Döme új szerepben Két irányban is elindult a Fradi volt edzője. A Nemzeti Sportnak adott interjúból kiderül, hogy könyvet ír a magyar foci eddigi utolsó világsztárja, míg egy másik interjúban arról is beszél, hogy a foci milyen érdekes területén dolgozna, ha nem kap edzői ajánlatot. – Nem fél, hogy hamarosan nyitott könyv lesz az élete? – Dehogy félek, vállalok mindent, jót, rosszat, vidámat, szomorút – felelte Détári Lajos, aki az Ulpius-ház kiadó felkérésére önéletrajzi könyv megírásába kezdett, és miután az utolsó, világsztárnak számító magyar labdarúgóról, a szókimondásával a futballközéletet megosztó híresség regényéről van szó, a történet máris több mint érdekes. – A csámcsognivaló, pikáns sztorik világát éljük, és hát legyünk őszinték, a futballisták mindennapjai sem a kolostorok falai közé valók, úgyhogy érdekelne, milyen lesz a könyve: szakmázós vagy laza? – Mint az életem, amelyben voltak nagy meccsek, nagy sikerek, és voltak huncutságok, görbe esték, kimaradások. A sztorim lényege azonban az, hogy én még a világhírű futballisták egyenrangú társa voltam a pályán és azon kívül is. Ilyen volt – többek között – Diego Maradona, Gianluca Vialli, Roberto Baggio vagy Roberto Mancini, aki ugyebár csütörtökön itt járt a Honvéd kupameccsén, akivel dumálhattunk volna egy jót a sampdoriás időszakról, de hát Kispesten valahogy most is elfelejtettek szólni nekem… – Ha már ezt mondja… Az ember azt hiszi, hogy a külföldi világsztárok elérhetetlen istenek, de milyen palik a valóságban? – A legjobb haverok. Diego Maradona a futballcipőjét is odaadta nekem, amikor a világválogatottban együtt játszottunk. Amúgy a könyvben ezt a történetet is felelevenítem: Terry Venables Magyarországon futballozó játékosként figyelt fel rám és szerepeltetett – ilyesmi Albert Flóriánék idejében fordult elő utoljára –, de Londonba már frankfurti légiósként utaztam el. A csomagom elkavarodott a reptéren, nekem pedig rohannom kellett, ezért aztán ott ültem az öltözőben cipő nélkül. Gondoltam, csak lesz egy a szertárban. Maradona ült mellettem, jó fej volt, látta, hogy mi a helyzet, odaadta az övét, amelyet tartalékba hozott – prímán passzolt a lábamra, mert egyforma méretünk volt. ___________________ – Mit csinál, hogyan telnek a napjai? – Mint ahogy ön is tudja, egyelőre nem dolgozom, de nézegetem a világ labdarúgását, és a magyar fociból is naprakész vagyok. Amennyire lehet, képzem magam. – Sehonnan semmi ajánlat? – Semmi, még a megye I.-ből sem kerestek, de nem esem kétségbe, mert biztos, hogy eljön majd az én időm ismét. – Említette, hogy követi a világ és a magyar futball történéseit, mit tapasztalt? – Azt, hogy még mindig messze vagyunk az elittől. A Brazíliában megrendezett Konföderációs Kupa minden mérkőzését megnéztem, amit a televízió közvetített, próbáltam elemezni a csapatok játékát. Itthon egyelőre csak a nyári átigazolási szezon ad némi érdekességet. – Mit szól volt csapata, a Ferencváros nagyra törő terveihez? – Azt hiszem, nem lenne szerencsés dolog, ha én most a Fradit kezdeném elemezgetni. Azt azért elmondhatom, hogy alakul a csapat, de az tény, hogy az ország legnépszerűbb klubjánál a szurkolók mindig csak az aranyérmet fogadják el, vagy mondjuk még a dobogót. – Milyennek ítéli a magyar kupacsapatok sorsolását? – Szerintem a legnehezebb dolga a Győrnek lesz az izraeli Maccabival, de azért bízom Pintér Attila hozzáértésében és lelkes munkájában, valamint abban is, hogy a magyar bajnok továbbjut. A Honvéd magabiztos továbbjutása örömteli számomra. Nem lesz könnyű dolga a Debrecennek sem a norvégok ellen, de azért bennük is bízom. – Nem látni önt meccseken, szándékosan kerüli a stadionokat? – Csak a tévén keresztül követem a magyar focit, akik akarnak, azok úgyis megtalálnak. – Egy évig munkanélkülinek lenni nem kellemes állapot, nem gondolkodott azon, hogy szakmát váltson? – Én csak a focihoz értek. Amúgy kitaláltam valami újat, amivel maradok a futball mellett, de nem közvetlenül belőle élek. – Ez pontosan mit takar? – A ferencvárosi Leonardo Győrben elszenvedett szárkapocscsonttörése után jutottunk arra egy barátommal, hogy karbonból speciális sípcsontvédőt és Achilles-ín-védőt gyártanánk. Ezt mindenkinek méretre gyártanánk. Annak idején, amikor Olaszországban futballoztam, a Juventusban volt egy brazil válogatott középhátvéd, aki ilyet hordott. Szóval most ebben gondolkodom. – Akkor egy ideig nem találkozhatunk önnel a kispadon? – Nem adtam fel az edzősködést, ám egyelőre más felé is nyitnom kell. De nem izgulok, jut még nekem kispad az NB I.-ben vagy talán egyszer valamelyik válogatottnál is. – Ön szerint ott lehet a magyar csapat a jövő évi brazíliai világbajnokságon? – Erről még korai beszélni. Fontos, hogy a válogatottban szóhoz jutó játékosok, akiknek a többsége sajnos csak peremember a klubjában, végre bekerüljön a csapatába. Mindenesetre nincs könnyű helyzetben Egervári Sándor szövetségi kapitány. forrás: nso.hu, Magyar Hírlap)
Posted on: Sat, 13 Jul 2013 12:29:52 +0000
Trending Topics
Recently Viewed Topics
© 2015