Egy régebbi cikk: Sokáig úgy nézett ki, sikeres pályázat - TopicsExpress



          

Egy régebbi cikk: Sokáig úgy nézett ki, sikeres pályázat esetén 2008-ban még a labdarúgó EB egyik színhelye is lehet Zalaegerszeg. A zalaiaknak csupán a mézesmadzag túlvége jutott, hisz a Magyar Labdarúgó-szövetség pályázati anyagában nem szerepel a zalai megyeszékhely stadionja. A szomorú az, hogy Zalaegerszeget olyan városok előzték meg, mint Szeged, ahol minőségi labdarúgóklubnak nyoma sincs, vagy Kaposvár és Miskolc, ahol csak NB-I. B-s csapatok léteznek. Úgy látszik, nem vették figyelembe, hogy az országban a ZTE mérkőzéseit látogatják a legtöbben. Nem beszélve arról, hogy négy szomszédos főváros közelebb van időben a városhoz, mint Budapest. Ezen kívül pedig 18 ezer szálláshelyet tudnak biztosítani Hévízzel együtt. Az MLSZ és a többi szervezet egyértelműen a területi elv alapján döntött a javasolt helyszínek mellett. Melyek a következők: Budapest két stadionnal, Miskolc, Debrecen, Szeged, Győr, Székesfehérvár és Kaposvár. Komoly szépségtapaszt jelentett a Zete számára, az időközben megnyert Nemzeti Bajnokság, melyet először hódított el a zalai gárda, illetve, hogy második lépcsőben beleesik a stadionrekonstrukció országos programjába. A látszat ellenére azonban Zalaegerszeg sem lesz olyan egyszerű a stadiont feltupírozni. A méretes plasztikázás rengeteg pénzt emészt fel. A szomorúság pedig még azért is nagy, mert a jelek szerint a kérdéses pálya nem készül el a ZTE - NK Zagreb BL (Bajnokok Ligája) selejtező mérkőzésig. Ha ez valóban így lesz, akkor a mérkőzés megrendezésére vélhetően Budapesten, a Ferencváros pályáján kerül sor. Stadionról, stadionra - kormányról, kormányra A 2001-2002-re tervezett országos stadionrekonstrukciós program elkészítéséhez az Orbán-kormány 12,7 milliárd forintos állami támogatást ígért. De első ízben 2000 decemberében vált bizonytalanná a helyzet, amikor a kétéves költségvetési törvény csupán négy-négymilliárd forintot biztosított 2001-re és 2002-re. Gyenge matek mellett ez majdnem 5 milliárddal kevesebb az előzőleg említettnél, így nincs mit tenni, faragni-faragni. A létesítmény-rekonstrukciók előkészítése némi késéssel 2001 tavaszán, a Sportfólió Kht. tulajdonában lévő Stadion Invest Rt.létrehozásával kezdődhetett meg. Ez a cég vállalta többek között a ZTE stadion felújítását is. Az országos stadionrekostrukciós program által felújítandó 38 létesítmény közül ezidáig hármat fejeztek be, jelenleg 11 helyszínen folyik a munka. A stadionokat a beruházás nagysága szerint négy kategóriába sorolták: a legnagyobb - mintegy 1,5 milliárd forintos - felújításokat Székesfehérváron, Debrecenben, Győrött, valamint az FTC-stadion esetében hajtják végre. Eddig csak a győri és a székesfehérvári rekonstrukció kezdődött el. Az Üllői úton a tervezettnél jóval később, 2003 februárjában indulhat meg a kivitelezés. Debrecenben egyelőre nincs meg a teljes forrása a 3-3,5 milliárd forintra becsült zöldmezős beruházásnak. A második kategóriába sorolt - 800 millió és 1,1 milliárd forint közötti - építkezések közül eddig csak az UTE-stadion rekonstrukciója fejeződött be. Az építkezés eddig Zalaegerszegen, Dunaújvárosban, Kaposváron indult el, s folyik azóta is. Nem történt érdemi változás még a Fáy utcai Vasas-pályán, Pécsett, Siófokon, illetve Szegeden. Pécsett még jelenleg is vitás helyzet áll fenn a képviselőtestületben. Nem tudnak dönteni, hogy a PMSC vagy a PVSK stadionját újítsák-e fel, míg Szegeden abban kell dűlőre jutniuk a városatyáknak, hogy új létesítményt építsenek-e a városban, vagy elég lesz a