Beépített provokátor a tüntetők között 2006 őszén - TopicsExpress



          

Beépített provokátor a tüntetők között 2006 őszén Videók: youtube/watch?v=mcQZoX_Wi_A youtube/watch?v=vA_LPSxF-lk Kökényesi Gábor kommunikációs és stratégiai igazgató Harmincöt éve Dunaújvárosban születtem. Cigányősökkel áldott meg az isten és ezért hálás vagyok. Édesanyám a Gyöngyöspatai Művelődési ház igazgatójaként sokat vitt magával a patai cigányok közé. Az anyatejjel szívtam magamba a roma kultúra és a cigány emberek szeretetét. Szüleim korai válása után visszakerültem Dunaújvárosba. Itt végeztem el általános és középiskolai tanulmányaimat Már korán elhivatottságot éreztem az újságírás, a média iránt. Tizenévesen már mikrofon és kamera mögött álltam, de az írott sajtó sem állt tőlem távol. Budapesten folytattam tanulmányaimat, miközben dolgoztam a Magyar Televízió külsős munkatársaként. Albérlet, feleség, Dani fiam, suli. Nem volt könnyű. A Miniszterelnöki Hivatal kisebbségi sajtótitkáraként ismét közel kerültem a roma - ügyhöz, a cigányok gondjaihoz. Miután menesztettek visszamentem a film, a televízió és a szinkron világába. Dolgoztam többek közt Sára Sándorral, Szabó Istvánnal, Mihályfi Sándorral, Szabó Ildikóval. Színdarabot írtam, rendeztem és játszottam. Görgey Gábor minisztersége alatt tanácsosként dolgoztam a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumában. A Magyar Televízióban, mint stúdióvezető irányítottam a szinkronstúdiók újjáépítését és munkáját. Majd Kolompár Orbán elnök felkért az Országos Cigány Önkormányzat sajtóosztályának megszervezésére és vezetésére. Igyekeztem a cigányság mellett, a cigányságért dolgozni. Nem egy elnökért, nem egy karrierért! Több médiumban is ismertetett okoknál fogva sajnos nem tudtam tovább vállalni a feladatom az OCÖ-ben. Hitelesség, véleményszabadság, szókimondás, közérthetőség, őszinteség. Ezek a fogalmak határozzák meg gondolataim és tetteim. Nem vagyok egyik pártnak sem tagja. Nem is kívánok. Szerintem a pártatlanság a tisztánlátás alapja. A C-PRESS Hírügynökség, Kommunikációs és stratégiai igazgatójaként dolgozom. Kommunikációs, hiszen én vagyok a hírügynökség önálló arcáért, hangjáért, a felelős. Stratégiai, mert lényegi kérdéseket fogalmazok és oldok meg szakmai és marketing területen egyaránt. Feladataim között szerepel a kapcsolattartás a média többi szereplőjével, hirdetőkkel, támogatókkal. A C-PRESS Hírügynökség számomra olyan szakmai és emberi kihívás, amire nem tudtam - nem lehetett - nemet mondani. Hiszen a fiatal roma értelmiség népünk és nemzetünk jövőjének záloga! Értük, értetek dolgozom papuc 2006.10.27 17:22:12 Több mint érdekes, hogy rohamsisakban (és civilben) ott volt az Erzsébet hídon, szépen belenézett a kamerába, és ott volt a TV- székház ostromjánál Toroczkai mellett.(fotó) Egyébként a Miniszterelnöki Hivatal stratégiai elemzője.JJJJJJÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉ meeennyi véletlen! zaporozsecovics 2006.10.27 17:41:11 Bonyolódik a kormány által szervezett rendőrpogrom...... TV felvételek bizonyítják, hogy feltünik a rendőrség oldalán hol a tömegben oda vagy onnan elsétáló, hol a rendörnek öltöztetett egyének között rohamsisakkal a fején , kevlárkesztyűvel a kezén mutatja a kamera......közben sikerült kideríteni az egyén K.G. aki c-press kommmunikációs és startégiai igazgatója társadalmi munkában. Ez az egyén fellelhető a MTV ostromakor is több felvételen az ostromlók oldalán. Most egyre több helyen beszélnek arról, hogy most egy közelkeleten kiképzett titkos ügynököt sikerült leleplezni aki fedő foglalkozásként a c-pressnél kapott munkát egy magyarországi párt segítségével. Ezzel beigazolódott az a szoclibek által urban legendnek kikiáltott sokak számára bizonyítottnak tekintett tény, hogy egy izraeli érdekeltségű a soraiban nem egy az ottani titkoszolgált által kiképzett egyén vett részt a Magyar Állampolgárok elleni fegyveres pogrom tervezésében, szervezésben, startégiai és operatív szinten. Mivel egy idegen ország titkosügynökének minden tevékenységét a hazánk területén a Magyar Állam elleni tevékenységnek kell tekinteni. Kökényesi a civil rohamrendor forum.index.hu/Article/showArticle?t=9153171 forum.gondola.hu/cgi-bin/ultimatebb.cgi?ubb=get_topic&f=2&t=008200 AAAaaa 2011.01.27 15:29:23 MTV-ostrom: Toroczkai felel a rendorségnek okozott károkért A Fővárosi Ítélőtábla szerint a 2006-os tévéostromkor a spontán gyülekezés szervezőjének tekinthető. Tovább » forrás: Index.hu Toroczkai mellett Kökenyesi volt lathato az MTV elott - ő(Kökényesi Gábor) miert nem felelos? -- Gabor! Te hogyan usztad ezt meg? Nem viritott ott a fejed az MTV szekhaznal? "Megkezdődött az MTV-ostrom pere 2008. május 27. 10:04 FigyelőNet, MTI A vádirat ismertetésével megkezdődött a Magyar Televízió (MTV) székházának 2006 szeptemberében történt ostromában részt vevők büntetőpere kedden a Pesti Központi Kerületi Bíróságon. A per 39 vádlottját közérdekű üzem működésének megzavarásával és néhányukat más bűncselekményekkel, köztük rongálással és lopással vádolja a Fővárosi Főügyészség." *** nemzetihirhalo.hu - [email protected] ***
Posted on: Mon, 23 Sep 2013 18:25:02 +0000

Recently Viewed Topics




© 2015