A zsidók befolyása a nőkre (III.rész) Nőknek sokszor van szükségük alkalmi árukra, és ezért szívesen mennek a turkálókhoz, ahol az áruk összevissza hevernek, és ahol úgy gondolják, hogy valami megfelelő dolgot jó áron megkapnak; elmennek a rendezett pocok mellett - így hangzik egy nőket ismerő háziasszony vallomása. Az eladó azzal, hogy ezt a női gyöngeséget ravaszul kihasználja, két legyet üt egy csapással: szívességet tesz a nőknek és megkíméli magát attól a fáradságtól, hogy ócska áruját rendezze és kiszortírozza - ezt a vevők elintézik helyette. Ha emellett ugyanez az üzletember azt a benyomást tudja kelteni, hogy ő egy vevőnek - mert annak személyes varázsa őt elbűvölte -, olcsóbban adja áruját, akkor kétségtelenül megnyeri vásárlói szívét. És ha képes arra, hogy minden vevőjének ugyanúgy kedvébe járjon, mindegyiket becsapja azzal, hogy a többiekkel szemben őt részesíti előnyben, akkor nem lesz hiánya vevőkben. Asszonyaink- ha bizonyos dolgokban túl is szárnyalják a férfiakat okosságban és finom ösztönben, a gazdasági dolgokban rendkívül naivak. Hagyják, hogy egy dolog vakító külseje megvakítsa őket, és a pillanatnyi előny vezesse őket, anélkül, hogy elszámolnának maguknak tettük további következményeiről. Nem firtatják, hogy vásárlásukkal becstelen elemeket és rossz üzletmenetet támogatnak, olyat, amely selejt gyártást támogat, és azzal, hogy nem vásárolnak komoly üzletekben, talán egész üzletágakat taszítanak ki az üzletből, röviden az egész üzleti életet veszélyes irányba tolják. Az ilyen megfontolások idegenek számukra. Hibáikban összetalálkoznak a zsidók természetével, akik szintén a vakító külsőségek és a pillanatnyi előnyök emberei. A héber, aki vevőinek lelkivilágát alaposabban tanulmányozza, mint az árja kereskedő, - mert sikerét nem annyira az áru minősége, mind inkább az emberi gyöngeségek és hiúságok kihasználásában keresi - már régóta észrevette a nők természetének ezeket a sajátosságait, és mesterien ki tudja használni a nők gyöngeségeit. A női érzékeket már egy kirakat is összezavarja. Valószínű, hogy a nők játékos, szétszórt gondolkodásmódja és a zsidók kiállítási gyakorlata között összefüggés van, mert a tárgyak kiállításánál nem a jó ízlés, hanem a tarkabarka összevisszaság vagy az egyes áruk tolakodó előtérbe helyezése az, ami a látogató nőket vonzza és izgatja. A meglepő ármegjelöléssel is össze akar zavarni a zsidó. Egy áru, amely agy nem zsidó kirakatban 75 pfennigért van kiállítva, a zsidó kirakatban pedig 97 pfennigért, az a benyomást kelti ott, mintha három pfenniggel olcsóbb lenne, mint másutt. Tény az, hogy a zsidó kirakat szinte hipnotikus erővel vonzza a nagy tömegeket. de a héber nem hagy ki semmiféle módszert arra, hogy más módon is sikert érjen el. A közönség csordaösztönével számolva állítólag vannak olyan nagyobb zsidó üzletek, melyek azért fizetnek embereket, hogy azok bizonyos nagy forgalmú órákban az üzlet előtt sétáljanak és kíváncsiságot színlelve állva maradjanak a kirakat előtt. Példájuk másokat utánzásra ingerel, és az ilyen üzletek állandóan tele vannak. Ha az egyik ilyen fizetett ember elhagyja a bolyt és bemegy az üzletbe, akkor ez a példa is ragadós és mások is utána csinálják. A zsidó üzletek rendszeres és föltűnő újsághirdetései is hozzájárul ahhoz, hogy a vevőket magukhoz