Hamarosan a tippekkel de előtte a könyv II. fejezete :) Jó tanács:másold ki a könyv fejezeteit és mentsd le egy dokumentumba! És a szokásos kérés:jöhetnek a like-ok!! :) 2. FEJEZET A MENEDZSEREK --------------------- Mitől lesz jó egy menedzser? Játszottam már a legjobb menedzserek keze alatt, és volt olyan rossz menedzserem is, hogy képes lettem volna öngyilkos lenni, ha egy perccel tovább kellett volna vele dolgoznom. A legjobb szakemberek elnyerik a játékosaik abszolút bizalmát, és ha csak beteszik a lábukat az öltözőbe, azonnal érezni a játékosok köszőnéséből, hogy mennyire hisznek bennük. Mindenekelőtt azonban a legfontosabb, hogya menedzsert mindenkinek tisztelnie kell egy klubnál. A jó menedzser megfizethetetlen. Minden azon dől el, ki milyen személyiség. A játékosok az olyan menedzsereket szeretik, akik következetesek és őszinték. Senki sem szeret úgy ülni a kispadon, hogy nem magyarázták el neki, miért nem fér be a kezdőcsapatba. Az ilyen elfojtott indulatok aztán rossz hatással vannak a csapategységre is, a jó menedzser megérteti cserejátékosával, miért a kispadon kell ülnie. A játékos tisztelni fogja menedzserét, ha az félrehúzza őt, és négyszemközt elmagyarázza neki a döntésének indítékait, még akkor is, ha azzal nem ért egyet. Ajó menedzser folyamatosan visszajelzést ad a játékosainak, és állandóan tűzben tartja őket, így kovácsolja csapattá a játékosokat. Ha nem így tesz, nyugtalanság és feszültség lesz úrrá a futballisták között, erre mondják, hogya menedzser "elveszíti a harcot az öltözőben". Ez tényleg gyakran megtörténik, még ha nem is olyan rendszeresen, ahogy sokan hiszik, de amikor a játéko- sok többségének támogatását elveszíti a menedzser, akkor már nem nagyon tud mit tenni. Ilyet személyesen is tapasztaltam. Akkoriban nagyon rossz taktikával játszottunk, mégis minket, játékosokat tartottak hibásnak az eredménytelenségért, ezért megbuktattuk a menedzsert. Bár a menedzser a legtöbb esetben csak bűnbak, ezúttal valóban rászolgált a "büntetésre". Nem sokszor válik be, ha a szakvezető írásbeli figyelmeztetéssel vagy pénzbírsággal próbálja megfegyelmezni játékosait. Ehelyett az edzésen vagy a meccsen kell keményen bánnia a renitenssel, megpróbálni hatni a lelkére. Elvégre is, kit ráz meg egy kis pénzbüntetés, ha közben vagyonokat keres? Ez különösen akkor elgondolkodtató, ha megnézzük, kik szoktak élni vele. A menedzsert nem kell, hogy szeressék. Ismerek néhány játékost, akik utálják a főnöküket, mégis rendkívül sikeresek nála. Fordítva is igaz, vannak szakvezetők, akik ki nem állhatják egyik vagy másik játékosukat, de azért nem hagyják ki őket a csapatból. Menedzsernek és játékosnak kölcsönösen tisztelnie kell egymást, nem pedig kölcsönösen szeretnie. Sokan akarnak visszavonulásuk után menedzserek lenni. Emlékszem, egyszer sérült voltam, és pár barátommal elmentünk este szórakozni. Kedd este volt, így még azt a szabályt sem szegtem meg, hogy negyvennyolc órával a meccsek előtt már tilos engedély nélkül nyilvános helyen tartózkodnom. A menedzserem mégis nekem esett, azt mondta, hogy az alkohol lassítja a rehabilitációmat. Azzal büntetett, hogy megvonta kétheti béremet. Nem álltam le vele vitatkozni, de ahogy kifordultam a szobájából, még utánam jött, és az arcán nagy, kövér vigyorral megkérdezte: "És összejött este valami?". Arra célzott, hogy felcsíptem-e egy prostit, pedig tudta, hogy komoly, rég- óta tartó párkapcsolatban élek. Kiderült, az nagyobb csalódás számára, hogy nincs egy jó sztorim az éjszakáról, mint az, hogy ki hágást követtem el. Aznap kölcsönösen elveszítettük egymás tiszteletét, még ha egészen más okból is. Gyakran faggatnak engem a bírságokról. Vannak, akiket a futball kapcsán leginkább a játékosok fizetése érdekel, és ennek része a pénzbírság is. Nem tudnám pontosan megmondani, profi pályafutásom során hányszor kaptam pénzbüntetést, de biztosan nem többször fél tucatnál. De ha beleszámít juk az olyan kisebb büntetéseket, amikor aprópénzt kellett a közös kasszába dobnom, amit aztán a