L. Cs. (Szeged): Műalkotás-e a WC-kagyló? Ha egy szóban akarnám meghazudtolni magam, és földhözragadt, halandó gondolkodással csak az objektív tényeken tekeregnének az agytekervényeim, akkor biztos a NEM válaszra voksolnék. Azonban nem csak kenyéren él az ember. Az áram és a levegő is létezik, pedig nem látjuk. Mégis mennyire fontosak... Nincs igazam? „A művészet szerepe, hogy pótolja az életet, amit hiányolunk...” /Van Gogh/ Hányszor hiányoltad azt a kis porcelán öntvényt? Nem kell nagy élettapasztalattal rendelkezned, elég, ha csak visszapillantasz az elmúlt hónapodra. Ki az, aki nem szorongott még szótlanul, falfehér arccal a buszon, az utcán vagy dolgozatírás közben, a perceket számlálva az „angol menhely” eléréséig, alsóneműjének tisztaságát féltve? Biztos vagyok benne, hogy te is átestél már a holtponton, amikor nem a nadrágod eredeti színének a megőrzése, hanem a szégyen elkerülése volt az egyedüli, mi visszatartotta a már visszatarthatatlannak tűnő szükséget. Mikor csak a természet feletti hatalom fékezte meg a csokivulkánt: hogy a ruhát még igen, de a jónevünket már nem moshatjuk ki. És olimpikonokat meghazudtoló rekordidő alatt futottuk le az utat a WC-ig, csak hogy becsületes helyen szülhessük világra a tegnapi ebéd felismerhetetlenségig megemésztett halmazát. Verejtékben úszva, a testünket-lelkünket meggyötrő létharc közben, amikor már leperegtek tisztességes életünk filmkockái a szemünk előtt, a barnafolt csúfos víziói mellett, és a sziszifuszi munkához hasonló gáttartó harc után, amikor kiszabadul a barnamedve... a nagybetűs magkönnyebbülés, mely felér egy magömléssel. Ahogy a szüleink a civilizáció útjára tereltek a: „ Bilibe kakilj, különben kikenlek vele! ” felszólítással, kiverték az állati szabadságot belőlünk. A család vagyoni helyzetétől függetlenül átszoktattak a pelenkánál olcsóbb toalettpapírra. És ezzel párhuzamosan elhitették velünk, hogy abból nekünk lesz hasznunk, ha nekik nem kell a pelenkázásra időt és gusztust szakítaniuk. Eltérítve a természetes ösztönök ösvényéről, evolúciónk kezdetén a bilire, később pedig a surrantó deszkára szűkült az életterünk, ahol testünket felszabadítjuk a mindennapi méreganyagok masszájától. Nem is beszélve a fiatalság küszöbén gyakori esetről: a szesz rendellenes úton való távozásáról, ahol a vízöblítéses árnyékszék volt az egyetlen menhelyünk a szigorú szülői házban, ahol nem hagyott maradandó nyomot hétvégi tivornyánk termése, s megmentett a kéthetes szobafogságtól. A liliomlelkű gyengébbik nem, aki a vérvételen kívül még sosem látta a saját vérét, kétségbeesve a WC-be zárta magát, mikor a még önmaga előtt sem feltérképezett nőiességének mivoltából folydogált az érettség vörös hírnöke… Sokakat a repedtfazék hangja nem juttatta el a világot jelentő deszkákig, egyedül a WC-ülőke maradt meg színpadnak. Igaz, mégse nevezhetnénk kulturális központnak vagy szociális menhelynek az angolok leghigiénikusabb találmányát. Nem túl esztétikus. Szépnek még kevésbé nevezhetnénk, és mi a művészi egy idétlen alakú csészében, amit emberi ürülékkel aknáznak tele? Ha tehetségtelen, kétes nemű kontárok kántálnak a rádióban, szilikon testű-lelkű nők pucsítanak a címlapokon, és analfabéta nyolc osztályt sem végzetteket állítanak elénk a tévében élettanácsot osztani, akkor vajon milyen értékről, művészetről beszélhetünk a 21. században? Igazad van, ha nem látsz semmi művészit egy budiban. De azt is nézd, hogy mi ma a legnagyobb művészet a gyorséttermek, festett erkölcsök, műérzelmek világában? Ki az, aki önmaga tud lenni, akinek nem kell a bohócmaskarát magára ölteni egy állásért, egy barátnőért, egy barátért, a megbecsülésért, a boldogságáért? Hétköznapi használati eszköz, azonban mégis többek vagyunk ott, mint a külvilágban. Egy hely, ahol 5 percre önmagunk lehetünk, ahol elereszthetjük magunkat, és ami a legfontosabb: nem lát senki. Nincs elvárás, morál, erkölcs. 5 perc a betondzsungelben, ahol ősember lehetsz. Egy hely, ahol a legnagyobb üzletemberek is térdre esve könyörögnek, a vécésnéninek, hogy engedje be őket, ha nincs náluk készpénz. Ahol a szőke modellekből is gusztustalan dolgok bújnak elő. Két hét természetbúvárkodás után a brit csészén már nem kell félned, hogy csalán csókolja a valagad, vagy kullancs, szúnyog szipolyozza a popsid. Ez talán nem ad biztonságérzetet? „A művészet testet- lelket gyönyörködtető egyedi alkotás.” Mindenki más a WC-n ülve, mint az elvárások világában. Ha nem látod a nagyságát, lényegét, szerepét és fontosságát, vegyél be egy hashajtót és ülj fel az első buszra. Nem kell sok idő, hogy ráébredj: hogy egy perc milyen hosszú, az attól függ, a WC-ajtó melyik oldalán vagy. De mielőtt a McDonaldsban telezabálnád magad a napi menüvel, ne felejtsd el megnézni a pénztárcád, van-e nálad 100 forint aprópénz, hogy ha a szükség rádjön, támogathasd a megkönnyebbülés reményét adó, a fehérneműd tisztaságát megmentő, nyilvános művészi alkotást. Itt tudtok szavazni: krefiti.hu/index.php?/Velemeny/malkotas-e-a-wc-kagylo.html Töltsd fel Te is a Krefitire saját versedet, rajzodat, fotódat, videódat, gondolataidat! Minden hónapban sok ajándék vár Rád, ezzel is biztatunk a kreatív munkára. Kattints, és legyél Te is a magazin alkotója: krefiti.hu/index.php?%2FHirek%2Fa-te-napod-a-te-lapod.html
Posted on: Sat, 19 Oct 2013 14:19:37 +0000
Trending Topics
Recently Viewed Topics
© 2015