vonzzák, és nem utolsósorban ezen a területen a zsidó kereskedő a szavakkal és képekkel bemutatja fajának teljes tolakodó voltát és mások figyelembe nem vételét, de ravaszságát is. A zsidó üzleteknek ezek a fogásai biztosan befolyással vannak arra, hogy a zsidó üzletek forgalmát megnöveljék, de arra nem elegendők, hogy bizonyos, szinte rejtélyes folyamatokat megmagyarázzanak. Inkább a zsidó személyisége az, ami szinte szuggesztív erővel ha a nőkre. Asszonyaink fogékonysága minden idegenre biztosan előre dolgozott azon, hogy a zsidók befolyása ekkora legyen. A külföldiek számára szinte érthetetlen, hogy nálunk a gyengébb nem tagjai között tömegesen vannak olyanok - az iskoláslánytól kezdve a negyven év körüli nőig -, akik a behozott négerekkel mint saját fajtájukkal állnak szóba, és a színes kiállítási személyzettel szemben szinte szemérmetlenül viselkednek, mások pedig a gyarmatokon a bennszülöttekkel szemben hihetetlenül bizalmasan viselkednek. Ez a körülmény, eltekintve a korlátlan szemérmetlenségtől, a nemzeti és faji öntudat szomorúan alacsony színvonalát árulja el. Mindennek része van abban a viszonyban, amellyel női nemünk nagy része a zsidókkal van. És itt le kell venni a fátylat arról a sötét területről, amely mellett kortársaink nagy része úgy megy el, hogy fogalma sincs arról, mi van a fátyol mögött, és amelyet mégis föl kell derítenünk, hogy segítsünk elmagyarázni azt a hihetetlen befolyást, melyre a zsidók köztünk szert tettek. Ez olyan terület, melyre erkölcsös és lelkiismeretes ember csak viszolyogva gondol, és sokáig nem tudtam magam arra elhatározni, hogy erről nyilvánosan beszéljek. De mivel ezt az írást annak gazdasági témája miatt nem olvassa el bárki, így remélem, veszélytelen az érett olvasók előtt egyszer nyilvánosan szólni arról, amiről nyilvánosan nem szoktunk beszélni. Hiszen itt népünk erkölcsi és lelki erejének aláásásáról van szó a héber törekvései által, ezért a szeméremérzést tekintetbe vevését kivételesen mellőzzük. Ennek a kérdésnek a taglalása itt ezért sem elkerülhető, mert szükséges ahhoz, hogy leírjuk a héber faji és erkölcsi környezetét, amelyben él, és amelyben él és üzleteit végzi. Hogy a fő szempontok jól láthatóak legyenek, a legjobb szolgálatot tesz pár életből vett példa. Bevezetőül a következőt jegyezzük meg. Nőnemű fiatalságunk között a sok ezer nem házas és házas zsidó élv sóvár személy olyan pusztítást végez, amely önmagában elegendő egy nép tönkretételéhez, akkor is, ha az ezzel kapcsolatos gazdasági és társadalmi károkat figyelmen kívül hagyjuk. Ez a következő lapok figyelmes tanulmányozása után világos lesz. Megfigyelésem szerint azonban vannak olyan tapasztalt férfiak is, akiknek ezekről a tényekről nincs fogalmuk, és a károk nagyságáról és mélységéről sem, melyet népünk elszenved, Ezek vakon mennek el mellettük. Nem kétséges - a legtöbb mai képzett ember előtt a zsidók tulajdonképpeni lénye teljesen ismeretlen és érthetetlen. Nem volt alkalmuk arra, hogy bepillantsanak a zsidó tevékenységekbe. A zsidókkal való ismeretségük körülhatárolt és többnyire felületes ismeretségekre szorítkozik a társadalmi és üzleti életben, és mivel itt a héber magát a legártatlanabb és legkellemesebb oldaláról igyekszik bemutatni, így nem csoda, ha mindig újra azt halljuk, hogy a zsidók tulajdonképpen