István Mezei Feltámadás Öreglakon Írta: Mezei István Az elbocsátott Jézus Talán csak a rossz lelkiismeretű ember: a tolvaj, a gyilkos, az erőszaktevő, a házasságtörő, a férjét elmérgező, a rágalmazó… riad fel a harangszóra, a többi, a maradék békésen alszik tovább, bármily korán kondul is meg az. De azon a Rákosi rendszeren túli, de még a Kádár rendszeren inneni húsvét előtti napokon a bűnösök álmát nem zavarta meg semmi, már pedig ebben a faluban is jó egypár akadt belőlük, mert mint tudjuk, a harangok ilyenkor Rómába mennek. A kerepelő hangja, melyet a tanácsháza hivatalsegédje, azaz a templomnak kölcsönadott kisbíró gerjesztett akkoron, nem hallatszott el a falu Zsivány soráig. Rendesen a Váralja utcáig, amely a Fő utca után a Kis utcából kanyarodott a halastó és a nádasok mögé, a kupavári romokban heverő, egykori dóm alá. Itt élt a község és közösség latrainak zöme, de hát ő értük is szenvedett a megváltó a kereszten, így ez az ő igazi ünnepük. A történelmi hűségnek megfelelően itt a latrok között lakott, és élt a falu Jézusa is, azaz Dumics János gazda, aki akkor már harminc éve énekelte a passióban a megváltó szerepét. Ezen a nagypénteken azonban elbocsátották az „állásából”. A délutáni órákban kereste fel bajával és nagy bánatával az apámat, aki abban az időben tanácstitkár volt, de a háború előtt segédjegyzőként szolgált a szomszéd faluban, így sokan úgy érezték, hogy a rendszerektől függetlenül kényes dolgokkal is hozzá lehet fordulni. Ezt gondolta a Dumics gazda is, amikor betoppant a tanácsházára, és kalapját levéve belépett a fekete olajjal felkent padlójú titkári irodába. -Jegyző úr elbocsátott a pap a Jézusságból, mert a mostani feleségem első férje még él, és így elmaradt az egyházi esküvőnk. Anélkül meg nem énekelhetek a holnapi passióban. Nagyon kérem, beszéljen a plébános úrral, talán magára hallgat, hiszen jóban van vele. Tudja, hogy szerettem a Nanicát, az asszonyomat, de hát meghalt szegény. Ez a mostani is rendes asszony, gondomat viseli, nem küldhetem el. Maga adott össze bennünket szeptemberben, emlékszik. Pedig azt tanácsolta az a megátalkodott..,- de nem fejezte be, a nevét és a rangját sem mondta ki, csak zsíros , gyűrött kalapjával átmutatott a templom felé .- Nem bírom elviselni ezt a szégyent, akár még a Judásságot is elvállalnám, ha nincs más, annak az énekét is tudom, csak tűrjenek meg a Passióban.- fűzte hozzá. -Nyugodjon meg János, beszélek az atyával, fél óra múlva itt leszek, addig menjen be hozzánk, a feleségemhez, ott várjon-, mondta az apám. Azzal elindult a paphoz, mert végtére is közügyről volt szó, és nem kis dolog készülődött. Fél óra múlva találkoztak is az ebédlőnk nagy kerek asztala mellett, ahol édesanyám szokta szóval tartani a delikvenseket, amíg az ura intézkedett. -Nem jártam szerencsével, János -, mondta apám. -Egyházi szabályokra, liturgikus kötöttségekre, püspöki leiratra, meg sok minden egyébre hivatkozott a pap. Nem haragszik ő, de maga nem lehet addig Jézus, míg együtt él az új asszonnyal. Ne vegye szívére a dolgot, menjen nyugodtan haza a feleségéhez.