Aminek ma az életünket köszönhetjük! 1941. Június 22. 1941. június 22.-én 03:15-kor megindult a világtörténelem egyik legnagyobb szabású hadjárata a bolsevizmus ellen. Az 1600 (!) km-es fronton elõrenyomulû csapatokat három parancsnokság alá helyezték, ezek Wilhelm von Leeb (Északi Hadseregcsoport), Fedor von Bock (Középsõ Hadseregcsoport) és Gerd von Rundstedt (Déli Hadseregcsoport) tábornagyok voltak. A “hivatalos” történetírás a hadjárat okaként Hitler nagyravágyását, a németek megbízhatatlanságát (még a saját szövetségesüket is megtámadják) és mohóságát szokták felhozni. Valójában Hitler a Waffen-SS és Wehrmacht csapataival Európát akarta megmenteni attól a sorstól, amit a háború után a szovjet befolyás alá került országoknak valóban el is kellett szenvedniük. “Jutalmul” a németeket (is) a mai napig gyalázzák, amiért az orosz népnek is megpróbáltak segíteni a bolsevizmustól történõ megszabadulásban. A tények azonban már nem csak történészek között, hanem polgári körökben is beszédtémák tárgyát képezik. A hazugságokhoz persze a mai napig foggal-körömmel ragaszkodnak azok, akik jól körülhatárolható érdekeket szolgálnak ki. Az alábbi összefoglaló Bogdan Musial történész cikkének összefoglalása (Die Welt, Forum, 2008. márc. 14., 7.oldal). Március 17.-én jelent meg könyve, “Harcmezõ Németország – Sztálin háborús tervei németország ellen” címmel. Harcmezõ Németország – Sztálin háborús tervei Németország ellen A legújabb kutatások újabb bizonyítékokkal szolgálnak arra vonatkozóan, hogy miképpen készült Sztálin lerohanni Európát. Ezek szerint a Szovjetunió már a 20-as évek végétõl, különösen intenzíven a Fekete Péntek (1929. október 25. - gazdasági világválság) után, masszív elõkészületekbe kezdett egy ideológiai megalapozottságú megsemmisítõ háborúra, ami a Nyugat ellen indult volna. Sztálin és elvtársai abból indultak ugyanis ki, hogy a válság hamarosan egy imperialista háborúba fog torkollni. 1930 januárjában a késõbbi marsall, Michail Tuchatschewski elkészítette a Nyugat ellen indítandó megsemmisítendõ háború terveit. A koncepció a harceszközök tömeges bevetését irányozta elõ, úgy mint páncélosok (50.000 darab), harci repülõgépek (40.000 darab) és kémiai harceszközök tömeges alkalmazását. A támadó háború célja a kommunista uralom Európában és a világban fegyveres erõvel történõ kiterjesztése volt. Németország az ipari potenciálja és geopolitikai helyzete miatt volt fontos A világforradalmi tervekben Németországnak kulcsfontosságú szerep jutott volna, ipari potenciálja, munkaereje, a forradalom majdani fegyelmezett katonái, valamint geopolitikai helyzete miatt. Így a bolsevikok Németországra mint Európa uralmának kulcsára tekintettek. 1930-ban Tuchatschewski (aki 1937-ben áldozatául esett éppen a nagy kommunista tisztogatásoknak, lásd lentebb) terveinek megnyerte Sztálint is. 1930 õszétõl elkezdték a szovjet haderõnek ezen tervek alapján történõ átszervezését és masszív kiépítését. A Vörös Hadsereg 631.000 katonáról 1934-re 1.033.570-re nõtt; a repülõgépek száma 1.149-rõl 4.354-re nõtt, a páncélosoké 92-rõl (1928-as adat) 7.574-re. 1934 után az erõteljes hadseregbõvítés tovább folytatódott. 