mégis kellemes, tisztességes és szeretetreméltó emberek. Mások a zsidókat csak a szépítő irodalmi munkákból ismerik meg, mint Nathan a bölcs vagy Walter Scott Ivanhoe -jából, és arra hajlanak, hogy átvigyék a nekik kritika nélkül betanított tiszteletet a bibliai pátriárkák iránt a mai zsidókra. Szórakoztató irodalmunkat a zsidó írók már régóta rafinált módon arra használják, hogy teljesen hamis képet fessenek a zsidóról. A német érzelgősségre való ravasz hivatkozással a zsidókat mindig nemes, ártalmatlan lényekként ábrázolják, mint tűrőket, akikben az örök fájdalom dúl amiatt, mert a gonosz keresztények előítéletei és indokolatlan gyűlölete miatt szenvednek. Azonkívül zsidó befolyás alatt álló újságaink és irodalmunk minden személyt, aki a nyilvánosság előtt megjelenik, aszerint ítél meg, hogy az a zsidósággal kedvezően vagy kedvezőtlenül áll szemben. A zsidó írók kritikájának a mércéje ősidők óta ez, és ma még inkább, mint régen. Ennek az a következménye, hogy lelkünk fiatal korunktól kezdve hamis emberbarátságra lesz beállítva, különös tekintettel a szegény, üldözött zsidókra. A későbbi években a képzés és a tűrés-nek kell elérnie azt, hogy a mai héberek nehogy a középkori előítélet alatt szenvedjenek. Az ilyen hozzáállás szívünket tiszteletreméltó fénybe állítja - de vajon eszünket is? A történelem és az élet tényeinek minden ismerője tudja, hogy a zsidók soha nem voltak egészen ártatlanok azoknál a bajoknál, melyek időnként rájuk zúdultak, , és hogy a korábbi századokban a héberekkel szemben állítólag elkövetett kegyetlenségeket sok esetben csak kitalálták, máskor erősen eltúlozták. Így a középkori úgynevezett zsidó csaták többnyire csak annyiból álltak, hogy az erősen megszaporodott zsidókat kiűzték a városokból és olyan vidékekről, ahol az általuk, illetve uzsorájuk által kifejtett gazdasági nyomás elviselhetetlenné lett. Mivel a zsidóság ma is hatalmas sikoltozásba kezd, ha fajuk egy tagja valahol életét veszti, vagy akár csak haja szála is meggörbül, világos, hogy a történelemben is minden olyan történet, ahol a zsidók voltak a szenvedő fél, mértéktelenül fölfújtak. A mai zsidókat csak az képes jól megérteni, akinek lehetősége volt évekig kapcsolatban állni velük; de ilyen alkalom nem kínálkozik sokunknak. Mert a héber éppen olyan óvatos közeli környezetének kiválasztásánál, mint az intelligens német, és ez minden magától értetődő tolerancia mellett ösztönösen betart egy bizonyos távolságot maga és a zsidók között. Annál nagyobb jelentőségűek a zsidó társaságban szerzett tapasztalatok, melyekről az, aki ezeket átélte, saját szavaival számol be: Mint ártatlan húszéves jöttem egy kisvárosból Berlinbe. Egy véletlen vezetett hasonló korú zsidók társaságába. Bevezettek családjukba, és itt néha megdöbbentő dolgokat hallottam. Zsidó barátaimmal való további érintkezésem során olyan véleményekkel és elvekkel ismerkedtem meg, melyek fölháborítottak. Mikor ezek ellen fölszólaltam, annyira egy emberként nevettek ki, hogy elkezdtem szégyelleni elmaradott nézeteimet. Zsidó ismerőseim körében a beszélgetés többnyire nőkről és nemi dolgokról folyt; előszeretettel büszkélkedtek azokkal az alattomosságokkal és ravaszságokkal, melyeket arra használtak, hogy ártatlan lányokat maguktól függővé tegyenek, és hiányzott belőlük a lelkifurdalásnak