Egy kis olvasnivaló a vasárnapi szezonbúcsúztatóig:) HÁROM PONT: VETTEL HARMADSZOR IS VILÁGBAJNOK! Brazil Nagydíj 2012 Carlos Pace pálya, Sao Paulo Tizenhárom pont különbség Vettel javára, ez könnyű győzelmet ígért a kétszeres világbajnok német fiú számára még akkor is, ha tudjuk: soha nem szabad előre inni a medve bőrére. De ennek tudatában sem gondolhattunk egy olyan „őrült versenyre”, amely végül is lett a világbajnokságnak a befejező futamából. Hogy nem vetem el a sulykot, amikor ezt mondom, ideírom mit mondott a verseny után Niki Lauda: „Ilyen versenyt még életemben nem láttam! Mindenki felülmúlta önmagát!” Sao Paolóban, egészen pontosan a húszmilliós város közelében lévő Carlos Pace versenypályán történt már egy és más, de az idei nagydíj valóban összemérhető valamennyi eddigi versennyel, még azzal is, amelynek a végén maga a versenybíróság sem tudta, hogy ki nyerte a futamot, és szégyenszemre a győztes Fisichella is csak utólag tudta meg, hogy győzött. A verseny napján az időjárás, mint már annyiszor, most is meglehetősen szomorú volt, a pálya felett komor fellegek és világosabb felhők csaptak össze, de az időjósok, (akik ma már természetesen radarral és miegyébbel jósolnak) száraz versenyt engedtek remélni, amiből aztán lett egy esős verseny, amelynek voltak időnként száraz, és majdnem száraz szakaszai is alaposan megkeverve ezzel a csapatokat. Ezt az édes-bús hangulatot azonban nem csak az időjárás okozta, hanem egyébként is benne volt a levegőben: ez a verseny, az év utolsó versenye a búcsú versenye is volt sokaknak. Michael Schumachernek például az utolsó, a végső búcsú a Forma-1-től, s ezt hirdetendő, kapott egy külön tiszteletkörre lehetőséget a versenybíróktól: körbejárhatott a rozoga Mercedesével, s egy zászlóval, amelyre azt írta fel, hogy: „Köszönöm!” és később szóban is megköszönte mindenkinek, akik segítették ebben az elmúlt három idényben, s akik osztoztak vele e három év adta nagyszerű percekben. De búcsúztak persze mások is, akik lehet, hogy nem mennek ennyire messzire, mint Schumi, akinek a meghatottságtól könnyek szöktek a szemébe, amikor erről beszélt, hanem esetleg csak a másik istállóig, mint Hamilton, aki éppen Michael örökébe lép majd, de azért az ő sisakján is ott virított a „Köszönöm McLaren” felirat, meg mellette az is: „Az élet szenvedély”. Hogy mit ért ez alatt, azt úgy vélem mi is tudjuk, mert tapasztaltuk. Megint mások, mind például a karambolkirály Grosjean talán még nem is tudta, hogy búcsúzik, de a Lotusnál sokan már búcsúztatnák, több kárt okoz a csapatnak, mint hasznot. A büdzsé nagy része az ő általa összetört autók pótlására ment el ugyanis, és 111-ponttal hozott kevesebbet, mint Raikkönen. .. De nekem is megvan a magam oka a merengésre: amikor életemben először jutottam ki egy Forma-1-es versenyre (1974), az Österreichringre, az első név, amelyet meghallottam a hangszórókból, az Pace neve volt. „Signor Carlos Pace!, Signor Carlos Pace! Brazíliából keresik telefonon…” – szólt az „égi” hang, és még most is a fülembe cseng. És szinte látom Carlost, amint rohan a fülke felé. Karizmatikus ember, remek versenyző volt, de szenvedélyesen élt, mint Hamilton sisakjáról tudjuk. Mégsem az autóversenyzésbe halt bele, hanem egy meggondolatlan repülőútba. Egy vadászrepülő barátja mellé ült be, rettenetes időjárási viszonyok között, és valahol az Andok fölött vesztek el… Massát természetesen kikísérte a pályára az egész népes családja, gyerekestől és főleg „papástól”, akinek az arcáról, miközben a fia versenyez, az egész dráma leolvasható, ami a pályán történik. Nem maradt otthon a háromszoros világbajnok Nelson Piquet se, és annyira nem, hogy a végén ő beszélgetett az eredményhirdetéskor a fiúkkal. Amikor Massával portugálra, a nép nyelvére fordította a szót, a tömeg ujjongva ünnepelte mindkettőjüket. A rajtfelállás nem sok jót ígért Alonsónak. A hetedik helyről indulva nem volt sok esélye megnyerni a versenyt, de önmagában még az sem lett volna elég, a győzelméhez az kellett, hogy Vettel elvesszen hátul, valahol a tömegben. Erre sem volt kilátás. A két McLaren állt az első sorban, a másodikban pedig a két Red Bull, majd Massa és Hülkenberg, mind a hatan a spanyol előtt, aki viszont megígérte, hogy száz százalékos teljesítményt fog nyújtani, vagy még annál is többet. Mondanom sem kell, a rajt utáni pillanattól kezdve egy nagy számológép lett az egész pálya, ahogy változtak a helyezések, úgy változtak ugyanis az esélyek. Különösen a verseny utolsó harmadában, amikor egyik körben már Alonso lett volna a világbajnok, a másikban viszont már megint Vettel! – ez volt az az őrület, amelyről már szóltam. És ez az az őrület, amely már a rajt utáni pillanatokban elkezdődött! Hamilton szenzációsan rajtolt, és maradt is az élen. Annál is inkább, mert ezúttal nem csak Webber indult pocsékul, akitől ezt már megszoktuk, hanem Vettel is, nyilván attól a belső izgalomtól, ami csak elfogja az embert azon a versenyen, amelyen a világbajnoki címe múlik. Alonso viszont, megint a jobb oldalról indulva, most is rögtön ellopott két helyet, és már az ötödik helyen fordult, amikor a két Red Bull még valahol elveszett a mezőnyben. Vettel balszerencséjére ezt a rajtot is fölborította egy ütközés. Perez találta el Sennát, Senna pedig Vettelt (de szerencsére csak oldalról, és összetörte ugyan a kipufogók műanyag burkolatát, amivel borzolta a csapat idegeit, de amely azért végig kitartott, Sebastian pedig tudomást sem vett róla), aki ettől egy félfordulattal szemben találta magát a mezőny maradékával! Rettenetes pillanat volt, Vettel háttal gurult „előre”, és rettegett, nehogy valaki azok közül, akik most már szembe jöttek vele, eltalálja. Folytatás itt: dunakiado.hu/hu/konyvek/sport-f-1-motor/532-forma-1-sztorik-2012-2013.html
Posted on: Fri, 22 Nov 2013 11:34:28 +0000