Gépkocsivezetők Figyelem! Mivel én ugyan dolgoztam itthon - TopicsExpress



          

Gépkocsivezetők Figyelem! Mivel én ugyan dolgoztam itthon sofőrként, de nem fizettek érte semmit és szakszervezetet nem találtam, segíteni meg senki nem segített ezért külföldre mentem, de sajnos a gerincbetegségem a a rakodásokat nem bírta, így vissza kellett jönnöm. Ma volt egy sofőrrel egy kis vitám. Azt mondja, hogy a sofőröket annyian becsapták már, hogy nem hiszi hogy lesz aki belép. A válaszom, saját érdekvédelmi szervezetét hozza létre amely ez idáig is működött, hiszen a bírósági tárgyaló termekben mint képviselők eddig is megjelenhettünk. Az hogy a MÜSZOÉSZ-t törölték a nyilvántartásból nem jelenti azt, hogy ezzel a MÜSZOÉSZ meg is szűnt. Sőt az aki törölte az bizony hivatali visszaélés bűntettét követte el. Nos most egy olyan szervezetet hozunk létre, vagy hozhattok létre mely a MÜSZOÉSZ gépkocsivezetői szakszervezete csoportjából alakul ki. Ezt a szervezetet egyébként egy cég a Nemzetközi Antikorrupciós és Civilkontroll Iroda Kft. szervezeti egységeként hozta létre Hivatásos Gépkocsivezetők Szakszervezete révén. Azonban a korrupción rajtakapott megyei főügyész helyettes a céget megtámadta, s kényszer végelszámoltatta. Így a HGSZ-t kimentendő a MÜSZOÉSZ Saját szervezeti egységeként befogadta. Nem kellene alakuló gyűlést tartani, de ahhoz hogy komolyabb dolgokat el lehessen érni be kell jegyeztetni a szervezetet. Viszont a beszélgetés érdekes formát vett fel, a gépkocsivezető azt mondta imád kamionozni. Akár ingyen is tenné. Megkérdeztem milyen autót vezet, és hány km-et havonta. Nyerges MAN-t átlagban teljesen meg van rakva 440 Lóerős, amihez a munkáltató 24 liter/100 km és 0,4 l/tonna/100 km házi normát alkalmaz, megnéztem a törvény szerint jogosan elszámolható üzemanyag fogyasztást és a következőket tapasztaltam csak 7500 Ft összeget spórol meg a sofőrön a gazda minden 100 km-en ami 10 000km-en havi 750 000Ft, Hogyan lehet ezt a pénzt megszerezni? Nos egyszerű a képlet: ehhez a kollektív jogokat képviselő szakszervezetre van szükség, amely akár bejegyzett is lehet. Szerintem nem illúzió a havi nettó 1300 Euró fizetés + napi díj 28 Euró. Gondolkodj el. Garanciát nem tudunk adni de ha elegen vagyunk és ha kell akkor akár a sztrájkban is összetartó csapat vagyunk, akkor lehet a fuvarozói oldallal olyan kollektív szerződést kötni amely mindezt mindenkinek biztosítja. Én azt ígérem, hogy vállalom az első évben a szervezet képviseletét, és ezt követően határoztok, hogy megtartatok avagy sem. Kellemes jó gurigát!
Posted on: Wed, 31 Jul 2013 18:28:18 +0000

Trending Topics



Recently Viewed Topics




© 2015