FÉKEK ÉS EGYENSÚLYOK Júniusban Magyarország az uniós tagországok közül ismét az Unió intézményei vizsgálatának a fókuszába került az új Alkotmány és az ehhez kötődő intézményi reformok kapcsán. Szinte minden rólunk szól, népszerűek vagyunk. A hónap az Európai Parlament LIBE Bizottsága előtt kezdődött az ún. „Tavares” jelentéssel, majd folytatódott a Velencei Bizottság jelentésével miután bekapcsolódott ebbe az eseménysorozatba az unióhoz szervezetileg nem tartozó Európa Tanács is. (A jelenleg 47 tagállammal rendelkező nemzetközi szervezet tanácsadó testülete a Velencei Bizottság.) Az Európa Tanács Magyarország monitoring eljárás alá helyezését helyezte kilátásba, ezen javaslata azonban június 25-én elhalt. (Az Európa Tanács Közgyűlése 135 nem és 88 igen szavazattal hozta meg döntését.) A közgyűlés mindezek ellenére, „szorosan nyomon fogja követni a magyarországi helyzetet és számot vet majd az elért előrehaladásról”. Valószínű, hogy ezen közgyűlési kitételnek nem a monitoring eljárást elvető szavazati arány az alapja, ez utóbbi ezt nem indokolná, hogy a „szoros nyomon követés” mit jelent, ennek jelenlegi ismereteink szerint a tartalma és az eljárási módja is ismeretlen. Az Uniós történések számunkra legpozitívabb része mindeközben (június 21.) csupán egy röpke hír, megszűnt Magyarország ellen a 2007 év óta folyamatban lévő túlzott deficit eljárás, pedig ez fontos politikai tőkét kellene, hogy jelentsen számunkra uniós relációban is, és ezt az uniónak is a megfelelő helyi értékén kéne kezelnie. Még előttünk áll az Európai Parlament plenáris ülése (július 3), mely dönteni fog szavazataival a „Tavares” jelentésről, mely utóbbi a legalapvetőbb általános uniós alapelvek mellőzésével (egyenlő bánásmód, szolidaritás) született. Magyarország uniós (a kormányzati lépések) megítélése, akkor elfogadható, ha az az uniós alapszerződések által szabályozott keretek között, a jog talaján történik, mert ez az egyetlen út, melyen átlátható, megalapozott döntések születhetnek. Az Uniót szuverén alapító tagállamok emelték szupranacionális státuszába, lényegében „saját maguk fölé”, jogalkotási hatáskörrel felruházott intézményeivel együtt. Az Unió jogalkotó szervei szerződéses alapon a tagállamok által ráruházott – jogi nyelven átruházott hatáskörben gyakorolnak közhatalmat, melynek rendjét a tagállamok határozták és határozzák meg. Ezen a tagállamok által nemzetközi szerződéssel vállalt demokratikus deficit (a jogalkotás bizonyos területeken az uniós részére történt átengedése) alapján létrejövő uniós „ közhatalom” és jog alanyai közvetlenül a tagállamok állampolgárai. Az uniós „jogrend” alapját az alapszerződések (római, maastrichti, amsterdami, nizzai, lisszaboni szerződések, ez utóbbi után pedig az Európai Uniós Szerződés és az Európai Unió Működéséről szóló szerződés) a tagállami csatlakozási szerződések, nemzetközi szerződések és uniós intézmények által alkotott jogszabályok és az Európai bíróság ítélkezési gyakorlata (precedensek) jogértelmezése, jogegységesítése és az ennek során kialakított alapelvek képezik. Az Unió maga is egy jogi modell. Ezt a jogrendet nem a tagországi választásokon közvetlen népszavazásokon alapuló, azt tükröző választási arányok legitimálják, hanem a tagországok, azzal, hogy jogalkotási hatásköröket ruháztak át az Unióra. Az uniós jog „közvetetten legitimált” jog csupán, egyrészt a tagállamok által átruházott hatáskörök révén, másrészt az Európai Parlament működése révén, mely utóbbi képviselőit 1979 óta közvetlenül választják. A tagállami választások eredményeként létrejövő Európai Parlament azonban, nem arányos képviseleten alapul, így legitimációja nem hasonlítható össze a nemzeti parlamentek legitimációjával, melyek működésének alapját az arányos képviselet képezi. Az Unió működését alapvetően a kormányközi együttműködésen alapuló Európai Tanács stratégiai döntései határozzák meg, azonban az Európai Tanács nem jogalkotó szerv. Az Unió joga egy olyan jogrenden alapul (sui generis önálló jog) - igaz 28 tagállam vonatkozásában egy zárt rendszerben - melynek