Az elme és a lélek hatalma Az IGAZ Sátánizmus lényege az, - TopicsExpress



          

Az elme és a lélek hatalma Az IGAZ Sátánizmus lényege az, hogy befejezzük Teremtő Istenünk, Sátán munkáját az emberiségen. Sátánt megakadályozták munkája véghezvitelében: abban, hogy átalakítsa az emberi lelket istenné. Az “istenség” fizikai és spirituális tökéletességet és halhatatlanság, isteni képességekkel, bölcsességgel, értelemmel, tudással. Ez az alapja minden legitim okkult tudomány üzenetének, mint például az alkímia, illetve az Istenek legendái, amik mind allegóriák, amik magukba foglalják ezt a hatalmas üzenetet. Akik nem ismerik a boszorkányságot (az elme és a lélek használata vágyaink beteljesítésére), azoknak első hallásra a vén boszorkányok ugranak be csúcsos fekete kalappal, seprűnyélen lovagolva, denevérek, üstök, békák, varangyok, amulettek, szent kövek, szimbólumok, stb. Kezdetnek: a felhasznált képességek a lélek és az elme erői. A fent említettek közül a legtöbb csak használhatatlan kellék, például az üst. Mások, mint az amulettek, gyűrűk vagy kövek felerősítik az energiát. A kovenek (varázslók/boszorkányok csoportjai) nagyon hatásosan tudják felerősíteni az energiákat, mivel sok tehetséges ember dolgozik együtt, míg sok esetben egyedül nem biztos hogy sikerül véghezvinni bizonyos varázslatokat. Az energia összegyűjtése, irányítása a kívánt cél eléréséhez, bármik is legyenek azok: erről szól a boszorkányság. Gyakran láthatunk köröket és asztrológiai jeleket vagy más okkult jelképeket például filmekben. Az energia összegyűjtésének és irányításának asztrológiai időzítése gyakran nélkülözhetetlen a munka sikeréhez, és nagyban megnöveli az erőt. A boszorkányok és mágusok (akik a lelküket és az elméjüket használják és ismerik ezt a tudást) minden elérhető módszert felhasználnak hogy felerősítsék az energiáikat. Ez fontos. A Démonok és spirituális segítők gyakran használnak békákat, varangyokat és más állatokat, amiket “familiárisoknak” nevezünk, hogy segítsék a mágusokat a munkájukban, és az állatokon keresztül kommunikálnak, amiket mindig megfelelően gondoznak, és nagyon közel állnak a mágushoz; erős köztük a kapcsolat. A familiáris védelmet is nyújt, illetve Sátán ajándéka. Összegezve: 1. Az Igaz Sátánizmus egy olyan tevékenység, amelynek célja az egyén elméjének, lelkének és személyes hatalmának fejlesztése. 2. A “boszorkányság” ennek a hatalomnak a használata, ami a lélekből/az elméből fakad. A szimbólumok, kövek és más kellékek ezeknek az erőknek a felerősítésére szolgálnak, közvetlenül vagy közvetetten azok számára akik szeretnek jelképeket használni erejük felerősítéséhez.
Posted on: Wed, 07 Aug 2013 09:33:49 +0000

Trending Topics



Recently Viewed Topics




© 2015