karácsonyi partin vagy egyéb összejövetelen közösen eldorbézoltunk, akkor mintegy száz esetről beszélhetünk. Ezek a kisebb bírságok tíz és kétszáz font közötti büntetések általában, és olyankor róják ki a menedzserek, amikor például valaki késik az edzés ről, vagy elfelejti magával vinni a vizes palackot. De az sem ritka a nagyobb kluboknál, hogy kétezer fontos bírságot osztanak ki egy-egy vétekért, attól is függ ez, mi az elkövetett "bűn", és hogy viszszaeső- e az illető, aki kapja. Volt egyszer egy csapattársam, aki folyton elkésett edzésről, ezért neki már ötszáz fontra emelték a bírságot késésenként, de továbbra is késett, így jelentősen hozzájárult a karácsonyi parti közös költségeihez. De nekem továbbra is az a véleményem, profi játékosoknál pénzbüntetéssel nem sokat tud elérni egy menedzser, szükségtelen, tisztességtelen és eredménytelen eljárásnak vélem. Sokáig egyáltalán nem voltam hajlandó bírságokat fizetni. Egyszerűen képtelen voltam elfogadni, hogy pénzt vegyenek el tőlem, amikor a szerződésben feketén-fehéren benne van, hogy mennyi pénz jár nekem. Az egyik klub omnál egy időben eltörölték a pénzbüntetéseket, az én legnagyobb örömömre, de aztán láttam, hogy teljesen fel- borul a társadalmi rend. Egyre többet és egyre gyakrabban késtek el edzés ről a játékosok, volt, aki szándékosan ott hagyta a pályán edzés után a cucca it, vagy oda parkolt le a kocsijával, ahová kedve tartotta. Ráadásul kimaradoztak acsapatépítő tréningekről, amelyek, akár hiszed, akár nem, nagyon fontosak egy csapat életében, különösen, ha újoncok vannak a keretben. Úgyhogy rövid idő után már azt kívántam, újra kapjanak pénzbírságot egyesek, móresre kell őket tanítani. Úgy látszik, csak így működik a rendszer. A nagy összegű pénzbírság ritka, csak akkor kerül rá sor, ha egyértelműen és nyilvánvalóan kiderül, hogy valaki áthágta a klub házirendjét. Az ilyen nagy bírságok többnyire nem is a klubkasszába kerülnek, hanem az egyesület felajánlja azokat jótékony célra, például egy gyermekkórház javára. Szomorú, de sokan boldogan fizetnek is, ha ezzel megúszhatják, hogy személyesen kelljen a kórházba menniük jótékonykodni. Emlékszem, amikor új klubhoz szerződtem, az első napon nem találtam meg a városban azt a gyógyfürdőt, ahová a csapatnak aznap mennie kellett (akkoriban még nem volt GPS), így aztán egyszerűen hazamentem. Másnap a menedzser megkérdezte tőlem: .Mekkora pénzbírságot adnék magamnak?". .Szerintem korrekt lenne, ha az aznapi béremet megvonná, főnök" - mondtam. Erre ő: .Szép próbálkozás, fiam. De lehetnél igazságosabb is magaddal, maradjunk inkább ötnapi bérmegvonásnál." Tanulságos eset volt, tizenkétezer fontom bánta. Minden idők legigazságtalanabb bírságára (ez csak az én véleményem, hivatalos rangsor természetesen nincs) néhány évvel ezelőtt került sor. Borzasztóan rosszban voltam akkor a menedzserünkkel, alig voltunk beszélő viszonyban, végül meg is szakítottunk minden kapcsolatot egymással. Rendkívül indiszkrét volt velem, ami bevett gyakorlat olyankor, amikor a mester ki akar penderíteni egy játékost az öltöző és a klub ajtaján. Ha egy játékos egy csapatnál eljut eddig a pontig, nem ritka, hogy kamuból beteget jelent, hanyagolja az edzéseket, én viszont akkor tényleg nagyon beteg voltam, folyton a vécére kellett rohannom, minden azonnal kijött belőlem. Egész éjjel fenn voltam, szörnyen néztem ki, fel is hívtam reggel a fiziológust, hogy nem tudok edzésre menni, nagyon le vagyok gyengülve. A fiziológus átadta az üzenetet a menedzsernek, ám öt perc múlva már vissza is hívott: .Sainálorn, haver, de be kell jönnöd, azt akarja, hogya klub orvosa is lásson". A doki később elmondta nekem, hogy aznap nem is praktizált, de a menedzser berendelte, abban a reményben, hogy rám bizonyíthatja, csak megjátszom a betegséget. "Nem tudok bemenni - mondtam. - Egyfolytában szarok. Biztos, hogy nem bírok ki fél órát a kocsiban." A fiziológus átadta ezt a menedzsernek, aki erre azt üzente vissza, hogy ha legkésőbb délelőtt tíz órára nem vagyok benn az