még a nyoma is. Azt teljesen természetesnek vették, hogy a háznál szolgáló lánynak a férfiak rendelkezésére kell állnia. Most megint új lányunk van mondta az egyik. Csinos? kérdezte a másik. Apám nem fog nekem rosszat kikeresni így a válasz. Az egyik fölháborodva mesélte, hogy az új lány családjában tiltakozott közeledése ellen; akkor apja beszélt a lány fejével, és ezt mondta: Nem mindenesként vettük fel önt? - Nahát! Abba ez is beletartozik! és a hallgatók teljes egyetértése bebizonyította, hogy ezt mind így gondolták. Sok évvel ezután, mikor más események miatt meggyőződéses zsidó ellenzővé lettem, az első emlékezetes élmények újra élénken támadtak föl lelkemben. Egy ismert iskolát reformáló ember szerint a zsidóellenesség a keresztény üzletemberek irigységének és lustaságának a következménye, akik nem képesek a kiváló zsidó konkurenciával dűlőre jutni. Régi és új élményeim a zsidók és a nők c. fejezetből sem hatották meg; nyilvánvalóan hihetetlennek, vagy legalábbis túlzónak tartotta írásomat. Hosszabb idő után meglátogatott és bevallotta nekem: Mégis meggyőződtem arról, hogy az ön vázlata a zsidók és a nők viszonyáról hihető. Münchenben beszállt egy úr a fülkémbe, akiről a beszélgetés során láttam, hogy képzett zsidó. Nagykereskedő vagy bankár lehetett. A beszélgetés során szóba került a szolgálók kérdése, és ezt mondta: Na, hála Isten, hogy újra van egy rendes, kedves szobalányunk. Amikor megkérdeztem, hogy Münchenben nehéz-e most szobalányt kapni, azt felelte: lányt eleget lehet kapni, de ha én alkalmazok egy lányt, akkor különös föltételeim vannak. Van egy tizenöt éves fiam, és azt kívánom, hogy az szabadon járhasson be a lányhoz. A mesélő hozzáfűzte: Nem akartam hinni füleimnek; szívem összeszorult, de közömbösnek tetetve magamat megkérdeztem: Mit szól az ön felesége ehhez? A válasz ez volt: Mit szóljon hozzá; a feleségem megértő asszony. Akarja talán azt, hogy a fiú tisztátlan nőszemélyekkel kezd ki az utcán? Csak kedvére lehet, ha a fiúnak tiszta lány áll otthon a rendelkezésére! Nevelési reformerünket jobban eltalálta ez a mondat, mint az első; most végre nála is leesett a tantusz, hogy a zsidó gondolkodást és érzésvilágot a mienkétől világok választják el. Fölismerhető: A zsidó nevelés más, mint a német. Csoda-e, hogy a fiatalemberekké serdült fiúk az így nyert tapasztalatok után olyan gyorsan és durván mennek át a gyakorlatba, és hozzászoknak ahhoz, hogy minden véleményük szerint társadalmilag alattuk álló vagy nekik alárendelt nőben nem látnak mást, mint vágyaik kielégítőjét? Aki ebből az alapállásból hajlandó következtetéseket levonni, az nem csodálkozik el azon, hogy a zsidó-német közösülésekből házasságon kívüli és áll-házasságbeli gyerekek számolatlan ezreit találja, mint faji degenerációnk jelét; annak rögtön föltűnik a berlini, frankfurti és más zsidókban gazdag városok népességének világosan látható keveréktípusa. Kéz a kézben ezzel halad a nép jellemének hihetetlen romlása, mert minden fajkeveredés eddig a nép romlásának eszköze volt. Az erkölcsi romlásból föltámadhat egy nemzet, a fajiból már nem. Az elsőre a régi Róma, az utóbbira Franciaország történelmi példa. Régen ismeretes az a kéjes durvaság, melyet elsősorban a zsidó fiatalság mutat üzletekben, bálokon, vendéglőkben a női alkalmazottakkal