Engem számos dolog zavar ebben az írásban: 1. minden értékorientációs kutatás úgy kapja az eredményeit, hogy a sok megkérdezett egyén válaszát veti alá mindenféle statisztikai vizsgálatnak, aminek eredményeképpen kapnak egy ÁTLAG NEMZETI értékrendet. Viszont mint ahogy egy gyerek sem fejlődik pont a könyvekben előírt átlag szerint - nincs átlag gyerek, az csak absztrakt fogalom - nincsen átlag nemzet sem - az is csak absztrakt fogalom. Tendenciák vannak, de ezt egy szintre hozni minden, egy-egy nemzetet alkotó ember értékrendjével az olvasó félrevezetésével ér fel. 2. A fenti írás - bár szíve joga - álláspontot foglal: szerinte van egy fajta berendezkedési rendszer, ami sikeres lehet, és mivel a magyar értékrend a különböző vizsgálatok alapján nem azt az értékrendet tükrözi, ami ehhez a "sikerhez" kellene, negatívan vélekedik a magyar értékrendről. Inglehart, Geert Hofstede, Fons Trompenaars, Shalom Schwartz, a GLOBE kutatás és az összes többi, amely ilyen értékorientációk kutatásával foglalkozik, nem győzi hangsúlyozni, hogy ezeket az eredményeket nem lehet önmagukban, egy országot kiemelve értékelni. Csupán összehasonlításra szolgálnak, és nem adnak abszolút (nem viszonylagos) értékeket a skálákon. A fent említett emberek pont azért foglalkoznak ilyen kutatásokkal, mert nem az érdekli őket, hogy kinek van igaza, vagy hogy melyik a jobb, hanem hogy feltérképezzék a világ kulturális különbségei mögött meghúzódó értékrendet. Nem alkotnak véleményt. Szóval, a fenti cikk írójának persze meg lehet a véleménye, csak akkor azt úgy kell megfogalmazni, hogy világos legyen: ez az ő véleménye, és nem a World Value Survey-é vagy a TÁRKI-é.Persze, ha ahhoz az értékrendhez érezzük közel magunkat, ami a sikeresnek számító Svájcot, Finnországot vagy Angliát vagy Hollandiát jellemzi, akkor lehet a magyar értékrendet sikertelennek kikiáltani. Szerintem az korrektebb megfogalmazás lett volna, hogy a kettő rendszer nem találkozik, de persze megint csak hangsúlyozom, hogy a szerző azt ír a blogjában, amit akar és gondol, csak meg lehetett volna úgy is fogalmazni, hogy elkülöníti a saját véleményét a kutatások eredményeitől. 3. Egyébként a cikkben felhánytorgatott negatív magyar értékek, mint pl. a korrupció de facto elítélésének hiánya, vagy a közbizalom hatalmas mivolta kiválóan magyarázható Trompenaars partikularizmus dimenziójával (ahol a szabályok betartását felülírja az emberi kapcsolatok szorossága = mutyiország, adócsalás), illetve Hofstede hatalmi távolság dimenziója. Ez utóbbinál Hofstede megemlíti, hogy a nagy hatalmi távolságú kultúrákra (ahol elfogadott a hatalom egyenlőtlen elosztása) az ún. counter-dependence is jellemző (Hofstede, Hofstede és Minkov, (2010). Cultures and organizations). Az ilyen országokban a hatalommal felruházott csoportokban de facto nem bízik a több csoport, de ezt a felállást tartják a normának. (nem jónak vagy rossznak, csak a normának). 4. Persze, ha mást akarunk elérni, változtatni és változni kell, de (és most jön az önfényezős rész :-)) saját kutatásaim alapján (Cultural value orientations in Hungarian foreign language education) azt mondhatom, hogy amíg a gyereknevelés során azt az értékrendet adjuk át a gyereknek, amit, és amíg az iskolában úgy bánunk velük, ahogy, addig a magyar kultúrára és gondolkodásra jellemző értékrendet a szövegalkotási folyamatok és nyelvhasználat is továbberősíti, így adva tovább az új generációnak az előző által mégis pocskondiázottat... Szóval, lehet azt mondani, hogy a magyarok kétségbeejtő és elszomorító értékrenddel rendelkeznek, amivel tovább erősítjük, hogy rosszul érezzük magunkat ("ebben is milyen bénák vagyunk") - mellesleg ebben pont a magyar értékrend pesszimizmusa mutatkozik meg. Ez Trompenaars nature and motivation dimenziójához kapcsolódik: vannak olyan kultúrák, ahol úgy tartják, hogy a körülmények irányítanak minket, és nem mi irányítjuk azokat. Ez se nem jó, se nem rossz - elvileg. Az más kérdés, hogy a sikeresnek mondott gazdasági rendszer azt az értékrendet tükrözi, hogy igenis lehet változtatni a körülményeken, és akkor a magyaroké ezzel pont ellentétes. Így tényleg nehéz lesz "sikereket" elérni. De a kínai kultúra értékrendje is úgy tartja, hogy a körülményekbe nem nagyon van beleszólásunk, mégis törtetnek előre gazdaságilag... Összegezve, csupán Inglehart és a TÁRKI kutatások alapján azt sugallni, hogy rossz a magyarok értékrendje, pont a magyarokra oly jellemző értékrendet tükrözi: a pesszimista, nyavalygós, én-megmondom-a-tuti hozzáállást. Ahelyett, hogy végre szeretnénk egy kicsit magunkat, utáltassuk meg még magunkat egy kicsit, szenvedjünk még egy kicsit, milyen rossz is nekünk, hogy még változni se vagyunk képesek, hogy sikeresek legyünk (ez a bizonytalanságkerülési tendenciánk (Hofstede dimenzió) eredménye egyébként). Lehet, hogy itt lenne az ideje, hogy ne máshoz mérjük magunkat , hogy ne másokhoz akarjunk tartozni mindig, mert tömegben az erő (és ez is bizonytalanságkerülésünk miatt van így :-)), hanem saját lábra álljunk. Vagy ha nem, az sem baj, csak lássunk világosan, mi miért van úgy, ahogy. A magyar az magyar. Se nem jó se nem rossz. Ilyenebb Angliánál, olyanabb Oroszországnál, de magyar. És egyedülálló.
Posted on: Fri, 14 Jun 2013 14:39:37 +0000
Trending Topics
Recently Viewed Topics
© 2015