orvosnál, megvonja egyheti béremet. A futball az egyetlen foglalkozás, ahol a munkavállalót azért is megbírságolják, hogy beteg. Így aztán autóba ültem, csomagoltam magamnak tartalék alsót és nadrágot, az ülésre pedig egy törülközőt tettem a fenekem alá, mert féltem, hogy tönkreteszem a bőrhuzatot. Beleléptem a gázba, az első négy piros lámpát figyelembe sem vettem, az autópályán pedig cikáztam a többi autó között a forgalomban, így érkeztem meg 10.40- re. Ahogy beértem az edzőközpontba, azonnal az orvosi szobához mentem, a fiziológus épp ott volt. "A pokolba is, de szarul nézel ki" - mondta, és gyorsan lefektetett egy masszázságyra. A doki pár perc múlva átjött, vetett rám egy pillantást, megnyomkodta a gyornromat, majd gyomornedv-akármicsodát diagnosztizált. Ebben a pillanatban a menedzser bedugta az arcát az ajtón: "Na, beteg?" - kérdez- te, és várakozóan nézett a dokira. "Igen, főnök, egészen biztos, hogy beteg" - mondta az orvos. "Rendben - mondta a menedzser, és felém fordulva így folytatta: - Jobb, ha hazamész, és ágyban maradsz, nehogy itt is elterjeszd a betegséget. Ja, és természetesen súlyos pénzbüntetést kapsz, mert késtél." Erre már nem is mondtam semmit. Akkor még nagyon fiatal voltam, de ahogy idősebb lettem, úgy nőtt a rangom is a csapatban, és idővel kezdtek megváltozni a dolgok. A menedzserek egyre gyakrabban kérték ki a véleményemet, és feltételeztem, hogy ha a véleményemet kérdezik, akkor őszintén el is mondhatom azt, amit gondolok. Az egyik állomáshelyemen a csapathoz új menedzsert készültek szerződtetni, és a klubvezetők kikérték a véleményemet, hogy kit válasszanak. Ez nagyon szokatlan szituáció volt, és meg is mondtam nekik, hogy eléggé kellemetlen egy játékosnak. Képzeljék csak el, ott ülök egy szobában egy csomó nagykutyával, és arra kérnek, hogy "adjak szernpontokat", amelyek alapján kiválasztják az új menedzsert, és mondjam el, mit gondolok az egyes jelöltekről. Ez felért egy katasztrófával. Úgy éreztem, akármit is mondok róluk, az viszsza fog jutni a fülükbe, és az új menedzsernek ez alapján lesz rólam az első benyomása, amit előzetesen, látatlanban mondtam róla. Tudtam, hogy így az első találkozásunk szörnyen kínos lesz. A valóság az, hogya legutolsó dolog, ami fontos kell, hogy legyen egy új menedzser számára, az az új játékosainak a véleménye. Egy új menedzsernél minden játékos tiszta lappal indul, és neki kell kiis- . mern ie mindenkit. Az első kézfogástól kezdve figyelnie kell őket, feljegyzéseket készítenie róluk, és gyorsan ki kell, hogy alakítson magában egy képet minden játékosról, mert ez elengedhetetlen a csapatépítéshez. Mindenhol van egy-két seggnyaló, aki megérkezése után azonnal körülötte fog zsongani. Nyilvánvaló, hogy érdemes vele jóban lenni, hiszen az ő kezében vannak a szerződések, de én például sohasem adnám fel nyalizással az elveimet. Mindazonáltal, eleinte igyekszem sokat beszélgetni egy új menedzserrel, különösen, ha olyanról van szó, akinek nem sokat tudok a szakvezetői múlt járól, és igyekszem kipuhatolni, milyen stílusban és felfogásban szereti játszatni a csapatait. Egy menedzserváltással amúgy nem lehet azonnal megváltoztatni a csapat szerencséjét, nincs olyan szakember, aki egy csapásra jóvá tud tenni egy rossz csapatot. Nem mondom, hogy a taktika nem fontos, de amikor olyanokat hallok egy menedzserről, hogy mekkora tudós, meg .rnílyen szervezetten játszik a csapata", utalva a jó eredményekre, olyankor mindígfogorn a fejemet. A sikereknek sokkal kevesebb köze van a mágnestáblához, mint az edzőpályán végzett odaadó munkának. Egy csapat hanyatló formájának gyakran az az oka - ahogy ezt már korábban említettem -, hogy a játékosok elkényelmesednek, a menedzser nem fogja őket keményen, szellemileg nincs együtt a csapat, és fizikailag elengedik magukat. Ilyenkor ilyen nyilatkozatot hallasz a menedzsertől: "Próbáltam motiválni a csapatot a mérkőzés előtt, amennyire csak lehetséges". Ez nagyjából annyit tesz: "Az öltözőben már régen nincs tekintélyern. semmilyen módon nem