1939-ben a Vörös Hadsereg 1.931.962 katonát számlált, 10.362 repülõgéppel és 21.110 páncélossal rendelkezett. Ezzel egyidõben a szovjet hadiipar is gyors növekedésen ment keresztül. Modern technológiát, gépeket és fegyverprototípusokat vásároltak nyugatról, amit exportált nyersanyaggal fizettek ki. A bolsevik vezetõk a világforradalom gondolatát nagyon komolyan vették. Az orosz archívumokban ma hozzáférhetõ források, amiket részben nyilvánosságra hoztak, nem hagynak kétséget e felõl, Nyugaton ezek mégis kevésbé ismertek. A német egyoldalú aggresszió hazugsága az 1941 június 22.-ei erõviszonyok összehasonlításán is összeomlik: Wehrmacht Vörös Hadsereg Katonák 3 millió 5,7 millió Páncélosok 3 300 20 000 Repülõgépek 1 945 17 000 Lövegek 42 601 59 787 “A német megsemmisítõ háborút nem szabad relativizálni” Az ehhez hasonló kijelentéseknek, amik a történelmi tényeket és forrásokat makacsul tagadják, részben ideológiai és politikai elvakultság az oka. Hogy ez a történelmi tények meghamisítását igazolja-e, erõsen kétséges. Tudományos alapelvekkel mindenesetre nem összeegyeztethetõek. Számos nyugati történész besétál a szovjet propaganda azon csapdájába, amely a Szovjetunió defenzív, sõt egyenesen “békeszeretõ” külpolitikáját emlegeti. Megdöbbentõ, hogy az orosz történészek ebben a tekintetben sokkal nyitottabbak. Sokuk számára nem az az érdekes, hogy Sztálin meg akarta-e támadni Németországot, hanem az, hogy ezt mikor szándékozta megtenni. Tény mindenesetre, hogy 1930-tól kezdve a Szovjetunió egész gazdasága és társadalma egyetlen célnak, mégpedig a forradalmi hódító háború masszív elõkészületeinek volt alárendelve. Hogy ezt keresztülvigyék, a szovjet kommunisták az egész országot példátlan tömegterrorral borították be azok ellen, akik az elõkészületeket “szabotálják” és az eljövendõ háborúban a saját hátországot veszélyeztethetnék. Sztálin a Nagy Éhínséget mesterségesen idézte elõ 1930 elején Sztálin a kényszerkollektivizálást is jelentõsen meggyorsíttatta és egyben megsemmisítõ hadjáratot is indíttatott a parasztok ellen, hogy megtörje a széleskörû ellenállást a kollektivizálással szemben. Arra ment ki a dolog, hogy korlátlan rendelkezést lehessen biztosítani a termények felett, hogy a gigantikus fegyverkezést finanszírozni lehessen. A kommunista koncentrációs táborokba parasztok százezreit és más ellenforradalmi elemket hurcoltak, vagy végeztek ki egybõl. 1930/31-ben kb. 1,5 millió embert (fõleg gyermekeket és nõket) hurcoltak el a kommunisták terméketlen vidékekre, akik közül így százezrével haltak meg az éhség, a hideg, betegségek, vagy legyengülés következtében. 1932-ben és 1933-ban bekövetkezett a Nagy Éhínség, amit Sztálin és elvtársai bizonyíthatóan mesterségesen idéztek elõ. Akkor kb. 10 millióan haltak meg, ebbõl 5-6 millió ukrán. Ez volt a középkor óta a békeidõben bekövetkezett legnagyobb demográfiai tragédia Európában. A nyugati nyilvánosság pedig messzemenõen ignorálta ezt szörnyûséges emberi katasztrófát és ami még rosszabb, nyugaton éppen elég olyan “haladó” értelmiségi is volt, akik ezeket a bûnüket igazolták és bagatellizálták. A kommunisták az bürokráciájuk segítségével az 1930-as években így az egész Szovjetuniót egy hatalmas kényszermunka-táborrá változtatták annak az egy célnak az érdekében, hogy felkészítsék az országot egy sokéves forradalmi hódító háborúra. A háborús anyagok és felszerelések irtózatos iramban növekedõ tömege azonban nem párosult megfelelõ minõséggel. Repülõgépeket és páncélosokat gyártási hiányosságokkal szállítottak ki és elsõsorban kifejezetten defektekre voltak hajlamosak. A szovjet légierõ így vesztett el a harmincas években számtalan balesetben több mint 2.000 repülõgépet és kb. 1.000 pilóta halt meg ezek következtében. Az 1933-ban legyártott kb. 7.000 páncélos közül pedig aligha voltak harcképes darabok. A katonák rosszul voltak táplálva, ellátva és kiképezve, rossz volt a vezetésük és motiválatlanok voltak. A hadiipar is hasonló képet mutatott. Számtalan üzemkiesés, lerobbanás és baleset következett be, amiket alapvetõen szabotázsnak véltek és állítottak be. A kommunista terrort a visszás eredményességek csak tovább fokozták. 1937-ben és 1938-ban mélyreható tisztogatásokat hajtottak végre a Vörös Hadsereg, a párt, az állami-, gazdasági- és biztonsági apparátusban. Bár a gazdasági világválság nem torkollott “imperialista háborúba”, a németországi belpolitikai folyamatok, majd 1939 szeptemberének eseményei mégis megerõsítették Sztálint ebbéli hitében. A háborús elõkészületek intenzitását tovább fokozták. Ezen az 1939. augusztus 24.-ei német-szovjet megállapodás sem változtatott, ami akárcsak Hitler számára, egy kényszerszövetség volt. Sztálin célja az volt, hogy Európát háborúba taszítsa és így a nyugati országokat kivéreztesse, hogy aztán a megfelelõ pillanatban majd õ támadást indítson. Lengyelországnak a Szovjetunió által végrehajtott lerohanása volt az “offenzív politika” kezdete. Titokban a Szovjetunió mindig is ezt a célt követte, ahogyan azt Andrej Schnadow, Sztálin egyik legközelebbi munkatársa a Kremlben 1941. június 4.-én félreérthetetlenül meg is fogalmazta. Pacifista kizárólag a szovjet propaganda volt, magyarázta Schnadow. A határok mentén felállt minden idõk legnagyobb inváziós hadserege Legkésõbb 1940 végétõl kezdve Sztálin már valóban nagyon intenzíven készítette elõ Németország megtámadását. Újra alaposan átszervezte és kiépítette a hadsereget. 1941 tavaszán Sztálin vitathatatlanul azon volt, hogy a német-szovjet határ mentén minden idõk legnagyobb inváziós hadseregét építse fel, hogy a megfelelõ pillanatban megtámadhassa német szövetségesét. Új repülõtereket építettek a német-szovjet határ mentén és régieket bõvítettek ki, megkezdték új harci repülõgépek és páncélosok sorozatgyártását, hogy a csapatokat 1941 folyamán új eszközökkel láthassák el. A vasútvonalakat és utakat a német határig nagymértékben kibõvítették, élelmiszer-, üzemanyag- és nyersanyagtartalékokat halmoztak fel a háborúra. Még egy lengyel ezredet is felállítottak 1941 június 4.-én, amit Németország ellen vetettek volna be, hiszen a fõ csapásirány a német megszállású Lengyelországon keresztül ment volna. A végül német részrõl a Szovjetunió ellen megindított megelõzõ háború végkimenetelét ma már ismerjük. A grandiózus vállalkozás megszámlálhatatlan hõsies példamutatás és önfeláldozás ellenére sem végzõdött sikerrel. A Szovjetunió a háború végén ellenben egészen az Elbáig ki tudta tolni fennhatóságát – mindemellett a köztudatban a mai napig a “fasiszta” terroruralom alóli felszabadító nimbuszával él. Forrás: National Journal - welt.de - John Macdonald: A II. világháború nagy csatái, 1995. GABO Kft.
Posted on: Mon, 01 Jul 2013 15:07:38 +0000
Trending Topics
Recently Viewed Topics
© 2015