Felső-Tisza-parti stadion felújítása. A harmadik csoportba sorolt - 500 millió forint körüli - beruházások közül Kecskeméten és Nyíregyházán már az idén nyáron végeznek a rekonstrukcióval, a többi helyen azonban - például Békéscsabán, Miskolcon, Szombathelyen - pedig még el sem kezdték a munkálatokat. Eredetileg 2002-re szerették volna előre hozni a negyedik kategóriába tartozó 16 stadion felújítását, amelyre egyenként 66 millió forintot költhetnek, ám a legtöbb helyen a tulajdonosok - zömmel az önkormányzatok - eddig nem tudták előteremteni a beruházáshoz szükséges önrészt. A kis létesítmények közül csak a hévíziben fejeződött be az építkezés, és Celldömölkön, Dorogon, valamint a BKV Előre pályáján folyik a kivitelezés. Politikai csatározások Dékány Imre, a kivitelező képviselője szerint, a stadionrekonstrukciós programot csak akkor lehet a tervezett 2003-as időpontra befejezni, ha a hiányzó 4,7 milliárd forintot a következő évi költségvetésben biztosítják. A program befejezéséhez szükség van még a stadiontulajdonos önkormányzatok összesen 5,6 milliárd forintos hozzájárulására, ugyanakkor 1,7 milliárd forint vállalkozói tőke bevonására is. Ahol említésre kerül az önkormányzat név, ott hajlamosak vagyunk, ingatni a fejünket, hiszen ahány önkormányzat annyi érdek. Az önkormányzati tulajdonban lévő zalaegerszegi labdarúgó-stadion felújításának ügye sem nélkülözi a politikai csatákat. A viták már a 2002-es választási kampány idején kezdődtek, amikor szórólapok ezrei lepték el a zalai megyeszékhelyet, melyek szerint a szocialisták - esetleges győzelmük esetén - le fogják állítani a létesítmény felújítását. Az MSZP helyi szervezete akkor a focimeccsek szüneteiben a hangosbemondón keresztül cáfolta ezeket a híreszteléseket. Ezen híresztelések között megtalálhattuk még a most megnyílt Aquapark és sok egyéb más leállításának rémét is. Ez volt az emlékezetes szocialista gázáremeléses időzített választási bomba egyik repesze. Az erejét lehetett érezni a választáson kialakult Fidesz fölénynél, viszont most a bomba lökete megfordult, hiszen alaptalannak bizonyultak az ijesztgetések. A csörte dr. Gyimesi Endre polgármester Zalaegerszeg országgyűlési képviselője (Fidesz) és Varga László (időközben) Zala megyei országgyűlési képviselő (MSZP) között zajlott le. A választási győztes dr. Gyimesi Endre lett, igaz sokak szerint a stadiont nem kellett volna a politikába keverni, nem beszélve arról, az idő nem őt, hanem Varga Lászlót, mint erkölcsi győztest igazolja. Közben dr. Szigethy István szabaddemokrata önkormányzati képviselő levélben fordult Jánosi György ifjúsági és sportminiszterhez, akitől soron kívüli segítséget kért a stadion átépítéséhez. Az eredményes MSZP-SZDSZ-es lobbi után Varga László hozta Jánosi György sportminiszter ígéretét, mely szerint a kormány még ebben az évben további 400 millió forintos támogatást nyújt majd a zalaegerszegi stadion rekonstrukciójához. Ez amolyan fájdalomdíj, mivel a csapat a Bajnokok Ligája mérkőzését várhatóan Budapesten, az FTC-stadionban fogja lejátszani. Gyimesi Endre fideszes országgyűlési képviselő, Zalaegerszeg polgármestere a közelmúltban egy sajtótájékoztatón azonban sokak megrökönyödésére bejelentette: a pályafelújítás felgyorsításával augusztus elejére elkészülhet a stadion, így a ZTE minden valószínűség szerint saját pályáján játszhat nemzetközi kupamérkőzést. Kiss Ferenc, a zalaegerszegi közgyűlés sportbizottságának szocialista elnöke ugyanakkor politikai hangulatkeltésnek minősítette a polgármester kijelentését, mivel szerinte a kivitelezési munkákat leghamarabb szeptember közepére