tudom már munkára bírni a fíúkat". A legnagyobb hiba, amit egy menedzser elkövethet, hogy túl közel engedi magához a játékosokat, mert ők ki fogják ezt használni. Volt egyszer egy menedzserern, aki mindig vicceket mesélt nekünk meccs előtt, aztán ha szünetben vesztésre álltunk, irtózatosan leüvöltötte a fejünket. Hamar kíismertük, hogy valójában csak jópofizásra használta a vicceit. de a játékosok felnőtt emberek, és nem szeretik a ket- tős mércét. Vannak jobb módszerek arra, hogy megszerettesse magát a játékosokkal a főnök. Egy új menedzser úgy érzi, hogy hamar tekintélyt kell kivívnia az öltözőben, ezért olykor félreállítja a csapat egy meghatározó, hangadó játékosát, ahogy ez az egyik klubomnál is történt. Nem számít, hogy ő a legjobb játékos a csapatban, de ha a többiek az elején látják, hogya menedzser ezt is meg meri tenni, akkor tudni fogják, hogy nem érdemes vele packázni. Nekem nem tetszik ez a módszer: szükségtelennek tartom, és az emberi irányítási készség teljes hiányára utal. Abarátom sokat szenvedett ilyen miatt a ZD11-1Z-es idényben, és higgyék el, nem ért el vele semmit a menedzser. A legtöbb nagy edző, így Arsene Wenger, José Mourinho, André Víllas-Boas vagy Brendan Rodgers is azzal ért el sikereket, hogy megnyerte magának a játékosokat, a nyilvánosság előtt tűzbe ment értük, ezért ők is tűzbe mentek érte a pályán. Ha a játékos tiszteli a menedzsert, és feltétlenül megbízik benne, mert tudja, hogy vele trófeákat fog nyerni a csapat, akkor nem lehet nagy gond. Vannak menedzserek, akik edzésen teljesen másként viselkednek. mint meccsen, egy volt Manchester United-játékos mondta nekem, hogy ők csak szombaton látják Sir Alex Ferguson igazi arcát. Nem olyan régen véletlenül összefutottam egy ismerősömmel a Karib-tenger partján (volt egy afféle öregfiúktorna, a szponzorok révén jó pénzért), és meghívott, hogy este igyak meg valamit vele a hotel bárjában. Csak lassan esett le nekem, hogy valójában "ki akart kérdezni", az érdekelte, mennyire stabil a menedzserünk helye, és hogy ha esetleg elküldenék, nem tudnék-e szólni az érdekében. Ez a fickó már évek óta arra vár, hogy menedzser lehessen, amióta csak visszavonult. Szereti a futballt, és meg van győződve róla, hogy ez elég ahhoz, hogy ajánlatokat kapjon, és egyszer menedzser lehessen egy profi csapatnál. Elvégzett minden edzői tanfolyamot. még egy ötezer fontos pro licences képzést is. Már volt egy edzői munkája egy évvel ezelőtt, de tudja, hogy azt elhibázta. .Igazából nem értékeltem eléggé azt a munkát, most már bánom - mondja. - Tudtarn az elején is, hogy nagyon nehéz lesz, és kevesebbet fogom látni a családomat. de a végén már egyáltalán nem láttam őket, azon vettem észre magam, hogy este tíz óra van, és nekem még mindig csörög a telefonom. egy sötét szobában ülök, és egy Elfsborg-Malmö meccset nézek, abban a reményben, hátha felfedezek egy tehetséget." Menedzsernek lenni nem egyszerű. Helyzeteket és problémákat kell megoldanod. embereket irányítani, projekteket kidolgozni, kezelni a médiát, megfelelni az elvárásoknak. kézben tartani mindent. Amikor elmondtam neki, talán azzal lehetett problémája, hogy nem igazi vezéralkat. elismerte, hogy jogos lehet a kritikám, de emlékeztetett is rá, hogy én sohasem voltam még menedzser. Egyet kell, hogy értsek vele, én talán sosem leszek menedzser, belőlem is hiányzik az az alapvető készség, hogy emberek felett uralkodjak, és fontos feladatokat bízza k rá másokra, miközben nem tudhatom, végre tudják-e majd hajtani. Egy menedzsernek kemény kezűnek is kell lennie, és akkor arról még nem is beszéltünk, hogya családjától is elrabolja ez a munka az embert. Nappal valószínűleg nem is látnám a kedvesemet. Egy menedzsernek a klubnál csaknem a teljes gépezetet kell működtetnie. és ez teljes embert kíván, ami kizár minden mást az életéből. Hiába dolgozik a keze alá egy hatalmas stáb, mindenen rajta kell, hogy tartsa a kezét, mert a felelősség teljes mértékben az övé. Pedig nagyon tehetséges srácok dolgoznak az ilyen stábokban, igazi