Kedves Olvasóm! Az illés úgy diktálja ezen a hétvégén, hogy intézzek pár gondolatot a porosz-káló oktatási rendszerünkhöz. Szóval egy frappáns antré-val azt mondanám, ott rohadjon meg az egész magyar oktatás, ahol van. Ennyire azonban nem lehetek szélsőséges, hiszen mindenem amim van (tremor, szemhéj remegés, álmatlanság, bizonytalanság, gyakorlatlanság...) azt a hazainak köszönhetem. Kénytelen vagyok tehát úgy fogalmazni, hogy már megint valami, ami nem pénz kérdése és nyugaton jobban csinálják. Az osztályos munkából mindent mi, hallgatók csinálunk: beteg felvétel, vérvétel, vénás branül behelyezés/kivétel, varrat szedés etc. Nagyon frusztráló, hogy én ezeket nem tudom rutinszerűen csinálni, míg egy nálam fiatalabb osztrák hallgató nem csak csukott szemmel csinálja, de ő mutogatja nekem, mit hogyan kell csinálni. Kicsit ciki… de azért vagyok itt, hogy tanuljak! Ehhez pedig minden körülmény adott, hiszen nem tudok olyan rosszat tenni vagy olyan hibát véteni, amit a dokik ne pozitívan reagálnának le élből. Szerintem, ha úgy szedném a varratot, hogy seprűnyél két végére szike pengéket erősítenék és a nagy mutatványozás közben lekaratéznám a másik két ágyon fekvő beteget, akkor is csak egy kacsintást és „nincs semmi probléma” megnyugtató szavakat kapnám. Nem mondom, hogy megtörtént, deeee…. : ) Voltam már párszor műtéten otthon és idekint is muszáj rendszeresen besegítenem a professzor uraknak, hiszen láttam, hogy egyedül nem boldogulnak. Először szabadkoztam, hogy hát suldigen előre is, de nem vagyok jó és ha nem muszáj inkább ráhagynám a mosott ruhát másra. Közölték velem, hogy csak úgy tanulok, ha a közepében vagyok a fergetegnek. Életem első pozitív élményeit gyűjtöttem az itteni műtőkben. El sem hinné az ember, hogy egy műtőben nem csak idegeskedve és meghunyászkodva lehet ácsorogni. 1. mindig megkérdezték, hogy tudom e még tartani a kampót 2. beszélgettünk és nevetgéltünk munka közben 3. ja, kihagytam, hogy egyáltalán ember számba vettek 4. mutogatták, hogy mi mindent láthatok most 5. kérdezgettek, hogy mi mindent tudok és mi mindent nem a sebészetről (mondjuk sajnos azt derítették ki, hogy sebészetből csak annyit tudok, hogy 22-es colitis-es kérdésre a B volt a helyes válasz) Még szerencse, hogy hoztam sebészet könyvet, mert rendszeresen bújnom kell, hogy naprakész legyek az adott műtétekből. Ahogy korábbi években Mosztbacher Dóra saját internetes naplójába írta ( medizinstudentenohnegrenzeninwien.blogspot.co.at/ ) átmegyünk kicsit Grace Klinikásba. El kezdtek érdekelni a műtétek és minél több fajtát szeretnék látni, mert fogalmam sincs miért. Valahol azt hiszem, ez lenne a normális. Tegye fel a kezét a számítógép előtt, aki így áll hozzá Magyarországon. Most tegyék le azok, akik sebészet közeli szakmában akarnak majd elhelyezkedni. Annak az egy valakinek, akinek a keze fennmaradt, azt kérem, írjon nekem, hogy hol tanul és melyik városban csinálta a gyakorlatát! Köszönöm! Ami nekem mondjuk egyáltalán nem tetszik, azaz egészségipar jelenléte. Oké, hogy a kórház, amiben vagyok az a Világ második legnagyobb és egyben Európa legnagyobb kórháza, de ettől még nem gyár! Minden részfolyamatot más csinál. Minden nap más vizitel. Össze-vissza vannak a betegek és a műtétek. Érkezhet a teljesen logikus és otthoni rendszert ostorozó válasz: „Igen, de így mindenki egyformán jó ellátásra számíthat és nincs kivételezés