Harkai Bulcsú Bánk A munkaerő ára annyi ami révén a bérből és fizetésből élőre kirótt szenvedés elviselhető mértékű, és nem jelent társadalmi léptékű konfliktust, ami fenyegetné a fogyasztást. A munkabér leszorítása és az élőmunka kiszorítása a verseny része, és ebben VALAMENNYI állam tevékenyen asszisztál. Valamennyi állam kapitalista és antihumánus állam, mert az élőmunka kiszorítását azzal támogatja, hogy nagyobb költségeket határoz meg az élőmunkára, mint a gépi tömegtermelésre, a túlmunkára, és feladathalmozásra. (persze nyilván ezt megfordítani nem lenne éppen egyszerű, de mi a szarnak vannak a közgazdászok?) A kapitalizmusnak ez a vonása az, ami a növekedési kényszert okozza, mert a kiszorított élőmunkát, a kirúgottakat vissza kell valahogy hozni a foglalkoztatásba, mert a vásárlóerő összeomlana, ha csak leépítések lennének. Elsősorban tehát az élőmunka kiszorítása az oka a növekedési kényszernek, ami felelős a küszöbön álló ökológiai katasztrófáért is. A munkabér része a versenynek, mert az államok ebben tevékenyen asszisztálnak, és ezért nemhogy lehetséges, de gazdasági KÉNYSZERNEK mondható az, hogy a reálbér (mediánbér) még az Egyesült Államokban sem nőtt a 60-as évek óta. És mégis mi határozza meg a bérszínvonalat? Mert ilyen mértékű munkaerő többlettel a munkaerőpiacon és ilyen gyenge szakszervezetek mellett, erkölcsileg ennyire kiüresedett államok mellett nincs ami a tőkét visszatartsa a bérek leszorításától - főleg, hogy a fasisztoid népnemzeti gondolkodás előretörőben van. (mondom ezt úgy, hogy egy állam etnikai integritását azért támogatom, mert az a világörökség része - csak ezt nem fasiszta módon képzelném el). Ki lehet jelenteni, hogy a bérek leszorítását gyakorlatilag nem lehet megfékezni, tehát a globális (medián) bérszínvonal a jelenlegi keretek között csakis csökkenhet. Amennyiben tehát a bérszint határa a társadalmi léptékű konfliktusok határán van, mert a verseny határa ott keresendő más ellenerő hiánya miatt, ezért a globális kapitalizmus idővel a permanens társadalmi katasztrófa határán fog megállapodni. (ami már-már szinte spirituális jelenségnek tűnhet, mert szervezettség mögötte nem lesz fellelhető - már ha erről nem a Bilderbergek, szabadkőművesek és mások rendelkeznek, mint háttérhatalom) A legjobban leszorított társadalmi szintű bér tehát a társadalmi létfeltételek ára, a túlélés legkisebb összege. Az ilyen társadalom viszont egyértelműen nem demokratikus társadalom, mert megszünteti az egyének gazdasági önrendelkezését, az ilyen kormány nem képvisel, az ilyen állam valójában intézményes jogfosztó (terror?) állam. Az állam egyfelől asszisztál az élőmunka kiszorításához és gyakorlatilag nem kötelessége állásról gondoskodnia, másfelől az adófizetési oldalon azokra is költségeket ró, akiknek nincs állásuk - a terrorállamrend alapja, hogy mindenkinek fizetnie kell, akár dolgozik, akár nem. Az ilyen demokratikus rendszer tehát kiiktatja a beleszólást a gazdasági területen, az ilyen rendszer a globális tőke érdekkijárására van kialakítva. Sőt az is kijelenthető, hogy helyes az a definíció is, amit Lenin mondott erre: ez burzsoádemokratikus rendszer. Hogy kell értelmezni a társadalmi minimális bért, amit a tőke igyekszik megközelíteni? Ha a bér nem az öröm ára, mert ugyebár a kultúra, a jó étel, a szórakozás stb. pénzbe kerül, akkor a bér színvonala az elviselhető szenvedés szintjét fogja megközelíteni, a minimális étel árát, a leszorított rezsi árát, a minimális fogyasztani valók költségeit. A bér ebben a demokratikus rendszerben a lélektanilag elviselhető szenvedés szintjére kell beálljon, ami miatt az emberek MÉG nem mennek az utcára, nem fosztják ki az üzleteket, nem lógatják fel a politikusokat (és közgazdászokat, bankárokat). Ez a globális antidemokratikus kapitalizmus a globális boldogtalanság rendszere, ami valójában a szenvedéssel, a (nagyobb) szenvedés elkerülésével üzérkedik.
Posted on: Sun, 17 Nov 2013 12:39:18 +0000
Trending Topics
Recently Viewed Topics
© 2015