt tart nyilván, melyek mindegyike az ókori Egyiptomból származik, a Krisztus utáni 2. és 4. század közti időkből. (Codex Askewianus, Codex Brucianus, Codex Berolinensis, és a Nag Hammadi-i apokrif iratok) Közös jellemzőjük, hogy tartalmuk ellent mond a katolikus egyház tanításainak, így nem kerülhettek bele a Bibliába sem. Krisztus után 325 -ben Nagy Constantinusz császár a nicaeai zsinaton, az akkori keresztény egyház 300 összehívott vallásvezetője (püspöke) segítségével „fogadta el” a „hivatalos” evangéliumokat, melyek később a ma ismert Biblia anyagát jelentették. A zsinaton egyeztek meg az egyház dogmáiban, kitűzték az egyház fő irányvonalát, kimondták az Atya, a Fiú és a Szentlélek szentháromságát, Jézus isteni lényegét. Az alternatív nézeteket valló írásokat, evangéliumokat pedig betiltották. A zsinat rendelkezéseivel egyet nem értők, a dogmák kihirdetése után elrejtették a gnosztikus írásokat, mert azok eretnekséget hordoztak a püspökök szerint. Az első gnosztikus iratok még az 1700-as években kerültek elő. Az első a 3.- 4. században íródott Pisztisz Szophia volt, mely Angliában bukkant fel egy londoni orvos házi gyűjteményében. (dr. Askew egy régiség kereskedőtől vásárolta meg, ma a British Museum tulajdonában van, mai neve: Codex Askewianus) A második irat szintén az 1700-as években került elő Egyiptomból, amikor egy skót utazó (James Bruce) Théba területén átutazva ráakadt (Mai neve: Codex Brucianus, és szintén a 3. – 4. században íródhatott, két része Jeú két könyve és egy un. Cím nélküli értekezés.) A harmadik gnosztikus iromány az egyiptomi Achmim közeléből került elő, és 1896-ban került a Berlini Múzeum gyűjteményébe. (Három része: az Evangélium Mária szerint, János titkos irata és Jézus Krisztus bölcsessége.) Végül a negyedik, egyben legfontosabb gnosztikus kódex gyűjtemény a Nag Hammadi apokrif iratok nevet viseli, és 13 gnosztikus kódexet tartalmaz. Az egyiptomi Nag Hammad közelében 1945-ben találták meg a kódexeket, melyek egy része a 2., egy része a 4. században íródott. Jézus és Mária Magdolna kapcsolatáról a felsorolt iratok közül a Nag Hammadi kódexekben, egészen pontosan Fülöp evangéliumában esik a legtöbb szó. Ebben a szövegben az áll, hogy Jézus „jobban szerette őt (Mária Magdalenát sic.), mint többi tanítványát”, és „gyakorta szájon csókolta”. Noha nincs közvetlen célzás házasságra vagy ágyastársi kapcsolatra, a kopt nyelvű szövegek a koinonosz szót használják Máriára, amelyet több szakértő (pl. Susan Haskins) ágyasnak vagy társnak fordít. A kódexgyűjtemény másik irata a Mária evangéliuma szintén megemlíti Jézus és Mária Magdaléna bizalmas, sőt bensőséges kapcsolatát, amikor rögzíti Levi mondatait, melyeket Péterhez intéz: „… ha a Megváltó értékesnek tartja ezt az asszonyt, ki vagy te, hogy elutasítsd? A Megváltó mégiscsak jobban ismeri őt. És ezért szereti jobban, mint bennünket.” A katharok Bár a gnosztikus iratok és a kathar vallási mozgalom közt nincs bizonyítható kapcsolat, a katharok mégis pontosan ugyanazt állítottak a 10. században, amit a betiltott evangéliumok is sugalltak, nevezetesen, hogy Jézus és Mária Magdaléna egy párt alkottak és vélhetően házasok voltak. A Dél-Franciaországban, Touluse környékén élő katharok hittek az Isten és az Ördög, a Jó és a Gonosz, a Fény és a Sötétség ellentétes erejű hatalmának létezésében. Ugyanakkor tagadták Krisztus keresztre feszítését és feltámadását, illetve a Szentháromságot. Híveik körében nagy tisztelettel viseltettek a perfektek iránt, akik egy szertartás, úgynevezett consolatio után új életmódot folytatva nem ettek többé húst, nem házasodtak, és cölibátus közepette aszketikus, puritán szerzetesi életet éltek. Azt vallották, hogy a halál után a lélek újra meg újra reinkarnálódik, állati vagy emberi alakban, amíg bele nem költözik egy Jó Ember testébe, ahol eléri a tökéletességet. A reinkarnáció azonban elkerülhető és azonnal elérhető a tökéletesség, mégpedig mártíromsággal. Utóbbi tételnek köszönhetően a katharok mindig bátran vállalták az önfeláldozást. Tanaik veszélyesek voltak a megszilárduló 10. és 11. századi katolikus egyházra, és a pápaság intézményére is – hiszen a katharok magát a pápát sem fogadták el felettük állónak. Mindezek miatt III. Jenő pápa 1147-ben megpróbálta békés eszközökkel megállítani a kathar tanok terjedését, ám kudarcot vallott. Fél évszázaddal később, 1209-ben III. Ince pápa már fegyveres megoldást választott és keresztes hadjáratot hirdetett a katharok, vagy albigensek ellen. (Az albigens elnevezés Albi városára utal, ahol rendkívül erős volt a katharok befolyása.) A fegyveres fellépésre azért is szükség volt, mert a kathar tanok terjedni kezdtek, és megjelentek Észak-Itáliában, sőt bogumil néven a Balkánon is. Az első nagy hadjáratot Simon de Montfort lovag vezette és óriási pusztítással irtotta ki a katharok egy részét. A harcok majdnem 50 éven át folytak, az utolsó kathar erőd 1255-ben esett el (Quéribus). Később, 1330 után az Inkvizíció feljegyzései már nem tartalmaztak katharok elleni eljárásokat. Az utolsó ismert kathar „Perfect” a 14. század elején halt meg.
Posted on: Sat, 28 Sep 2013 08:00:01 +0000
Trending Topics
Recently Viewed Topics
© 2015