szemben, és a társadalmilag igénytelenebb vagy tényleg tapasztalatlan látogatónőkkel szemben. A leglelkiismeretlenebbek még házas asszonyokat vagy szinte még gyerekeket sem kímélnek durvaságaiktól. Az ilyen esetekről állandóan olvashatunk a rendőri jelentésekben, és ezek a legkevésbé tanulékonyakat is hamarosan kitanítanák, ha a bűnözők nevét és vallásának megadását az újságok nem hagynák el tudatosan. Sok per bizonyítja, hogy a zsidók szívesen támadnak meg fiatal szűzlányokat, sőt gyerekeket is, és a talmudi irodalom itt is védi őket; keressen egy Talmud-rabbit, és magyaráztassa el vele, hogy miért lehet már egy három éves lánnyal ágyba menni. / Lásd Fritsch: A hamis Isten. 9. kiadás, 77. oldal / Berlin a tizenkilencedik század hetvenes éveiben jó hely volt ilyen megfigyelésekre. A zsidóság fölfelé törekvése akkor nagyon föltűnő volt. Az alapító évek tőzsdei manőverei a zsidókat jelentős gazdagsághoz juttatták, és így mind a gazdasági mind a közéletben mindenütt előretolakodtak. Már akkor észrevette minden becsületesen gondolkozó német azt a szégyenletes tényt, hogy gyakran ragyogó német nőket lehetett zsidók karján látni - és nem a tiszteletre méltó feleség szerepében. A tetszőleges utakon meggazdagodott héberek külsőleg ragyogó föllépése és rafinált csábítási művészete által elcsábítva évente sok nő, akinek az lenne föladata, hogy népükben szorgalmas anyák legyenek, beleesik a zsidók csapdájába és eladó lény színvonalára süllyed. Bárhol is éltek a zsidók, ott a kurválkodás bőségesen kifejlődött. A zsidók nemi kilengéseiről már az Ótestamentum is jelentést tesz leydeni papiruszon az egyiptomi korból. /Lásd a zsidókérdés kézikönyve, 29. kiadás, 250. oldal / A zsidó keleti emberként a soknejűség híve, ahogy az ismert zsidó író, Max Nordau (Südfeld) kifejezi: nem monogám állat. Ha olyan országokban, ahol az egynejűség szokásos, külsőleg egynejű lesz ugyan, de elég utat talál arra, hogy más formában hódoljon keleties kedvteléseinek. A zsidó nők nem állítanak férfiaik útjába akadályokat, talán, mert náluk a többnejűség szintén velük született elképzelés, talán, mert örülnek annak, hogy idegen törzsből való nők férfiak kegyeiért versengenek. Érdekes megállapítani erről a jelenségről, hogy hogyan ítélnek meg nyíltan zsidó nők ilyen jelenségeket. Az Irodalmi Visszhang-ban (1912, 3, füzet) a héber Anselma Heine fajtársát, az író Jacobowskit dicsőíti. Ennek során annak szerelmi kalandjairól esik szó, és azzal kapcsolatban ezt mondja: Hirtelen észrevettem rajta faja ősi fájdalmas vonását (!). Neki bosszúval teljes örömöt jelentett, hatalmat mutatni a nők fölött, és sohasem volt gúnyosabb a néppel szemben, mint amikor azzal büszkélkedett, hogy a szőke nemesek finom asszonyait maga alá gyűrte - Próbáljuk meg elképzelni, hogy lehetséges lenne-e az, hogy egy német írónő ilyen kéjes tiszteletzivatarral teli hangon dicséri egy honfitársa győzelmeit zsidó nők fölött a világ előtt. Bernhard Kellermann (Fürth) az alagút című munkájában (kiadó a zsidó Samuel Fischer kiadó Berlinben) a következő figyelemre méltó dolgot írja le története zsidó hőséről: S. Woolf egy gentleman mintaképe volt. Csak (!) egy rossz tulajdonsága volt, és ezt gondosan titkolta a világ előtt. Ez rendkívül vágyakozó természete volt. A vér zubogni kezdett fülében, amikor egy csinos