Helyzetjelentés Kôbányáról. Kb. 20-an mentünk a - TopicsExpress



          

Helyzetjelentés Kôbányáról. Kb. 20-an mentünk a bidámbidámok megszállta területre, három kamerával és az Echo TV stábjával. A lakásba belépésünkre Bidám és Bidámné rögtön torka szakadtából üvölteni kezdtek, és kilátásba helyezték leütésünket, amiért bementünk a lakásukba. Miután megbeszéltük (mert ordítani mi is tudunk) hogy nem tudnak érvényes bérleti szerzôdést felmutatni (de önkormányzati lakás lévén ilyenjük nem is lehet), átváltottak a Fél a kislányom címû AC/DC tribute albumra. A lakás tulajdonosa ekkor elkövette azt a hibát, hogy kilépett a frontvonal elé, mire a bidámkurva azonnal a földre rántotta, és ütlegelni, rugdosni kezdte. Ekkor érkeztek meg a rendôrök. Természetesen szó sem lehetett a bidámbidámok elôállításáról. Mindenkit kizavartak a lakásból, rajtuk kívül persze, és közölték, hogy mivel ôk nem látták, mi történt, intézkedésrôl szó sem lehet, csak ha a megtámadott hölgy feljelentést tesz. Hiába mutattuk, hogy négy kamera is vette a verekedést, ezt is legyünk szívesek a kapitányságon leadni. Most megyünk kiírni DVD-re a felvételeket, utána visszatérünk és ismét bemegyünk a lakásba. A jogos tulajdonos engedélyével ezt továbbra is megtehetjük, rendôr sem tilthatja meg. Az akció folytatódik, és még mindig lehet csatlakozni. Most viszont már mi sem fogunk szépen kérni. Ütôképes férfiak jelentkezését várjuk. Találkozó: 19 órakor ugyanazon a helyen, a X. ker. Maglódi út-Jászberényi út sarkán levô ÖMV kútnál. Engedéllyel tartott fegyvert, legális önvédelmi eszközt, pórázon, szájkosárral vezetett kutyát, józan állapotú futballhuligánt és riasztótöltényre átalakított Pz.VI. harckocsit nyugodtan lehet hozni.
Posted on: Sat, 23 Nov 2013 14:41:29 +0000

Trending Topics



Recently Viewed Topics




© 2015