a hálapénz fejében.” – Én meg egyet is értenék és hozzá is tenném, hogy ez itt tényleg nincs így. De akkor hol van az orvos-beteg kapcsolat? Hogyan meríti erőt a páciens a doktor kisugárzásából, mely oly fontos -placebo- eleme a gyógyulásnak? Én azt látom az itteni betegeken, hogy fejből tudják a háziorvosuk telefonszámát, de arról viszont egyáltalán semmi fogalmuk sincs, kik mentették meg az életüket jelen helyzetükben. Továbbá, ami szintén nem szerencsés, az a pazarlás. Rendben van, hogy 300 környéki eurót elkérnek havonta egészségügyi hozzájárulásként (fiataloktól csak 50-et), de azért ezt nem kellene az ablakon kihajigálni. Példa: minden vérvételhez automatikusan két adag apparátussal készülnek neki, mivel előfordul, hogy nem sikerül… van ilyen. De ha véletlen sikerül elsőre, akkor miért dobják ki rutinból a teljesen használatlan, becsomagolt eszközöket? Ha több infúziót kell egymás után beadni, akkor miért kell mindegyikhez külön szereléket elhasználni? Ezek a dolgok a jéghegy csúcsán csak a villámhárítók. Na persze, ha megtehetik, akkor oké és én nem szóltam : ) Ha lehetne egy kívánságom a magyar orvosképzés megváltoztatásával kapcsolatban, akkor mi lenne az? Változzon meg a hozzáállás! Ezzel, mint delíriumos próféta be is fejezném az okoskodást, hiszen ebben a kérdésben hagyján, hogy gyengén látó vagyok, de még vak is. Meg különben is, ha a hozzáállás megváltozna, akkor ez már nem is igaz magyar oktatás volna. Azóta kicsit több erőm volt Bécsben körbenézni és meg kell vallanom, hogy a változatosság gyönyörködtet. Annyi minden van összegyűrve ebben a városban, hogy az már szinte baljós. Míg a Múzeum negyedben nappal kosztümös hölgyikék mennek Raffaello és Cherry Queen festményeket nézegetni, addig este a rendőrök szeme láttára dajdajozik ugyanitt több száz fiatal teljesen ittasan. (Bécsben ugyanis szabad inni mindenhol - azt hiszem most a magyar BTK-ból is kikerült az erre vonatkozó passzus, hajrá!). Járhatunk Bécsben sétálgatva a jövőben, a múltban, tokajban, central parkban, drezdában, tengerben, rózsadombon, petőfi telepen, szegedi planet hollywoodban, olaszországban, kínában, törökországban és még annyi helyen, hogy nincs is mindenre időm. (képek folyamatosan töltögetve) Továbbra se találom magam számára élhető helynek Bécset. Bár az űrben se szívesen élne az ember, mégis egyszer megnézné magának… ezért is darálom most vakegér módjára a látnivalókat! Záró gondolat: Ismét folyamatábrában látom, hogy mennyire túl vagyunk a nemzetállamok gondolatán. A múlt héten egy Dél-Koreából érkezett sebész látogatott meg bennünket, akivel nagyon nagy öröm volt megismerkedni. A maga visszafogott módján nagyszerű ember. Úgy kezelték itt, mint aki világ életében itt dolgozott. Hála az égnek, minket is úgy kezdenek kezelni már két hét után. Ezen felül együtt vagyunk itt a vad kelet 25 fős, tiszteletreméltó, hallgatói képviseletével. Nagyon jókat mulatunk az országaink közötti különbségeken és senkinek eszében nem jutna a múlton rágódni. Volt, ahogy volt, most pedig úgy van, hogy mi fiatalok azt csinálhatunk egész Európában, amit akarunk. Remélem, hogy pár évtized múltán nem a világvége fog eljönni, hanem mindenki rájön, hogy sokkal nagyobb élmény barátságban együtt élni, mint hirigben egymás mellett! A jövő heti viszontolvasásra!
Posted on: Sat, 20 Jul 2013 21:51:22 +0000
Trending Topics
Recently Viewed Topics
© 2015