sporttudósok, minden technikai kütyüt magabiztosan kezelnek, de sok menedzser nem tud velük együtt dolgozni. Más világban nőttek fel, ez olyan, mint a szakács, aki egész életében szakács volt, és egyszer csak azt mondják neki, hogy most már nem szabad sóval főzni. A tudás néha kicsit veszélyes tud lenni. De visszatérve: ismétlem, a sikeres menedzsernek karakteres vezéregyéniségnek kell lennie. Egy barátom mesélte, aki Mourinho idejében a Chelsea játékosa volt, hogy az idény előtt nyáron amerikai túrá ra ment a csapat, és a Chelsea mezszponzora, a Samsung csinált egy képsorozatot a játékosokról. Amikor Mourinho megtudta, hogya játékosok semmilyen juttatást nem kaptak ezért a Samsungtól, azonnal visszaparancsolta a csapatát a buszra, és véget vetett a fotózásnak. A Samsung PR-részlegén azonnal kitört a pánik, és amint a csapat visszatért Angliába, minden játékost várt egyajándékcsomag, amelyben értékes elektronikai cuccok voltak. Nem is az ajándék volt a fontos, hanem hogyajátékosokban tudatosult: a menedzser mindenre kész értük és az érdekükben. Nincs bizonyítékom arra, hogy ez a történet igaz, de nem hiszem, hogya barátom kitalálta volna. Szeretném hinni, hogy igaz, mert ez a történet jellemzi a legjobban, miért is Mourinho manapság a világ legelismertebb edzője. Mindannyian szívesen lennénk a játékosai. Ez az eset persze nem jelenti azt, hogyajátékosoknak ne legyen kötelezettségük a klubjuk felé. Hiszen az olyan cégek, mint a Samsung, rengeteg pénzt költenek a futballra és a klubra, leginkább az ő szponzorációjuknak köszönhető, hogyafutballisták olyan irtózatos összegeket kereshetnek a Premier League-ben. A legtöbb játé- kos azonban nem sokat fog fel a körülötte lévő világból, egyszerűen csak azon jár az esze, hogy neki mi jár. Egy Premier League-játékos könnyen úgy érezheti, hogy körülötte forog a világ. Emlékszem, akkor éreztem ezt először, amikor nyaraltunk valahol az Egyenlítő környékén. Az utazást a menedzserünk intézte, szerteágazó kapcsolatai révén. A szállodánk mesebeli volt, a tenger partján terült el, és az ezerötszáz tagú személyzet csak a mi óhajunkat leste. Mindenki teljesen el volt ájulva attól, hogy náluk szálltunk meg, közös fotót akart mindenkí, az egyik este pedig dúsgazdag vendégekkel vacsoráztunk, akikről kiderült, hogy ők a tulajdonosai annak az étterem nek, ahol vagyunk, és meghívták az egész csapatot, hogy velük repüljünk haza a business osztályon. Nagyon magával tudja ragadni az embert, hogy bárhová megyünk, étterernbe, bevásárlóközpontba, szállodába vagy szórakozóhelyre, a tulajdonosok rögtön közös fotót kérnek, és már keretezik is be, teszik ki a falra, hágy itt járt ez és ez a csapat. A Premier League összes klubja hihetetlen pénzügyi értéket képvisel. Állítom, hogy ha egy neves csapat neves menedzsere elviszi a csapatát egy egzotikus szállodába, ő maga minden nyaralását ott tölthetné ingyen élete végéig, biztos, hogy örömmel fogadnák, és számukra lenne megtiszteltetés. hogy visszatér. Hajlandó lennék fogadni is rá, hogy nem fogadnának el tőle pénzt semmiért. Ilyen rangja van a Premier League-nek, Elképesztően nagy üzlet. El sem tudom mondani, hány olyan fénykép készült rólam, hogy a klub melegítőjében tök ismeretlen emberek mellett pózolok fülig érő mosollyal, mint egy idióta. Egyszer a csapattal el kellett mennünk egy gyárlátogatásra. egy lakberendezéseket gyártó üzembe, és az összes munkavállalónak autogramot kellett adnunk. Amennyire én tudom, egyik játékos sem kapott egyetlen bútordarabot sem ezért cserébe. Nem mintha olyan nagy szükségünk lett volna rá, de valószínűleg a menedzserünknek sem, arról mégis meg vagyok győződve, hogy neki volt belőle haszna. Ilyesfajta történetek minden csapatnál, minden szinten vannak, de valahol a csapat szemet huny fölötte, máshol viszont zokon veszi, hogya menedzsernek maga felé hajlik a keze, és ez gyakran a pályán üt vissza. Ez az egész a bizalom elvesztéséről és a megkülönböztetésről szól. Egy barátom, aki játszott a Manchester Unitedben. mesélte, hogy