Gavallér János Harangzúgás Ki eteti meg, majd a madarakat, a szabadon szárnyaló álmokat?! Ki eteti meg, majd a galambokat, a szelíden keringő vágyakat?! S ki szedi össze a magvakat? Ki öleli át, majd a magzatokat, az ártatlan születő fiakat?! Ki öleli át, majd a nagymamákat, az otthonokban vegetálókat?! S ki locsolja a virágokat? Ha nem lesz, ki ringassa az álmokat, túléljük-e majd a nappalokat, s ha elfeledjük majd az apáinkat, szerethetjük-e a lányaikat?! S ki hallja meg a siralmakat? Ha elfeledjük majd a határokat, falut, házat, testvért, játékokat, s ha kihall szívünkből az ősalázat, az emlékeknek lesz-e otthona?! S ki ápolja majd a szavakat? Kihalnak udvarokból a dalok, az utcán futkosó zsivajok, nem turbékolnak tetőn galambok, csak vakon múlnak a nappalok… Múlnak, múlnak a vak nappalok! Ma-holnap csak zaj, zaj lesz az élet… recseg-ropog a napfelkelte, és vágy marad, vágy az örök álom: - Utód, álmodja majd az álmod!? Múlnak, múlnak az örök álmok! Gyorsan peregnek a homokszemek, s csak nőnek, nőnek a könnytengerek, gyermeksírás, ifjúi kiáltás, kín-ordítás, s örök csend várás… A fülekben bús, mély harangzúgás! 2008.08.15.
Posted on: Sun, 25 Aug 2013 19:56:49 +0000
Recently Viewed Topics
© 2015