Húsvét előtt S ha kiszakad ajkam, akkor is, e vad, vad március évadán, izgatva bellül az izgatott fákkal, a harci márciusi inni való sós, vérizü széltől részegen, a felleg alatt, sodrában a szörnyü malomnak: ha szétszakad ajkam, akkor is, ha vérbe lábbad a dallal és magam sem hallva a nagy Malom zugásán át, dalomnak izét a kinnak izén tudnám csak érzeni, akkor is - mennyi a vér! - szakadjon a véres ének! Van most dicsérni hősöket, Istenem! van óriások vak diadalmait zengeni, gépeket, ádáz munkára hülni borogatott ágyuk izzó torkait: de nem győzelmi ének az énekem, érctalpait a tipró diadalnak nem tisztelem én, sem az önkény pokoli malmát: mert rejtek élet száz szele, március friss vérizgalma nem türi géphalált zengeni, malmokat; inkább szerelmet, embert, életeket, meg nem alvadt fürge vért: s ha ajkam ronggyá szétszakad, akkor is ez inni való sós vérizü szélben, a felleg alatt, sodrában a szörnyü Malomnak, mely trónokat őröl, nemzeteket, százados korlátokat roppantva tör szét, érczabolát, multak acél hiteit, s lélekkel a testet, dupla halál vércafatává morzsolva a szüz Hold arcába köpi s egy nemzedéket egy kerék- forgása lejárat: én mégsem a gépet énekelem márciusba, most mikor a levegőn, a szél erején érzeni nedves izét vérünk nedvének, drága magyar vér italának: nekem mikor ittam e sós levegőt, kisebzett szájam és a szók most fájnak e szájnak: de ha szétszakad ajkam, akkor is, magyar dal március évadán, szélnek tör a véres ének! Én nem a győztest énekelem, nem a nép-gépet, a vak hőst, kinek minden lépése halál, tekintetétől ájul a szó, kéznyomása szolgaság, hanem azt, aki lesz, akárki, ki először mondja ki azt a szót, ki először el meri mondani, kiáltani, bátor, bátor, azt a varázsszót, százezerek várta lélekzetadó szent embermegváltó, visszaadó, nemzetmegmentő, kapunyitó, szabadító drága szót, hogy elég! hogy elég! elég volt! hogy béke! béke! béke! béke már! Legyen vége már! Aki alszik, aludjon, aki él az éljen, a szegény hős pihenjen, szegény nép reméljen. Szóljanak a harangok, szóljon allelujja! mire jön uj március, viruljunk ki ujra! egyik rész a munkára, másik temetésre adjon Isten bort, buzát, bort a feledésre! Ó béke! béke! legyen béke már! Legyen vége már! Aki halott, megbocsát, ragyog az ég sátra, Testvérek, ha tul leszünk, sohse nézünk hátra! Ki a bünös, ne kérdjük, ültessünk virágot, szeressük és megértsük az egész világot: egyik rész a munkára, másik temetésre: adjon Isten bort, buzát, bort a feledésre! (Babits Mihály: Húsvét előtt) Róma alapítása után 750 tavaszán, valamivel korábban a keresztény időszámítás előtti negyedik évnél, Jerikóban meghalt Nagy Heródes, az idumeus Antipater és a nabateus Kufra fia, Júdea királya. Még halála előtt megölette anyósát, Alexandrát és három fiát, Alexandert, Arisztobuloszt és Antipatert, megöletett hatezer farizeust és néhány fiúgyermeket Betlehemben. Egy fiúgyermeket szüleinek sikerült elmenekíteni: őt majd harminchét évvel később Nagy Heródes életben maradt fiainak egyike, a szamariai Malthakétól született Heródes Antipász, Galilea és Perea negyedes fejedelme, a Róka fogja fehér ruhában visszaküldeni Pilátushoz, aki Niszán hónap 14-én, a harmadik negyednapon, Márk evangélista elmondásában a harmadik órában keresztre feszítteti. 