amikor már lejárt az ideje az Old Traffordon, akkor is ugyanolyan tiszteletben részesült, amilyenben semmilyen más klubnál nem. Bár ez nem feltétlenül ritkaság, biztos, hogy kevés menedzser fordít erre gondot. Az elismerés, amit pályája során kivívott Sir Alex Ferguson, egy cseppet sem töpörödne, ha megfeledkezne egy volt játékosáról, de ő azt mondja: "A mai napig bármikor felhívhatom, mindig meghallgat, sohasem ráz le, és akármennyi ideje beszéltünk legutóbb, egy hete, egy hónapja vagy egy éve, pontosan emlékszik arra, legutóbb mit beszéltünk, pontosan emlékszik a gyerekeim nevére is, és érdeklődik utánuk." Egy másik barátomat, aki szintén játszott a Unitedben. ahányszor csak Fergusonról kérdezem, sohasem felejti ki a tisztelet, a félelem és a hűség szavakat, csak esetleg a sorrendet cseréli fel. Az a menedzser nem képes tűzben tartani a játékosait, akiből nem árad a tisztelet és a feltétlen bizalom. Nem így gondolkodott az egyik idős menedzserern, aki folyamatosan eljárt velünk szórakozni az éjszakába, mert úgy gondolta, hogy az eredményekre való tekintet nélkül így fogja őt mindenki kedvelni a csapatban. Sok játékos ezt a menedzser gyengeségének tulajdonítja, és nem önmagában fogja keres- ni majd a hibát, amikor jönnek a vereségek. hanem a főnökében. Biztos vagyok benne, hogy most sokan ugyanarra a klubra gondolunk, amelyben ez aztán megváltozott, nem véletlen, hogy meg is nyerték a Bajnokok Ligáját 2012-ben. A menedzserek munkáját három fontos dolog segíti, ami nem kapható az átigazolási piacon: a megfigyelő készség, az időzítés és a szerencse. Minden menedzser hullámvölgybe kerül, ha ebből akárcsak az egyik nincs jelen a munkájában. Évekkel ezelőtt az első menedzsereim egyike megharagudott az egyik játékosára a teljesítménye miatt, egy idegenbeli mérkőzés után. Kikaptunk aznap egy olyan mecscsen, ami már a kezünkben volt, mégis kiengedtük a győzelmet. A meccsek után a hazai csapat megvendégeli az ellenfelet az öltözőben teával és szendviccsel. Egyébként elég különös, hogy nagyjából ugyanolyan szendvicseket adnak a vendégcsapatnak mondjuk az Old Traffordon, mint Colchesterben (kivételt talán csak az Arsenal képez, ott zseniális csirkerudakat adnak). Az egyik csapattársam pechére a szendvicseket aznap egy fémtálon hozták be a hármas sípszó után, és a menedzser közelében tették le. A menedzser váratlanul kihúzta a tálcát a szendvicsek alól, és azt frizbinek használva, hihetetlen erővel és gyorsasággal eldobta a játékos felé, aki szánalmas teljesítményt nyújtott a meccsen. Csak egy pár centivel hasított el a feje fölött, és mögötte leverte a vakolatot a falról. Asrác összerezzent, majd megkönnyebbült arccal roskadt le a székre, isten tudja, mit művelt volna az a fémtál az arcával, ha eltalálja. A hétvégeken őrjítő nyomás van az öltözőben, és néha kipattan a feszültség, amikor már elviselhetetlenné válik. Hiszen tudjuk, eredménytelenség esetén a menedzsert a legegyszerűbb kírúgni, így ők soha sincsenek biztonságban. A Leeds United korábbi menedzsere, Howard Wilkinson egyszer azt mondta: "Csak kétféle menedzser van a világon: akit már kirúgtak, és akit majd ki fognak". Amikor egy menedzser igazán reflektorfénybe kerül, hajlamos elfeledkezni arról, milyen sokat köszönhet a segítőinek. A segédedzők rendkívül fontos munkát végeznek, mégis névtelen hősök, nem kapják meg azt a megbecsülést, ami járna nekik. Az edzői pálya rendkívül telített, minden visszavonult játékos edző vagy menedzser akar lenni, mert a futballon kívül igazából semmihez sem ért. A labdarúgás világa nagyon belterjes ebből a szempontból, és nagyon gyakori, hogya segédedzők a menedzserrel együtt vándorolnak, mindenki szereti magával vinni új állomáshelyére azt, akiről tudja, hogy jól tud vele együtt dolgozni. Az angol futballban nagyon ritka, hogya menedzser menesztése után a segítőjére bízzák a menedzseri poszton pedig nagyjából ez az egyetlen lehetősége van egy segédedzőnek az áttörésre, hogy menedzseri álláshoz jusson. Egy menedzser azzal is kivívhatja a