lányt látott. Minden évben legalább egyszer elutazott Párizsba és Londonba, és mindkét városban megvoltak barátnői. Gyakran hozott unokahúgokat haza ezekről az utazásokról, akiket New Yorkba küldött. A lányoknak szépnek, fiatalnak és szőkének (!) kellett lenniük. S. Woolf így állt bosszút (!) a szegény Samuel Wolfsohn (apja) miatt, akitől a jó külsejű teniszjátékos konkurenciája évekkel ezelőtt minden szép nőt elhódított. Megbosszulta magát azon a szőke fajon, amely régen lábbal tiporta őt. És mindenek előtt lemondásokkal teli fiatalságáért kárpótolta magát. Tehát: a cinikus fickó, aki a szőke lányokkal úgy bánik, mint az emberhússal, megtámadja őket, élvezi és utána eldobja, az zsidó fogalmak szerint egy gentleman mintaképe, és ehhez még ez az őrült bosszú gondolata: Mert az öreg Wolfsohnnak nem volt szerencséje a germán nőkkel, miért kell fiának a szőke faj más nőin bosszút állni? Talán itt túl sokat árulkodott a zsidó író? tehát a hébert nem a szeretet vagy az érzéki vonzalom vonzza a szőke nőkhöz, hanem - gyűlölet és bosszú! Lehetőleg sokat akar közülük elrontani és szégyenbe hozni - függetlenül attól, hogy ez bosszújával kapcsolatban van-e vagy nincs - és ezzel bosszút állni - miért? - egy olyan jogtalanságért, mely egyedül a zsidók gyűlölködéstől és hiúságtól elhomályosult képzeletében létezik. Valóban, egy ilyen logika csak egy olyan nép érzelmi mocsarában fejlődhet ki, amely még ma is, 2000 év után, győzelmi énekekkel ünnepli annak a 75 ezer perzsának a lemészárlását, akik Eszter és nagybátyja Mordechai bosszúszomjának lettek áldozatai. De kétségtelenül, a zsidó úriember bosszújának igazi oka az utolsó mondatban van: lemondásokkal teli fiatalságáért kárpótolta magát, amikor a szőke faj lehetőleg sok asszonyát pénze és csábítási művészete segítségével megbecstelenített, és emellett vérében levő gyűlölete megédesítette diadalait. És a zsidó faj tipikus ősrégi fájdalma, az örök zsidó fájdalom melyet Heine, Jakubowski és elvtársaik megírtak? Ez nem más, mint Mefisztó fájdalma , hogy nem szabad neki tetszőlegesen cselekedni, ahogy csak akar, Shylock fájdalma, akinek nem szabad démoni gyűlöletét ellensége széttépésévé csillapítani. Ez a fájdalom a gyűlölet és gőg fájdalma minden nem zsidóval szemben, a faj ősrégi öröksége, annak egyik maradandó sajátossága. Hogy ez ilyen szellem gyermeke, azt egy költemény mutatja be egy zsidó újságból Az akció (Die Aktion) 1913 februárjában, egy bizonyos Paul Mayer tollából. Ez talán kinyitja az egyik vagy másik olvasó szemét a zsidóság már csak kevéssé titkolt végső céljait illetően: Ahasvérus boldog vándoréneke Látjátok, én vagyok a gyökértelen, lelkem bőre sima Nem vagyok környezetemmel házas, nem kell hegyeknek vezekelnem, Nincs honvágyam, de zsákmányom halmozódik szívemet nadrágomba hajtja, és menyasszonyaitok sírnak, mert engem a fájdalom acélozott meg. Engem, az idegen sivatag kivetettjét, Hajt küszöbötök elé a sors, ásítva fújjátok ki dohányotok füstjét Rám vágytok leginkább, a jó emésztéshez, Hallom irigy kiáltásaitokat, de ügyes tapintó vagyok mert forrásaitokat iszom, és rossz szokásaitokat izgatom, És megmérem értékeiteket, saját javamra Játszom is érett jókedvvel sajátos, nagyon óvatos, utolsó, előttetek titkos céljait Ázsiai véremnek!
Posted on: Mon, 21 Oct 2013 11:32:46 +0000