1969. augusztus 9-e éjszakáján Charles Manson, a Megváltó hippicsaládjának négy tagja meglátogatta Roman Polanski filmrendezőt. Csak nyolc és fél hónapos terhes feleségét, Sharon Tate színésznőt találták otthon három vendégével. Mindenkit megöltek. Tate-et Tex Watson és egy Susan Atkins nevű lány gyilkolta meg tizenhat késszúrással. Mielőtt elhagyták a házat, Atkins a színésznő sebeibe mártott egy törülközőt, és a törülközővel a „pig”, „disznó” szót mázolta a bejárati ajtóra. A hippikorszak Sharon Tate és méhében hordott kisbabája vérében merült el. Let it be (hadd legyen), énekelte akkor a Beatles. Let it bleed, hagyd, hogy vérezzen, válaszolta rögtön Mick Jagger. Minden áldozás érvényességét az áldozat ártatlansága adja. Tisri, a zsidó hetedik hónap tizedik napja a Jóm Hakkippurim, az Engesztelés Napja, A Nap. A templom pusztulásáig ezen a napon a főpap elé négy állatot vezettek: egy bikát, egy kost és két kecskebakot. A két bakra sorsot vetettek: az egyik Istené lett, a másik a puszta démonáé, Azazelé. A főpap a bikát és az Istennek jutott bakot saját és Izrael bűneiért levágta, vérükkel a szentek szentjét, a szentélyt és az oltárt meghintette, hájukat az oltáron elfüstölte, majd a két tetemet a templomon kívül elégették. Az Azazelnak jutott bakot az égőáldozati oltár elé állították. Az oltárnál a főpap az állatra tette mindkét kezét és a fejére olvasta a nép bűneit. Egy férfi ezután kivezette a bakot és a pusztába zavarta. Az aktusra egy magyar nyelvben meghonosodott szó is utal: ez a bűnbak. „Hagyd a holtakra, hadd temessék el halottaikat” – olvasható Lukács evangéliuma 9:60-ban. 2011 Húsvétja nem márciusra, hanem áprilisra esik. Még valamiben különbözik a Babits-verset ihlető 1916-os Húsvéttól: Magyarországon eddig csupán egyetlen halottja van, a Magyar Köztársaság. Bűnbakok és áldozatok viszont látszólag szép számmal akadnak. Mindkettővel van ugyanakkor egy kis bibi: az, hogy egyikük sem ártatlan. És nem volt ártatlan a Harmadik Magyar Köztársaság sem. Ha pedig az erőszakot szenvedő nem ártatlan, akkor nem áldozatról, hanem bűnhődésről lehet csak beszélni. Most először és utoljára olyan naiv leszek, akár egy elsőbálozó kislány a boldog békeidőkben, és olyan ortodox szemléletű demokrata, mint amennyire ortodox bármelyik, a Bibliában leírtakat szó szerint értelmező tizenkilencedik századi protestáns prédikátor csak lehetett. Van egy nép, amelyen idegen szuronyokra támaszkodva majdnem negyvenöt éven keresztül basáskodott egy szűk elit. Negyvenöt év után az addig mesterségesen életben tartott rendszer mind a saját, mind a környező országokban, beleértve a megszállókét is, összeomlott, az addigi elit ellenzékbe kényszerült. A nép, tulajdonképpen életében először, szabadon választhatott államformát és kormányt. Pár év elteltével azt tapasztalta, hogy a kormány nem képes megbirkózni a feladatával. A miniszterelnök haldoklott, nemsokára meg is halt, a gazdaság a tönk szélére sodródott. „Minek hoztál ki minket Egyiptomból?” – mondta volna Mózesnek, ha lett volna Mózes. „Jobb volt nekünk ott szolgálni, mint hogy itt haljunk meg a sivatagban.” Ez a nép nem vándorolt tovább, hanem visszatért régi uraihoz. Azok többsége addigra szakított minden elvvel, csak a mohósága nem változott. A nép szerencséjére azonban a régi, nagy gyilkosok, akiket még régebbi és még nagyobb gyilkosok szoktattak a rendhez, még nem a Kútvölgyi kórház elfekvőjében vegetáltak. Annyi hatalmuk már nem volt, hogy visszaforgassák az idő kerekét, de annyi igen, hogy még egyszer, utoljára, minden maradék erejüket összeszedve, legalább