Jó reggelt, szép napot, aranyos Lányok, kedves Fiúk! A sors ma is úgy hozta, hogy a naptár megint több világnapot mutat. Mahátma Gandhi születésének emlékére ma ünnepeljük a békét (pontosabban az erőszakmentességet), ma éltetjük a sztómásokat (a hasfalra kiültetett béllel, illetve vesevezetékkel élőket) és ugyancsak ma tartjuk a gyaloglók világnapját. Az erőszakmentességről alapvetően nincs más mondandóm, mint hogy: éljen a béke! Nemcsak békeszerető, de alaptermészetemből adódóan konfliktuskerülő ember is vagyok, ilyenformán eleve békepárti. Tudniillik elvileg. A gyakorlatban pedig tudom, hogy a béke nem puszta elhatározás kérdése. Minden tiszteletem Gandhié, de azzal együtt is, hogy a nevéhez kötik a világ ma második legnépesebb országának függetlenségét, meggyőződésem, hogy e kiváló férfi legfeljebb a katalizátor szerepét töltötte be éhségsztrájkjai és engedetlenségi mozgalmai segítségével. Gandhi szerint a szeretet és az erőszakmentesség mindent legyőz. Azt állította: hogy erőszakmentesség az, amikor azokat szeretjük, akik minket gyűlölnek, mert ha csak azokat szeretjük, akik minket is szeretnek, az nem erőszakmentesség. Úgy vélte, "az élet harcában a gyűlölet legyőzhető szeretettel, mert a szeretet nagyobb a gyűlöletnél, és övé a végső győzelem". Tartsuk hát tiszteletben Gandhi talán túlzottan optimistára idealizált gondolatait, éltessük a békét, főleg az erőszakmentességet, de közben ne feledjük az ősi latin igazságot, amit Julius Caesar fogalmazott meg: "Si vis pacem, para bellum!", azaz, ha békét akarsz, készülj a háborúra! Csak mellékesen jegyzem meg, hogy Gandhi a (számomra elfogadhatatlan és természetellenes) vegetarianizmus híveként a békénél maradandóbbat alkotott. Egyébiránt ne feledjük a családi előzményeket sem: a "Gandhi" valójában egy kasztnév, mely szerint ő familiárisan a legkapzsibb kereskedők rendjébe tartozott. Utóbb híveitől kapta a Mahátma nevet, e szanszkrit szó jelentése: "nagy lélek" – ekképp ismeri őt az egész világ, s így lett végül viselője a békés ellenállás jelképe. * A sztómások világnapjával kapcsolatban annyit tehetek, hogy közzéteszem honlapjuk címét: vanholnap.eu/ Ebből idézek azon sokak számára, akiknek fogalmuk sincs e betegségről: "A sztóma szó szájadékot jelent. Ezt a mesterséges nyílást műtéti úton helyezik el a hasfalon. Ezen keresztül tud a továbbiakban a széklet távozni a bélből. Sztóma a vékony- és a vastagbél bármely szakaszán kialakítható, helye a betegségtől függ." Az ma világnapot az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) azért hirdette meg, hogy felhívja a figyelmet e betegek rehabilitációjára, illetve a sztómához vezető betegségek megelőzésére. * Végül essék szó arról a témáról, amelyben végre itthon vagyok – ez pedig a gyaloglás. Az úgynevezett "világnapok" jelentősége abban áll, hogy legalább az adott időben az adott tárgykörre irányuljon a figyelem: megismerjük az ügy fontosságát s a hozzá kapcsolódó problémákat. Ugyan mi lehet a gond a gyaloglással, az emberek szinte legmindennaposabb tevékenységével? Ennek – még gyalogosként is – bizony kénytelen voltam utánanézni, hisz bizonyos egészségügyi eseteket leszámítva ugyancsak banális ügyről van szó. Az 1992-es Rio de Janeiró-i Föld-konferencián találták ki a "gyalogló világnapot" a gyaloglás és általa a testmozgás meg- és elismertetése, megszerettetése céljából. Szó, ami szó – velem ugyan nem sikerült megszerettetni a gyaloglást. Pedig rengeteget gyalogolok, mégpedig teli boldogsággal ám az örömömet a legkevésbé sem lelem magában a gyaloglásban. Elmesélem… Annak idején – huszonévesen – autós lettem. Akkoriban el sem tudtam képzelni az autó nélküli világot. Aztán úgy negyvenesen ismét gyaloglásra kényszerültem, s noha még mindig van érvényes jogsim – bő húsz esztendeje már annak, hogy nem vezetek. Ismét gyalogos vagyok, s sűrű kutyagolásaim közepette folyvást csak azon jár az eszem, hogy miképp lehetne e mozgássort élvezetessé tenni, mi az, ami elterelheti a figyelmemet gyaloglásaim közepette magáról a gyaloglásról. Bő évtizedes szenvedésfolyamat után ezt a valamit végül a fényképezésben leltem meg. Jó, munkámból adódóan közel fél évszázada fényképezhettem, olykor hivatásból, máskor hobbiból is – de a fotózás örömét igazán csak a digitális gépek elterjedése után találtam meg. Naná: addig fizetni kellett a filmért, az előhívásért meg a képekért – ma mindez csaknem ingyen van: úgymond fotósétáim során pár év alatt bő kétszázezer képem gyűlt össze, aligha kell itt, a fészbukon mesélnem róla, hisz írásaimhoz zömmel saját képeket mellékelek. A töredékét a meglévőknek… Egyéb örömöt a gyaloglásban még azóta sem leltem, azaz… Volt egy igazán boldog pillanatom! Az orvos lúdtalpbetétet írt föl, tán mert túl csámpásnak ítélte a járásomat. Hordtam én a betétet tisztesen, főleg az igen csinos doktornő kedvéért, ám a helyzet egyre csak romlott és romlott. Emlékszem, épp Csíkszeredában jártam, amikor a helyzet végképp tarthatatlanná vált. Akkor ott, Székelyföldön, alig pár lépésre Babba Máriától, leültem egy lépcsőre, kivettem a cipőmből a lúdtalpbetétet, s szép doktornő ide meg oda, én bizony a segédeszközt belehajítottam a kukába. Nos, gyaloglásaim során – a fotókat leszámítva – ez volt a legélvezetesebb pillanat: újra betét nélkül, csámpásan haladni! Szép, napot Mindenkinek! A Lányoknak puszi, a Fiúknak parola :) :) :) A képek gyaloglásaim egyik legemlékezetesebb helyszínén, Huszt romváránál készültek...
Posted on: Wed, 02 Oct 2013 03:36:45 +0000
Trending Topics
Recently Viewed Topics
© 2015