- Nem szólt semmit az elbocsátott Jézus, csak egy nagy kövér könnycsepp pergett alá nikotintól sárgás ősz bajuszára, és elköszönt. Később nem is csodálkoztak a falusi népek azon, hogy a Dumics gazda többé a lábát sem tette be a templomba. De ha vasárnaponként a kocsmába ment ultizni, és haranglábhoz ért, mindig keresztet vetett. Mikor a cimborák kártyázás közben ugratni szokták a pappal, Jézussal, meg a feleségével, csak annyit mondott, nem az istennel gyűlt meg a bajom, csak ezzel a pappal, meg a törvényeivel. Ilyenkor elővette a hosszú ezüstláncon fityegő zsebóráját, hadd vakítsa az aranyos csillogás a komákat, és kijátszotta a piros hetest. Mosolygott, de marta a lelkét a sérelem, bíró is akart ő lenni, amíg volt ilyen rang a faluban, de azt meg az öreg Kapitány halászta el előle mindig. Most meg ez.. Aztán mégis csak megjött az ő nagy szerencséje. Betegsége, gyenge hasfala hozta meg számára a dicsőséget. Ötször vagy hatszor operálták sérvvel korábban, és a kaposvári orvosok végül úgy összekaszabolták, hogy kénytelenek voltak kísérleti jelleggel egy műanyag szitát beépíteni a hasfal helyére, az tartotta vissza hátralévő éveiben a beleit. A megyében ő volt az első, akin ezt a beavatkozást alkalmazták, és még a lapok is írtak róla. Az új Jézus Nagy árat adott érte, hogy megbékélhessen a sorssal és a kegyvesztettséggel, a középszerűséggel. A falu először elámult azon a nagyszombati misén a szerepcsere miatt, aztán elfogadták a változást. Nagyobb csodákat, színeváltozásokat is megértek már ők, és ahogy a dolgok abban az időben álltak. Tudták, érezték, a jövő is számos meglepetést, furcsaságot tartogat a számukra, és nem kellemeset. Egyébként az öreg Ottucsák lett vagy húsz évre a megváltó. A hangja ugyan gyengécske volt, de nagy erkölcsi és anyagi csapás érte még a téeszszervezés idején, és ezért kapta ezt a megtiszteltetés. Szinte mindenét elvesztette, a földjeit, lovait, kocsiját, de még a családja megbecsülését és az egészségét is. Most kárpótolta valahogy mindezt a sors, a plébános, no meg a falu igazságérzete akarta rehabilitálni az egykori gazdát. Mert az volt, még pedig a módosabbjából. Ezért is szálltak rá elsőként a falu völgykatlanába kevélyen lemotorozó, lódenkabátos szervezők, és amikor nem állt kötélnek, aljas cselhez folyamodtak. Valamelyik pletykás vénasszonyból szedték ki az információt, hogy évekkel előbb, az egyik aratáskor az öreg a cséplőgép mögött a forró polyvalikban istentelenkedett egy Erzsike nevű marokszedő lánnyal, aki persze nem csak neki állt kötélnek. A szervezők mindezt szocialista erkölcs jegyében zenével aláfestett csasztuskákkal körítve a templomudvar legmagasabb fenyőjére felszerelt mikrofonba szépen elmesélték a makacs kulákról, mégpedig a nagymise után. Először lemerevedtek a miséről kiözönlő hívők, aztán kitört a röhej, de hazafelé már többen rádöbbentek arra, hogy itt valami nagy aljasság történt, és holnap akár rajtuk röhöghet a falu. Ottucsákné és a lányai a szégyentől lángoló arccal rohantak haza, és hónapokig senki sem látta őket. Az öreg, amikor megtudta milyen csúfság érte, a vasárnapi ebédnél szó nélkül lefordult a székről, agyvérzés érte. Kórházba nem vitték, odahaza lábadozott, fél évre rá állt csak lábra. –Bárcsak pofoztak meg volna engem is a tanácsháza faházában, vagy vittek volna börtönbe, mint másokat, bár lőttek volna le, csak ezt ne tették volna velem,- motyogta magában, de senki sem értette a családban a zagyva beszédet. A falu azonban lassan megértett mindent, és belépett mindenki a téeszbe, hogy aztán majd harminc év múlva kirúgják mindnyájukat a semmibe. Az Ottucsák József személye és rekedtes éneke ott fenn kórusban minden húsvéton szinte megszemélyesítette azon az ókori történeten túl is, hogy mi az árulás, a megalázás, a megszégyenítés, a halál és a feltámadás akkoriban és manapság is. 2013. szept. 15.
Posted on: Mon, 16 Sep 2013 09:16:46 +0000
Trending Topics
Recently Viewed Topics
© 2015