Előbb Olympus, most meg az Égi Kastély... mindkét katonai kifejezés a Fehér Házra utal, és rövid időn belül két olyan film is kijött a mozikba, melyekben az USA elnökének munkahelye/otthona kerül terroristák célpontjába, persze nincs másról szó, mint hogy remekül el lehet sütni néhány ócska patrióta közhelyet, na meg remek alkalom az agyatlan zúzásra is. Ez tök ugyanaz, mint annak idején a Deep Impact és az Armageddon vagy épp a Dante pokla és a Tűzhányó volt, és őszintén szólva azt reméltem, hogy Hollywood évekkel ezelőtt leállt ezzel a "párhuzamosan megcsináljuk ugyanazt a sz@rt"-módszerrel (habár a Tűzhányó egész jó szerintem). Na, de úgy tűnik, mégsem. Nagy szellemek találkozása vagy csak a véletlen műve? Ki tudja. Mindenesetre Roland Emmerich továbbra sem találja önmagát, és a tény tény marad, hogy 15 éve nem csinált tényleg jó filmet (nagy szó, hogy a Godzilla annak számít, legalábbis szerintem). Az elnök végveszélyben egy buta film. Tulajdonképpen egy szórakoztató agyrágó (akar lenni), de a sok képtelensége és hülyesége miatt inkább csak buta, bár nem olyan módon, hogy az ember percenként kapjon a fejéhez, hogy "úristen, ez mekkora baromság már!". A történet nem több, mint anno a Die Hardban volt (de mondhatnám az Úszó erődöt is akár): magányos pasas egyesével levadássza a csúnya terrorpistákat, akiknek a vezetője bosszút akar állni az egész világon egy személyes veszteségéért, és persze hősünknek is akad megfelelő motivációja (leggyakrabban az elhidegült lánya), de mindez csak ürügy arra, hogy szétlőjenek mindent, ami csak mozog vagy ép. Az amerikai téma A Függetlenség napja óta Emmerich-stipi-stopija (habár emberünk német), szóval akár várható is volt, hogy hamarosan újabb vizuális merényletet követ el a jó ízlés ellen (noha az ID4 szerintem szintén kifejezetten jó film a maga nemében). Ami annak idején működött, mert újdonságnak számított, szórakoztató és látványos volt, az most nem igazán jött össze. A legnagyobb probléma, hogy a film túlságosan komolyan veszi önmagát, ennek viszont gyökeresen ellentmondanak azok a totálisan felesleges, stílusidegen és idegesítő poénok, amik el vannak szórva a cselekményben. Szerencsére nincs belőlük sok, de mégis minden további nélkül ki lehetett volna vágni a filmből az összeset, és így lényegesen egységesebb végeredményt kaptunk volna. Hozzáteszem, Emmerich filmjeiben mindig akad egy-két vicc, hogy oldja a feszültséget (pl. a Tökéletes katonában a "csupa fül vagyok"), de ezúttal túlságosan elvetetett a sulykot. A kevesebb (vagy a nulla) megint több lett volna. A trükkök eléggé visszafogottak (értsd: mennyiségre - Emmerich-hez képest), néhány robbanáson kívül nem sokat kap a néző, jobbára csak lövöldözések vannak meg pár kézitusa, de ennyi. Érdekes módon a színészek, pontosabban a mellékszereplők viszont egész jók, kivéve persze a főszereplő Channing Tatumot, aki még mindig nem tud játszani (igaz, ebben a filmben nem is kell). Hogy Jamie Foxx mit keres ebben a produkcióban, azt elképzelni sem tudom (nyilván pénzt), mindenesetre remélem, hogy nem egy lejtő kezdetének vagyunk szemtanúi (lásd még Cuba Gooding Jr. karrierjét az Oscar után). Maggie Gyllenhaal és Jason Clarke teljesen jól hozzák a (sablon)figuráikat, de a legjobb színész minden vitán felül a veterán James Woods, aki kellőképp görény, de neki az ilyesmi tényleg csak helyzetgyakorlat. Amúgy Joey King (a kislány) is köröket ver Channing Tatum-ra, de hát ezen sincs sok csodálkozni való; valakinek van tehetsége vagy nincs. Egynek jó a film, de csakis ennyi, polcra nem érdemes tenni (sem moziban megnézni, egy letöltést viszont talán megér). White House Down - Az elnök végveszélyben: 6/10
Posted on: Sun, 04 Aug 2013 21:15:48 +0000
Trending Topics
Recently Viewed Topics
© 2015