a felszínen fegyelmet tartsanak. A háromhatvanas kenyér és az olcsó úttörőkolbász ugyan nosztalgia maradt, de a gazdaság szekerét a szakadéktól pár méterre legalább sikerült lefékezni. „Szépnek úgy nem tenni kár”, gondolta ekkor, mint Arany János balladájában Pörge Dani felesége, a nép: „hadd jöjjön hát a kasznár”. Az új gazdatisztet Vörös Rébék is bátran ajánlhatta volna, fiatal volt és magabiztos. „Jól rá vigyázz, Varga Ferenc, hogy meg ne csaljon, hogy meg ne csaljon,” – gondolhatta volna tovább a nép, ha ismeri saját zenéjét – „mézes-mázos pálinkában mérget ne adjon”, de akkor nem gondolta. Négy év múlva aztán már késő volt. A kasznár ugyan megbukott, de egy népben két népet hagyott hátra: dr. Jekyllt, aki a mesebeli dr. Jekyllel ellentétben Mr. Hydeként is dr. Jekyllnek tartotta magát. Dr. Jekyll (Mr. Hyde), majdnem másfél évvel az ezredforduló után ismét visszatért immár kétszer eldobott, egykori uraihoz. Föltámadott a tenger, idézhetné az Olvasó ezúttal az 1848-as forradalom másik nagy költőjét, Petőfi Sándort. Azokra az emberekre azonban, akikből ez a tenger állt, nem Petőfi szavai illettek, hanem a bestseller-író Wilbur Smithé: éhes, akár a tenger. Nem telt bele három hónap, és dr. Jekyll (Mr. Hyde) a főváros abban az időben egyetlen kábelhídján ellenük fordult, miközben dr. Jekyll (Mr. Hyde) mindent elkövetett, hogy lecsillapítsa, akár a rendőri erőszak támogatásával is. Pedig akkor nem is laktak még igazán jól. A hajdani nagy gyilkosok, akik a dőzsölést mérsékelni tudták volna, addigra már mind aludtak, ki a föld felett, ki alatta, utódaikat pedig, beszorulva övéik és dr. Jekyll közé, kétségek gyötörték, hogy maguk is beálljanak-e fosztogatni, vagy egyszerűen tartsák a szájukat: végül általában mindkettő mellett döntöttek. „És jöttek éjek, világűr mélyek / Hogy egymást cserélték asztallapok, / Ömlött a bor, sok társaság volt, / Kezemről az órát elvesztve rég / Bámultam az idő természetét, / Kezemről az órát elvesztve rég” – énekelte az akkor még élő Cseh Tamás. Polgári körök alakultak, a pesti Duna-parton plázs épült, elcsapták a miniszterelnököt: dr. Jekyll (Mr.Hyde) pedig, aki mindeközben elsősorban dr. Jekyllel (Mr.Hyde-al) foglalkozott, négy év után, szabad választásokon szentesítve az elmúlt négy évet, újabb négyet szavazott meg magának. Ez alatt a négy év alatt aztán majdnem mindenét elvesztette, amit az addigi kormányai meghagytak. „Már csak mi maradtunk egymásnak” – nézett ekkor dr. Jekyll (Mr. Hyde) dr. Jekyllre (Mr. Hyde-ra). „Dr. Jekyll és Mr. Hyde helyett legyünk ismét egy nép. Legyen béke, szabadság és egyetértés” – folytatta, és visszahívta a kasznárt. „A Povarszkaja és a Merzljakovszkij sarkán két fegyveres katona” – jegyezte be naplójába Ivan Bunyin, akitől már annyit idéztem. „Őrök vagy rablók? Is-is.” „A szél” – folytatta ugyanő néhány héttel később – „igazi tavaszi felhőfoszlányokat sodor a sápadtan kéklő égen, a járdák mentén csillogva fut a tavaszi áradat.” Akár a mai, kilencvenhárom évvel későbbi délutánon, amikor e sorokat írom. Nagyon klasszak ezek a mostani demonstrációk, különösen, miután már minden, legalábbis a következő három-hét évre, lecsengett. Visszatekintve az elmúlt huszonegy esztendőre, a kisördög feltetet velem azért egy kérdést velük kapcsolatban: ugye, senki nem gondolja magát áldozatnak? 2011. 04. 13.
Posted on: Sun, 22 Sep 2013 23:36:04 +0000
Trending Topics
Recently Viewed Topics
© 2015