AGYUNK HAZUGSÁGBAN TART! Elhagytam a kikötőt, és egy ösvényen megyek fel a sziget tetejére. A méregzöld fenyők tűlevelei között látni, hogy a szemközti sziget partja leszakadt. A fák alól a talaj egy része a tengerbe zuhant és a gyökerei a levegőben lógnak. Az omlás feltárta a fa földalatti koronáját. Csak a levelek hiányoznak a gyökér-ágakról. A lágy szellő a szirének hangján súgja: én vagyok a tenger zenéje, hallgasd a szonátámat. Ezen a kis szigeten minden álomszerű. Így látom, így hallom, így érzem. Mily édes hazugság ez! A kép amit fent leírtam csupán az agyam „véleménye” egy nagyon konkrét valóságról, amit látok, hallok, érzek, de messze nem maga a teljes igazság. Ha megvakulnék, egy érzékszervvel kevesebb állna rendelkezésemre a”valóságkép” összeállításához. Elképzelnék valamit a hallottak alapján. Ha meg is süketülnék, akkor még távolabb kerülnék az objektív igazságtól. Pont annyi érzékszervet kaptunk, hogy ez elegendő legyen ahhoz, hogy teljes mértékben eligazodjunk a fizikai világban. Ha ezt a szintet nézzük ez rendben is van. Végig lehet élni egy életet abban a képzetben, hogy az előttünk lévő világ olyan, amilyennek látjuk, halljuk, érzékeljük, illetőleg olyan amilyet az agyunk ezek érzékszervek szolgáltatta információk alapján kialakít a világról. Az a rossz hírem van, hogy az agyunk hazudik, és hazugságban tart. Enyhítő körülmény, hogy a mi érdekünkben teszi. Ha másként látnánk a világot, mint például egy mikroszkópon keresztül, akkor folyton megbotlanánk, neki mennénk mindennek. Fizikális szinten önmagunkkal, és a környezetünkkel tökéletes harmóniában vagyunk. Mivelhogy többek vagyunk, mint biológiai lények, a világ látható, hallható, érzékelhető „valósága” nem elégít ki bennünket. Be szeretnénk jutni a láthatatlan és hallhatatlan valóság világába. Hogy ez létezik az ma már nem vitás. Tudunk az ultrahangról és az ibolyán túli sugarakról. Könnyen beláttuk, hogy a valóságnak van egy ilyen észlelhetetlen rétege is, ami arra a logikus következtetéshez vezetett, hogy az általunk észlelt „valóság” nem teljes, azaz a teljesnek egy meghamisított változata. Az agyunkban képződő valóságkép eltakar, elhallgat magáról valamit, úgy ahogyan egy festmény is kihazudja magából a valóságot (az ábrázolt oroszlán nem harap), és magába hazudja a harmadik dimenziót. Vagy másként mondva megteremti a harmadik dimenzió illúzióját. Az agyban képződő „valóság”, és a festményen lévő „valóság” között lényegét illetően nem sok különbség van. Mindkettőből hiányzik a teljes igazság, viszont mindketten képesek létrehozni az igazság illúzióját. Szerencsénkre rájöttünk erre a”hibára”. Persze ez a felismerés nem kell, hogy változtasson az életünkön. Mi jól megvagyunk ebben a kevés dimenziókat felismerő világban, és a festők is tovább fogják ábrázolni a perspektíva alkalmazásával, a harmadik dimenziónak a képekben történő belecsempészését. Az mégis csak fontos megállapítás, hogy kevesebbet észlelünk a világból, mint ami ő valójában. És automatikusan felvetődik a kérdés, hogy lehet-e az igazságból többet megismerni, esetleg a teljes igazság birtokába jutni? Az a jó hír, hogy IGEN. Egy biztos, hogy a tudomány eszközeivel ez nem lehetséges. Van más módja a tudás megszerzéséhez? Megint csak azt kell mondanom, hogy IGEN. A teljes igazság megismerése tapasztalati úton történik. Példának okáért itt van a szerelem. Elolvashatjuk a világ legszebb költeményit, drámáit a szerelemről, de ettől még nem fogjuk tudni mi a szerelem. Sőt megtanulhatjuk az agyban zajló kémiai folyamatokat, vagy bemagolhatjuk a szerelem képletét, de attól se fogjuk megtudni, mit jelent szerelmesnek lenni. A szerelmet csak megtapasztalni lehet. Nincs ez másként a valósággal sem. A tiszta tudást, vagyis a teljes tudást nem lehet könyvekből bemagolni. Az igazságot meg kell tapasztalni. Hogyan? Hát úgy, hogy az igazsághoz való hozzáférést ki kell érdemelni. Ez kegyelem. Van aki megkapja kérés nélkül, és van aki foggal, körömmel kapar utána és soha nem tapasztalja meg. Kivétel nélkül mindenkiben van egy erő, ami az összes dimenziókat képes érzékelni, és a valóságról teljesen objektív képet adni. Ezt az erőt KUNDALININEK nevezték el. Akiben a Kundalíni létezése tudatosodik, és rendszerességgel meditál, tapasztalni fogja, hogy mindent eláraszt a nem látható, nem hallható szeretet. Ezt a felismerést nem lehet megtanulni, kikövetelni. Ez olyan mint a szerelem: meg kell tapasztalni. A világban a szeretet szőttesére rakodik rá minden megnyilvánulás. A fa, a gyökerei, a fa levelei, a gyümölcse, az omlás, a tenger, én, te mind, mind a szeretet megnyilvánulása. Ezt hazudja el tőlünk az agy, amivel azonosítjuk objektivitásunkat. Aggyal nem lehet szeretni. Szeretni csak szívvel lehet, mert a szívben lakozik a lélek. Amilyen mértékben ragyogja be a lélek fénye az elmét, olyan mértékben tapasztaljuk meg az igazságot. Azért fontos megérteni, hogy a világmindenség nem más mint szeretet. Ha ezt belátjuk, akkor elfogadjuk mindenfelettinek, mindenhatónak. És ha ez így van akkor nem tehetünk mást, minthogy akaratunkat alárendeljük a szeretet akaratának. „LEGYEN MEG A TE AKARATOD”. És akkor amit cselekszünk összhangban lesz a valóság egyetlen lényegével: A SZERETETTEL. Így válhatunk tudatosan részévé az egésznek, amiből a hazug agyunk kiközösített. „AZ ÖSSZES ERÉNYEK KÖZÜL AZ ELSŐ A SZERETET” Murter 2013.09.21
Posted on: Sat, 21 Sep 2013 19:19:30 +0000
Trending Topics
Recently Viewed Topics
© 2015