Happy Birthday Carlo! 84 éve, 1929. október 31-n Carlo - TopicsExpress



          

Happy Birthday Carlo! 84 éve, 1929. október 31-n Carlo Pedersoli néven megszületett Bud Spencer olasz színész (Extralarge, Piedone). Bud Spencer, eredeti nevén Carlo Pedersoli, 1929. október 31-én született a dél-olaszországi Nápoly városában.Édesapjának ekkoriban vasgyára volt a nápolyi kikötőben, de mikor a gyár előtt horgonyzó hajó egy baleset során felrobbant, a család hirtelen tönkrement. 8 évesen lett tagja a helyi úszóklubnak, ahonnan aztán Rómába igazolt, amikor a család 1940-ben elköltözött a fővárosba. Tanulmányi eredményei egészen kimagaslóak voltak, ötévesen volt elsős, majd az ötödik osztályt átugorva került hatosztályos gimnáziumba. Ezután a római egyetem vegyészkara következett, (mindössze 16 évesen vált az egyetem hallgatójává), tanulmányait azonban meg kellett szakítania, mert a család 1947-ben elhagyta Olaszországot és Brazíliába költözött. Ő másfél év múlva, (1948 végén), míg családja 1950-ben tért haza. Folytatta az egyetemet, bár már nem a vegyészmérnöki, hanem a jogi karon, illetve a sportolást, 1949-ben mellúszásban olasz bajnoki címet nyert, 1950-ben a 100 méteres gyorsúszás bajnoka lett egy perc alatti idővel. Még ebben az évben az olasz vízilabda-válogatottal Európa-bajnoki címet nyert. Miután aláírta első hollywoodi szerződését 1967-ben, visszavonult az aktív sportolástól, utolsó vízilabda-mérkőzését a Kárpáti György és Gyarmati Dezső fémjelezte magyar válogatott ellen vívta. Barátnőjével, Maria Amatóval 1960-ban kötöttek házasságot. Ebben az időben dalokat szerzett, szöveget írt, kisebb reklámfilmekben szerepelt, árult autót és festéket is. Három gyermekük született: Giuseppe (1961), Christine (1962) és Diamante (1972). Bár már korábban is szerepelt filmekben, csak első tengeren túli szerződése (az Isten megbocsát, én nem) bírta rá, hogy felhagyjon sportolói pályafutásával és költözzön át Amerikába, 1967-ben. Ennek a filmnek a forgatásán növesztette meg szakállát és alkotta meg majd vette fel a Bud Spencer művésznevet, melyet még abban az évben jogilag is erre változtatott, mivel eredeti neve sportolói pályafutásához kötődött. A név kedvenc színészére (Spencer Tracy) és kedvenc sörére (Budweiser) utal. Itt ismerkedett meg Terence Hill-lel is, és derült ki az is, hogy Olaszországban már egyszer szerepeltek együtt az 1959-es Hannibal című filmben, akkor még mindketten az eredeti nevükön. Mivel közös jelenetük nem volt, így nem valószínű, hogy akkor találkoztak. 1967-től 1985-ig nem kevesebb, mint 17 filmben szerepeltek együtt, mely számára is meghozta a sikert és az elismerést, valamint legendává emelte duójukat. 1985-ben aztán mindketten külön utakra tértek: Spencer megalapította saját légitársaságát, a Mistral Airt, melyet később eladott, hogy megvehessen egy gyermekruhákat gyártó textilüzemet, illetve beindíthassa saját étteremláncát Bud Food néven. Közel 10 év múltán, 1994-ben ismét összeállt a legendás páros egy utolsó közös film, a Bunyó karácsonyig leforgatására, ezután útjaik végleg különváltak.
Posted on: Wed, 30 Oct 2013 23:30:01 +0000

Trending Topics



Recently Viewed Topics




© 2015