tiszteletet a játékosai körében, hogy jól ért a nyelvükön. Voltak olyan edzőim, akik nem voltak igazán képzettek, de amit szerettek volna, nagyon világosan meg tudták fogalmazni, és meg tudták értetni velünk. Sok játékos (köztük én is) általában halálra unja magát a taktikai értekezleteken, de vannak olyan menedzserek, akiket öröm hallgatni, és felcsigázzák az érdeklődést. Dolgoztam már mindenféle korú, múltú és hozzáállású emberrel, és mindig azok álltak hozzám a legközelebb, akikkel kapcsolatban az volt az érzésem: "Ez az ember tudja, mit beszél". Gyakran kérdezik tőlem, hogy mivel töltjük el azt a két órát az edzésen, és az őszinte válaszom ilyenkor az, hogy ez attól függ, mit kér tőlünk a menedzser és az edző. Általában negyvenperces bernelegítő futás van, aztán következnek a labdás gyakorlatok, rögzített já- tékszituációk begyakorlása, egymás közötti rövidpasszos játék gyakorlása, cicázás, ilyesmi. Egy idő után ez egyszerűen agyzsibbasztó. Volt egy menedzserem, aki egy órán át játszatott velünk egész pályán tizenegy a tizenegy elleni egyérintéses játékot, ilyenkor arra gondolok: .Mí a fenét keresek én ennél a klubnál?", Az·mindig nagyon izgalmas időszak egy csapatnál, amikor kirúgják a menedzsert vagy az edzőt. Ilyenkor be kell menni hozzá az irodájába, megköszönni az erőfeszítéseket, amit értünk tett, és sok szerencsét kívánni neki a következő munkájához, mert sosem tudhatod, mikor kell vele megint együtt dolgoznod. Előfordul azonban, hogy a játékosok nagyon megnehezítik a menedzser dolgát. Néhány évvel ezelőtt a csapatommal a bajnoki idény közben elutaztunk egy melegebb éghajlatú helyre, feltölteni az akkumulátorainkat. Este kilenc óra örül megérkeztünk a hotelhez, és a menedzser akkor megfogalmazta az ottani tartózkodásunk szabályait. "Amíg itt leszünk, éjszakára ki lehet maradni, de nem ma, ma mindenki megy egyenesen az ágyba. Edzés mindennap reggel kilenctől tizenegyig, utána már túl meleg volna hozzá. Most mindenki menjen aludni. Ja, és a reggeli kötelező." (Ezt mindig elmondják.) Húsz másodperccel az után, hogy mindenki bement a szobájába, jött az üzenet a telefonomra: "Negyedóra múlva jöjjön mindenki a medencéhez, aztán eldönt jük, hová megyünk tovább". Majd sorra a többi sms: "Már itt vagyunk, hová menjünk?" "Valaki rendelt már taxit?" "Nincs valakinek egy telefontöltője, otthon felejtettem az enyémet?" (Ezt én küldtem, híres vagyok erről.) Már nem tudom, végül hová mentünk, és hogy jöttünk pontosan haza, az éjszaka többi részéről semmilyen emlékem nincs. A többiek azt mondják, a másodedzőnk kapott rajta minket hajnali háromkor egy karaokebárban, kihívta a szálloda kisbuszát, és hazaterelt minket, és már ki is bérelte másnapra a kísbuszt, hogy majd azzal visz minket délelőtt edzésre. Megtehette volna, hogy elmondja a menedzsernek a dolgot, és akkor talán megkaptuk volna a labdarúgás történetének legnagyobb pénzbírságát, vagy belefoghatott volna egy tartalmas prédikációba a profi futballisták életmódjáról, de ő egy harmadik utat választott: nem tett semmit. Mi pedig nagyon tiszteltük ezért, maximálisan odatettük magunkat az edzésen. és sokkal jobb morálban dolgoztunk, mint bármikor. Meg is zsarolhatott volna mínket, de azt hiszem, alapvető en nagyon rendes fickó volt. Egy csapaton belül nem szerethet mindenki mindenkit, de nem is kell, hogy mindenki mindenkit szeressen. Csupán az kell, hogy mindenki keményen küzdjön a többiekért is a pályán. Ilyenkor derül ki, hogy ki alkalmas igazán csapatkapitánynak. Egész pályafutásom során csupán egyetlen olyan csapatkapitánnyal voltam egy csapatban, aki tényleg arra született, azért, mert mindig tudta, mikor van rá a legnagyobb szükség. A Z011-IZ-es idényben óriási vihar keveredett az angol válogatottnál a csapatkapitányi karszalag körül. Sokan ekkor fogták fel, micsoda jelentősége van a kapitányi karszalagnak; a klubcsapatoknál is, de a nemzeti csapatban még inkább. A kapitány mindig büszkén feszíti a mellkasát, úgy érzi, mintha egy fejjel magasabb lenne a többieknél. Bármennyire