Az ujnautilus.info máris kért tőlem egy Thaly Kálmán verset az oldal kuriózum rovatába pár mondatos kommentárral. A kölesdi harczról című mesterművűre esett a választásom, de mivel a teljes szöveg csak archivumokban elérhető, ezért egyelőre csak a kommentár készült el (mivel hét mondatot kértek, picit emeletesre sikerültek a mondatszerkezetek :D ): E sorok szerzőjének 2005-ben tett filológiai felfedezése, hogy Thaly Kálmán A kölesdi harczról című költeménye már szerepelt a szerző 1909-ben megjelent Kuruczvilág című saját műveiből összeállított verseskötetben, vagyis ő maga leplezte le szerzőségét egy ballada kapcsán a halála után megindult hamisítása vádak előtt: 2013-ban reprezentatív kötet jelenik meg Hamis(ítatlan) irodalom címmel a pozsonyi Kalligram Kiadó gondozásában, amely végérvényesen beteljesíti Thaly Kálmán rehabilitációját a szerzőről közölt három igényes tanulmánnyal. Nem mellesleg A kölesdi harczról című költemény a poétikai-retorikai olvashatóság egyik magyar gyöngyszeme, különösen a Paul de Man-féle dekonstrukció szemszögéből, mert a betűk és szótagok véletlenszerű – az olvasó által elvégzett – szétszór(ód)ása diszfiguratív erővé válik benne, és a névnek tulajdonítható jelentés ellenében dolgozik: az első strófájának nehezen fenomenalizálható kijelentése – a fűszálak, virágok felirataként olvasható az a mondat, amely a materiális „Balogh Ádám” betűsor jelentését nevezi meg – éppen a név betűinek „beíródásai” révén veszíti el megjelenítő erejét; az Ádá tag (vagy anafonikus változata) részben vagy egészében megjelenik a „vad(virág)”, a „szabadság”, a „diadalmas”, a „daliája” és a „sarjadátok” szavakban. Ha a vers kulcsmondatát az arcnak a materiális nyomok szétszórtságára való ráerőszakolásából eredeztethető megismerés allegóriájaként olvassuk, a megismerésnek vagy a tapasztalat fenomenalitásának megbomlásává” válik; az utolsó strófa oppozíciót képez az első versszakkal, amennyiben a virágok ottani olvashatóságával („fel van írva”) szemben e növények felhangzó beszéde („mondjátok”) iránt kelt várakozást – ez az „olvasói” (hallgatói) várakozás azonban kielégítetlen marad, hiszen a vers befejeződése némaságba fojtja a síron nőtt virágok tanúságtételét. E némaság értelmezéséhez a költemény két korábbi strófájának olvasata járulhat hozzá. A (… és …) versszak között szintén erős kapcsolatot létesít a sorkezdő „Dob” és „Vág” ismétlődése, a visszatéréskor mindkét szó csonkított a korábbihoz képest: a küzdelem áldozatainak vesztesége a betűk szintjére helyeződik: ha a tulajdonnév inskripciójára továbbra is figyelünk, akkor a két versszak „legsokatmondóbb” anagrammatikus kapcsolata a „Balogh Ádám” részletének megjelenése a „had” szóban, ami azért különösen lényeges, mert az anagramma észlelése kizárólag leírt szövegben lehetséges. Ez egyrészt kiemeli az olvasói képzelőerőre utalt zajok (lódobogás, dobpergés, ágyúdörgés, fegyverroppanás) fenomenalizációjának törékenységét, másrészt előrejelzi azt a beteljesületlenséget, amelyet a vers lezáró strófája kelt. A sírszerű némaságba (hangtalanságba) zárkózó költemény olvasására a szöveg megint csak a sírfelirat-olvasás alakzatát kínálja fel: a „Boglárok”-ba beleírt „Balogh Ádám” a tulajdonnévre is átviszi az ékszerek tűnékeny csillogást, amely a szoláris metafora katakrézisével („Hősi mellén harczol a nap”) felidézi a prosopopeia dekonstruktív elméletének wordsworth-i „gyökereit” – a fenomenális és materiális olvasás közötti választás helyett A kölesdi harczról inkább a két stratégia kölcsönösségét feltételezi.
Posted on: Sat, 30 Nov 2013 17:33:40 +0000
Trending Topics
Recently Viewed Topics
© 2015