legitimációja nem a népakarat, és amelynek alakítói az Uniós intézmények által hozott jogi aktusok. Az Unió biztonságos működésének az alapja csak egy átláthatóan működtetett, stabilan kialakított jogrend lehet. Ez az alapvető igény és elvárás az Unió minden tagországa részéről az Unió megfelelő működésével szemben. Ez a működés teszi elfogadhatóvá a tagállamok részére az uniós intézmények jogalkotási tevékenységét. Ez a garanciája az Unió működésének- a jogalkotási hatáskörök - kölcsönös tiszteletben tartása az Unió részéről a tagállamok felé és a tagállamok részéről az Unió felé. Ennek alapja a közösen a szuverén tagállamok és az Unió által elfogadott, ily módon kölcsönösen legitimált jog. A magyarországi változások (alkotmányos reform) megítélése kapcsán, azonban ez a minden tagállam számára átlátható és kiszámítható jog, a jogi alapokról fokozatosan átcsúszott a politikai síkra. A politikai sík pedig „jogtorzító”. Felborul a szuverén tagállamok által kialakított, átruházott hatáskörök szerint működni „köteles” „jogrend” és ebben az eltorzult jogi rendben értelmét veszti a tagállami jogszabályi hierarchia. Az Unióhoz szervezetileg nem tartozó, nemzetközi szervezetként jegyzett Európa Tanács tanácsadó testületének (Velencei Bizottság) ajánlásai (tiszteletben tartván a grémium kiváló jogtudósait) kógenciát (kötelező jogi alkalmazás) kapnak. Az uniós jog elsőbbsége pedig a „Tavares” jelentés uniós alapelveket és valós tényeket nélkülöző jelentése alapján,olyan súlyúvá válik,amely alapot ad az Unió intézményei számára, hogy a tagországi alkotmányt politikai indíttatásból „felülírja”. Ez olyan torzulást eredményez,amely már a tagországi autonómiát, önazonosságot, más szóval a szuverenitást érinti. A „több demokrácia”, „a jobb Európa” „minden egyes alkotmány a fékek és egyensúlyok összetett rendszere” frázissá, jog nélküli,politikai eszközzé válik, ami nem lehet érdeke egyetlen tagállamnak és az Uniónak sem. A „magyar ügy” napirenden tartása egyes uniós politikusok uniós választási propagandájának az eszközévédegradálódik. Az EU Parlament relációjában pedig, ahol a képviselők nem nemzeti alapon, hanem párt hovatartozás alapján ülnek, „a magyar ügy” pártpolitikai eszközzé silányítható. A magyar modell, mely egy erőteljes nemzeti önazonosságot fejez ki, nem feszíti az Unió, mint jogi modell kereteit, nem sérti az uniós jogot. Jogi okfejtés az Unió részéről a „magyar ügy” kapcsán nincs. Az Unió és a tagállamok közti jogviszony sérelme esetén az Unió ezt jól láthatóan jelzi a tagországok ellen megindított kötelezettségszegési eljárásokkal. A Luxemburgi Bíróság ilyen esetben szankciót alkalmaz és meghozza ítéleteit, a Bizottság pedig őrködik azok végrehajtása felett. Az Unió és a tagországai az integráció előrehaladását gátló jogsérelmeket, a kialakított sajátos jogrend keretei közt kell, hogy rendezzék. A szuverén tagállamok alkotmányos rendszereinek sérthetetlensége csak a jog eszközeivel, a „mi egy jogközösség vagyunk” keretein belül rendezhető. A „fékek és egyensúlyok” a tagállami és uniós viszonyt is meg kell, hogy határozzák, a „fékek és egyensúlyok” az Unióra is kötelezőek, a „fékek és egyensúlyok” nem politika, hanem a közösen kialakított jogrend az uniós Jogi Modell. Az Unió és a tagországok viszonyának „conditio sine qua nonja” a jogrendszer, az amit közösen létrehoztak, a tagországi identitás megkérdőjelezése pedig ezt sérti és eltéríti a közös céltól, az integráció mélyítésétől. Ha a „fékek és egyensúlyok” eltolódnak, akkor szerepüket a különféle érdekek által preferált politika veszi át az átlátható jogi kontroll nélkül, és azt felülírva a tagországi önazonosság a politikai, pártpolitikai játszótér eszközévé válhat. A „fékek és egyensúlyok” vissza kell, hogy kerüljenek,ahová valók: a jog világába, mert eszközként csak ezen a területen működnek átláthatóan és elfogadható korrekt módon. dr. Kiszely Katalin EU és nemzetközi igazságügyi együttműködésért felelős helyettes államtitkár
Posted on: Tue, 02 Jul 2013 09:51:57 +0000
Trending Topics
Recently Viewed Topics
© 2015