Bukaresti provokáció Újabb ékes bizonyítékát adta a román kormány annak, hogyan is vélekedik valójában a Románia területén élő magyar közösségről, és általában a magyarokról. Az a közlemény, amelyet a trianoni békediktátum évfordulóján adott ki, és amelyben üdvözölte a Magyarország feldarabolását szentesítő dokumentumot, nem csupán az empátia és a jóindulat teljes hiányáról tanúskodik, de még provokál is. kronika.ro/belfold/durva-kulugyi-kozlemeny-bukarest-udvozolte-a-trianoni-diktatumot Az persze érthető, ha a mindenkori román kormány nem ugyanúgy vélekedik a diktátumról, mint a magyarok, hiszen az tette lehetővé, hogy az alig néhány évtizeddel korábban megalakult Román Királyság óriási területeket kebelezzen be, amelyekre ugyan a megelőző évszázadok során jelentős nagyságrendű román vándorolt be, de amelyhez amúgy sohasem volt köze. Viszont éppen ezen az alapon elvárható lenne, hogy azt is megértsék: nekünk, magyaroknak június negyedike gyásznap, hiszen országunk kétharmadát veszítettük el. Ehelyett a közlemény fellengzős hangnemben, politikailag korrekt lózungoktól és hazugságoktól hemzsegő stílusban provokál, amikor a független, és etnikai határai között megalakuló Magyarország „születési okmányának” titulálja a diktátumot. Hiszen akár valóban bele is nyugodhattunk volna Erdély, a Partium, a Felvidék és a Délvidék elvesztésébe, ha ott nem, vagy alig éltek magyarok. Azonban olyan területeket szakítottak el az anyaországtól, amelyeken több százezres, több milliós nagyságrendben éltek már a honfoglalás kora óta magyarok – sok helyütt tömbben - , vagyis az etnikai határok emlegetése közönséges hazugság. Az európai uniós együttműködés hangsúlyozása pedig nem több, mint üres és cinikus mellébeszélés – ezzel csupán arra utal, hogy az unión belül valóban együtt lehet működni bármilyen gazdasági kérdésben, de mivel nincs egyértelmű és egységes kisebbségvédelmi szabályozás, amelyben az őshonos nemzeti közösségekkel való bánásmódot rögzítették volna, a „jövőbe mutató” európai kooperációról szóló szövegelés kitűnően alkalmas arra, hogy eltereljék a figyelmet a számunkra lényeges dolgokról. A román külügy nyilatkozata minősíthetetlen. Akasztott ember házában dicsérte a kötélverők munkáját. Erre mondják azt: ha néma maradt volna, bölcsebb lett volna. Nem biztos, hogy a provokációra kormányszinten kell válaszolni – nem szabad engedni, hogy abban az időszakban, amikor olyan kulcsfontosságú ügyek vannak napirenden, mint az alkotmánymódosítás – amelynek során magyar követelés a magyar közösség államalkotó tényezőként való elismerése - , valamint a régiók kialakítása, a román kormány ismét csak egy mesterségesen gerjesztett magyar-román konfliktussal terelje el a figyelmet a fontos témákról. *** 2013. június 7. Nyelvi kérdés Érdekes felvetéssel fordult az ukrán oktatási miniszterhez Gajdos István, az ukrán parlament egyetlen magyar képviselője. Bár közismertek a közte, valamint az általa vezetett UMDSZ és a magyar kormánypártok közötti ellentétek, ezúttal érdemes elgondolkodni azon, amit mondott. A kijevi oktatási tárcának címzett levelében ugyanis azt kérte, hogy a magyar tannyelvű iskolákban a második idegen nyelvre szánt órákat az ukrán nyelv oktatására fordíthassák a következő tanévben. „Valójában az ukrajnai magyarság rezervátumba zárását szeretné az, aki politikai, választási megfontolásokból amellett agitál, hogy elég, ha magyarul és angolul tudnak gyermekeink” - jelentette ki a politikus. „Vezetők, menedzserek, állami tisztségviselők, orvosok, jogászok is legyenek fiataljainkból, olyan kiművelt emberfők, akik tovább vezetik majd közösségünket, olyan szakemberek, akik nincsenek hátrányban a többségi nemzethez tartozó kortársaikkal szemben, sőt, magyar tudásuk révén még előnyöket is élveznének” – tette még hozzá. A felvetés Erdélyben és a Prtiumban is aktuális, hiszen itt is régi óhaja a magyar közösségnek, hogy a magyar osztályokban idegen nyelvként oktassák a román nyelvet. És nem azért, mintha ezzel le akarnánk fokozni az államnyelvet. Sőt: éppen ezzel a módszerrel lehetne a jelenleginél lényegesen hatékonyabban elsajátíttatni a magyar gyerekekkel a románt. Főleg annak fényében, hogy a román oktatási miniszter épp mostanában vetette fel, hogy a gyerekeknek már a harmadik osztálytól egy második idegen nyelvet is tanulniuk kellene. Egyértelmű, hogy ha a nemzetiségeket másodrendűnek tekintő etnocentrista szemlélet szerint a magyar diákoknak ugyanazokból a tankönyvekből kell tanulniuk, és ugyanazon tanrend szerint, mint a románoknak, akiknek az anyanyelvéről van szó, akkor lehet, hogy majd gyönyörűen vissza tudják mondani a tanítónő vagy a román-tanár által lediktált, bonyolult kifejezéseket tartalmazó műelemzést, de például egy üvegmosót vagy egy franciakulcsot már nem tudnak kérni az üzletben. Márpedig a mindennapokban való boldoguláshoz ez is szükséges. Még akkor is, ha azt akarjuk elérni, hogy a magyar nyelvet regionális nyelvként ismerje el a bukaresti kormányt, és akkor is, ha területi és kulturális autonómiát akarunk. Hiszen még a kompakt magyar nyelvi közegben élőknek is elemi érdekük, hogy ismerjék azon állam nyelvét, amelyben élnek. Elvégre előbb-utóbb valamilyen formában ők is kapcsolatba kerülnek a románokkal, és az elitképzés sem képzelhető el az államnyelv ismerete nélkül, hiszen a magyar közösség vezetőinek aztán valóban folyamatos interakciót kell folytatniuk a többségi politikusokkal, intézményvezetőkkel. Következésképpen káros az a dacból fakadó nézőpont, miszerint önfeladás, ha egy erdélyi magyar megtanul románul. Sőt talán az is megfontolandó lenne, hogy Magyarországon a világnyelvek mellett már az általános iskolákban legalább választható tárgyként oktassák a Kárpát-medencében velünk élő nemzetiségek nyelvét, a románt, a szlovákot, a szerbet, az ukránt a magyar gyerekeknek. Nincs ebben semmi megalázó, semmi önfeladás. Éppenséggel esélyt teremtene arra, hogy közvetlenül, nem pedig másodlagos forrásokból ismerjék meg, kik is élnek még rajtunk kívül ebben a térségben, hogyan gondolkodnak magukról, rólunk, a világról. Ezáltal azt is jobban megérthetnék, hogyan, milyen körülmények között élnek a határon túli magyarok. Ez természetesen nem az egyetlen, biztos receptje a történelmi megbékélésnek, sőt még csak nem is garantálja azt. De az első lépés lehet a közeledés folyamatában. Ráadásul egy plusz idegen nyelv ismerete mindig jól jöhet, függetlenül attól, hogy az ember a trianoni határ melyik oldalán él.
Posted on: Fri, 07 Jun 2013 15:31:27 +0000
Trending Topics
Recently Viewed Topics
© 2015