Bruck András: " .... Pedig volt lehetőségünk véget vetni az egyvégtében tartó meghátrálásnak, volt esély megállítani a hatalomba beleszédülteket. A legígéretesebb 2012 legelején. Ha akkor, január másodikán este bemegyünk az Operába, most egy másik országban élünk. (...) Aznap este ott bent a megdöntött alkotmányt, a parlamenti demokrácia megkezdődött végvonaglását ünnepelte a jobboldal, és mi nem mentünk be, hogy véget vessünk a zenének. Az Andrássy úton egyre csak nőtt a tömeg, az ünneplésre érkező jobboldali vendégek közül többen már inkább az Opera öreg falai mellett osontak el, és oldalt meg hátul jutottak be az épületbe. Talán rossz volt a lelkiismeretük, talán féltek is. És a miniszterelnök sem jött ki a balkonra, hogy a néppel együtt ünnepelje meg az új alkotmányt, hanem dolga végeztével a hátsó kijáraton át, rendőrök sorfala között ugrott be az autójába. Micsoda felemelő ünnep volt! Addigra kinyílt a szemünk, mégsem mentünk be, megelégedtünk önmagunknak az aszfalton egyre hosszabban elnyúló látványával. Elhitettük magunkkal, hogy ezt így, ilyen „kulturáltan” kell csinálni. Az a fővárosi elit kivonulása volt, amely a mai napig arra büszke, hogy ő „nem olyan”, ő nem gyújtogat kukákat. És a színpadon állók közül sem tette fel senki a kézenfekvő kérdést, hogy vajon jogfosztottan nem inkább barbárok vagyunk-e, mint kulturáltak?" Élet és Irodalom A holnapi számban Bruck András: "Ravaszul csinálták, apránként ereszkedett le a redőny, lassan jött a sötétség. Nem vettük észre, hogy ez az egész nem más, mint felkészítésünk a hatalmon lévők szeme előtt lebegő végső cél, a diktatúra visszaállítására. Felkészítésünk a belenyugvásba. A stratégia bevált, és talán még soha ennyire közel nem voltunk ahhoz, hogy valóban beteljesedjenek Metternich híres becsmérlő szavai: „A Balkán a Landstrassénél kezdődik”, azaz Bécs harmadik kerületénél, ahonnan a Magyarországra vezető országút indult. Két évtized után most ismét nullán állunk, akár megint kezdhetnénk mindent elölről. Csakhogy nincs mindig újrakezdés. Meglehet, gyengeségeinkért, hibáinkért a történelem ez egyszer utoljára, végleg benyújtja a számlát. Megeshet, hogy Ady „rossz csillagú Magyarországán” ezúttal tényleg az utolsókat pislákolja a fény. Pedig volt lehetőségünk véget vetni az egyvégtében tartó meghátrálásnak, volt esély megállítani a hatalomba beleszédülteket. A legígéretesebb 2012 legelején. Ha akkor, január másodikán este bemegyünk az Operába, most egy másik országban élünk. (...) Aznap este ott bent a megdöntött alkotmányt, a parlamenti demokrácia megkezdődött végvonaglását ünnepelte a jobboldal, és mi nem mentünk be, hogy véget vessünk a zenének. Az Andrássy úton egyre csak nőtt a tömeg, az ünneplésre érkező jobboldali vendégek közül többen már inkább az Opera öreg falai mellett osontak el, és oldalt meg hátul jutottak be az épületbe. Talán rossz volt a lelkiismeretük, talán féltek is. És a miniszterelnök sem jött ki a balkonra, hogy a néppel együtt ünnepelje meg az új alkotmányt, hanem dolga végeztével a hátsó kijáraton át, rendőrök sorfala között ugrott be az autójába. Micsoda felemelő ünnep volt! Addigra kinyílt a szemünk, mégsem mentünk be, megelégedtünk önmagunknak az aszfalton egyre hosszabban elnyúló látványával. Elhitettük magunkkal, hogy ezt így, ilyen „kulturáltan” kell csinálni. Az a fővárosi elit kivonulása volt, amely a mai napig arra büszke, hogy ő „nem olyan”, ő nem gyújtogat kukákat. És a színpadon állók közül sem tette fel senki a kézenfekvő kérdést, hogy vajon jogfosztottan nem inkább barbárok vagyunk-e, mint kulturáltak?"
Posted on: Thu, 19 Sep 2013 19:55:30 +0000
Trending Topics
Recently Viewed Topics
© 2015