lehet befejezni. Kiss Ferenc szavaira reagálva Gyutai Csaba, a Fidesz zalaegerszegi elnöke lemondásra szólította fel a sportbizottság elnökét, mivel szerinte Kiss a város sportérdekeivel ellentétes nyilatkozatot tett. Gyutai Csaba a Fidesz Magyar Polgári Párt városi elnöke már többször emlékeztetett arra, hogy a rekonstrukció elindítása az Orbán-kormány érdeme volt. A távozó kabinet kiemelten kezelte a sportot. Zalaegerszegen adottak a feltételek a stadion felújításához, a szerződések rendelkezésre állnak. A polgári kormány komoly összeggel kívánt hozzájárulni a stadion felújításához, amit a Zalahús ZTE bajnoki címére tekintettel fel kell gyorsítani. Ezért arra kérik majd Jánosi Györgyöt, hogy az ISM sorolja előbbre az egerszegi stadion felújítását. A tárca könnyű helyzetben van, hiszen némi átütemezéssel folytathatja a megkezdett programot. Zalaegerszeg képviselő-testületének legutóbbi ülésen a rekonstrukció kérdéseiről többórás - személyeskedésektől sem mentes - vita kerekedett. Állítólag a városatyák már abban sem értettek egyet, hogy hány nap alatt köthet meg a friss beton. Érdemes-e sietni a stadion építésénél? Valljuk meg szép a hazai környezetben megrendezett BL meccs, de hogy lehet-e siettetni a munkálatokat, kockára téve ezáltal a költséges beruházás sikerét? Erre a kérdésre az építészek-tervezők, s talán a józan logika is egy határozott nemet válaszol, a politikusok erről is kicsit másképp nyilatkoznak. Dékány Imre a Népszabadság kérdésére válaszolva azt mondta: a zalaegerszegi stadion felújítására jelenleg rendelkezésre álló 1,1 milliárd forintból szerinte legkorábban szeptember közepére lehet olyan létesítményt csinálni, amely egyedi engedély alapján alkalmas lehet nemzetközi mérkőzés lejátszására. A teljes felújításhoz további 300-400 millió forintra lenne szükség. Az okokról a klubelnök, Lang József elmondta, hogy a késlekedésnek többnyire műszaki okai vannak. A várhatóan 15 ezer néző befogadására alkalmas megújult stadion hagyományos építőipari munkálatain túl (pl. lelátók építése) számos speciális feladatot is (székek beszerzése és szerelése, világítás kialakítása) meg kell oldani. Egyes orgánumok szerint a létesítmény szeptember 15-e előtt nem fejeződik be, mások szerint a munkálatok a mostani álláspontok szerint legkorábban csak októberre készülhetnek el. A csúszás ellenére a klubvezetés mindent megtesz, hogy az építkezés függvényében minél kevesebb bajnoki meccs pályaválasztási jogát kelljen elcserélni. A BL-előselejtezőt pedig minden bizonnyal az UEFA felé is megjelölt tartalékpályán, az Üllői úton játsszák majd. Az önkormányzat a napokban jelentette be, annak a rendkívüli támogatásnak az odaítélését, ami a Bajnokok Ligájában való indulás költségeinek egy részét hivatott fedezni. Abban az esetben, ha a stadionrekonstrukció augusztusra nem készül el, a 30 millió forint harmadát a drukkolók utaztatására kell fordítania a ZTE FC Rt-nek. Illetve, módosították az idei költségvetésben a stadion átépítés költségének önkormányzati önrészét is 240 millióról 360 millió forintra. Amint az elhangzott a 120 milliós különbözetet értékpapírok eladásából kívánja fedezni az önkormányzat. Az összkép a leírtak alapján Zalában egészen pozitív. Aratás idején nem kell csodálkozni a politikusokon. Nem is vártunk mást, hiszen ha valami felmutatható eredmény akad, akkor megpróbál mindenki helyezkedni a babérlevél osztáshoz. Bezzeg, ha nem működnek a dolgok, ínhüvelygyulladást kapnak képviselőink a sok egymásra mutogatástól.
Posted on: Thu, 28 Nov 2013 18:34:04 +0000

Trending Topics



Recently Viewed Topics




© 2015