Annyira, de annyira unom már Trianont... . Ez is megvolt, mégsincs este – szokták mondani Erdélyben, amikor valamit szükséges teendőt végzett el az emberfia, amihez amúgy nagy kedve nem vala. S valahogy így voltunk ezzel a fene nagy összetartásos nappal is. Megvolt, túl vagyunk rajta – ennyire kötelességszerűen és érzelemmentesen még nem mentünk Trianonra emlékezni, pedig már pár éve megejtjük e napot. Eddig gyász volt, most ugye ünnep, barackfaünnep, akkor is, a jég már elverte a barackot, az időjárás egyre aggasztóbb mezőgazdasági évet jósol. S mentünk, de minek? Ez a kérdés, mert pár éve már ugyanazt a nyöszörgést, nyavalygást hallgatjuk, hogy persze ellenünk mindig, mindenki összeesküdött, pedig mi annyira, de annyira faszák vagyunk, különben is, még a románoknak is jobb volt magyar uralom alatt élni, mint most. Nagyjából ennyi. Ja, s persze a szokásos középértékű költőink giccsbe hajló verseinek elszavalása. Hazafele bandukolva kénytelenek voltunk megállapítani: a magyar jobboldal nem tud mit kezdeni Trianonnal. Igen, hallgatjuk néhány éve a (cenzúrázva - szerk.) vármegyések fogadkozásait, hogy egyenként ölnek meg majd többezer románt, s így Erdély újra magyar lesz. Amióta ezt halljuk, azóta csak fogyunk, mind lélekszámban, mind agyagiakban, s ami a legszomorúbb, szellemi javainkban is. Marad a konok ragaszkodás a hortobágyi délibábhoz: majd egyszer, „lesz, lesz, lesz”, meg a „nem, nem soha”. Mikor tanulja meg a magyar jobboldal, hogy nem mások eltaposása által vezet az út a boldogságunkhoz? Hogy nincs már román-magyar probléma, ami van, azt az ugyanazok által fizetett tőkés nagyurak gerjesztik, akik Magyarországon elviselhetetlenné – s ezáltal már szinte megoldhatatlanná – tették a cigány-magyar együttélés amúgy is kényes problematikáját. Hogy Kelet-közép Európa népei mindaddig boldogtalanságra vannak ítéltetve, amíg nem tanulnak meg egymás mellett békében élni. Akárhova is tolnánk a határt, szomszédaink maradnak. S akkor még kérdezzük meg az egyáltalán nem tisztelt jobbikos honatyáktól, hogy Erdély helyett mikor szerzik vissza bár a nyolcadik kerületet? Amíg a minimális sem sikerül, miért keltenek bajt ott, ahol amúgy is van elég. A válasz roppant egyszerű: a magyar jobboldal nem tud kezdeni Trianonnal, mert nincsenek válaszai a társadalom egyszerű kérdéseire. Sem a Jobbiknak, sem a Fidesznek. Nem tudnak közbiztonságot teremteni, munkahelyeket létrehozni stb. Pedig az a fogalom, hogy „magyarság” nem a Kuruc.info által megteremtett virtuális világot jelenti. Benne vagyunk mi is: Ön, kedves olvasó, én, a szerkesztő. Mi, mindannyian, akik naponta szembesülünk azzal, hogy munkánkért kapott bérből megélni nem tudunk, gyerekünket nem merjük elengedni szórakozni, félünk a rendőrtől stb. Igen, ez ma Magyarország, a Trianonnal kezdeni mit sem tudó „jobboldali” kormánnyal, s annak „nemzeti” ellenzékével. S a trianoni felülvizsgálatos hagymázas, vérgőzös beszédek után önkéntelenül is arra gondolunk Csabival, vajon kell nekünk ide, Erdélybe az a Magyarország, ami ma van? S túl ezen, ünnep-e, vagy gyász a mai nap? Összetartozás? A kétszeresen kisebbségi öntudatban szenvedő marosvásárhelyi magyarságnak sikerült két helyen ünnepelnie – mert összetartás van, kérem szépen. A Fidesz által patronált Néppárt egyfelé, a HVIM, marosvásárhelyi Jobbik s csatolt szervezetei másfelé. Összetartozunk, mert Orbán Viktor azt mondta, s aki Orbán Viktort nem szereti az ne jöjjön közénk. Vicces? Az, kár, hogy nem bírunk röhögni ezen... Igen, kezdek egyetérteni néhány, magát ballibnek nevező írástudóval: ideje lenne Trianont meghaladni. Azt, amit idén, június negyedikén művelt a világ magyarsága mindenképp meg kell haladni. Elég volt a sírásból, a vérgőzös fogadkozásokból, a soviniszta felhangokból, ideje lenne élni már, hölgyeim és uraim... Csakhát, élni, főleg értelmesen, szépen nehéz feladat. Annál mindenképp nehezebb, mint üres szólamokat puffogtatni szavazatszerző reménységben... Ideje kimondanom: annyira, de annyira unom már Trianont... Pocakai Tamás, Marosvásárhely
Posted on: Sat, 08 Jun 2013 19:47:45 +0000
Trending Topics
Recently Viewed Topics
© 2015