is úgy tesz sok játékos, mintha nem érdekelné az a karszalag, valójában titokban, a lelke mélyén mindenki arra vágyik, hogy ő legyen a kapitány. A menedzser választja ki a csapatkapitány t, de általában az öltöző véleményét is kikéri. Néha ez feszültséggel jár a csapaton belül, van, ahol mindig a legidősebb játékost illik kapitánynak választani. Abónuszoktól a pénzbírságokig, a csapatkapitány az egyetlen, aki elmondhatja véleményét a klubvezetőknek nyíltan. így egyfajta politikai hatalommal is bír. Amikor én vagyok a csapatkapitány, szeretek a legkorábban érkezni a stadionba a meccs napján. Tíz perccel az előtt, hogy elkezdődik a bemelegítés, a két csapatkapitány t behívják a játékvezetői szobába, ahol felhívják a figyelmünket a sportszerű játékra, valamint rögzítjük, melyik csapat milyen színű mezben játszik, egyeztet jük, kik az eltíltottak, vagyis megbeszélünk mindent, ami fontos a meccs el kapcsolatban. Miután kezet rázunk a játékvezetővel és asszisztenseivel. valamint az ellenfél csapatkapitányával. a bíró azt mondja: "Oké, srácok, mindketten elég öregek és elég csúnyák vagytok már. Ne baszszu k egymás idejét. Ha valami gond van a pályán, velem kell megbeszélni, oké? Ha alattomosan játszik az ellenfél, akkor nekem vagy a segítőimnek kell ezt jelezni, világos? Majd mi elrendezünk mindent. Sok szerencsét." Majd jön az újabb kézfogás. Egyszer a csapatkapitányunknak eltört a karja, nem tudott játszani, így a menedzsernek új kapitányt kellett választania. Ajátékos karjára gipsz került, ő pedig készítetett magának egy arra való karszalagot, majd fekete filctollal ráírt egy hatalmas C betűt, és úgy szurkolt az oldalvonal mellől a csapatnak. A játékosok már csak ilyenek: úgy tesznek, mintha nem volna nagy ügy a kapitányság, pedig nagyon is az. A legtöbb játékosnak. akit megfosztanak valamiért a karszalagtól, gyakran nagyon visszaesik a teljesítménye. Különös módon ott értem el a legnagyobb síkereimet. ahol a legkevésbé volt konszenzusos döntés a csapatkapitány személye. A legtöbb játékos utálta, önző volt, sokszor gyengén is játszott, kűlönösen sorsdöntő meccseken. Ekkoriban történt, hogya klub nem volt hajlandó tárgyalni velünk a prémiumokról. Amikor már minden kártyánkat kijátszottuk, csak egy utolsó lehetőségünk maradt: bojkottáltuk a csapatfotózást. Ez elsőre talán üres fenyegetésnek hangzik, de a szponzori pénzek miatt óriási üzlet. Reggel a fotózásra nem voltunk hajlandóak felvenni az új szerelésünket. Az ügyvezető igazgató könyörgött nekünk, de mi ellenálltunk, egyikünket kivéve. A csapatkapitányunk az új szerelés ében a pálya közepén várta a fotózást. Egy fontos pillanatban, amikor nagy szükségünk lett volna a kapitányunkra, ledobott minket a fedélzetről. Sohasem bocsátottuk ezt meg neki, kifúrtuk magunk közül, kikerült a csapatból is. Pedig csak egy kis szívességre lett volna szükség tőle, a csapata felé. Az ideális kapitány, ha kell, leüvölti a társait, és olyan is van, hogy a menedzserrel kell egyet értenie, ha úgy látja, az ő oldalán van az igazság, és a csapat úgy jár jól. Ilyenkor hiába fordul a csapattársai ellen, mégis tiszteletet vív ki. Egy barátom, aki játszott a Manchester Unitedban Roy Keane idején, egyszer azt mondta: "Amikor még újonc voltam a profik között, elég nagy bajban voltam a szerződésemmel. Nem volt ügynököm, és nem tudtam, hogy kell intézni az ilyesmit. Keane volt a csapatkapitány, karon fogott, és elvitt Fergusonhoz. Minden elrendeződött. Másnap persze leüvöltötte a fejemet az edzésen, ha rosszul vettem le a labdát." Én is roppant büszke voltam, amikor elmondhattam, hogy csapatkapitány vagyok, de a pályán kívüli szerepvállalás miatt kapitánynak lenni több elfoglaltsággal jár, és egy idő után már nem volt fontos nekem a karszalag. Úgy vagyok ezzel, mint a futballal: voltidő, amikor semmit sem szerettem jobban a futballnál, de ma már úgy érzem, vannak ennél sokkal fontosabb dolgok is a világon. /Bajnok
Posted on: Fri, 23 Aug 2013 09:04:39 +0000
Trending Topics
Recently Viewed Topics
© 2015