László Zsolt individualizált világunkban is hisz a közösség erejében Fanklubja van az interneten, a színészt szeretik. Kortársai közül az egyik, ha nem a legtehetségesebb: zsigeri, ösztönös és fegyelmezett egyszerre. Szinte minden este játszik, méghozzá főszerepet. Azt mondja, ennyi munka kell stabil megélhetéséhez. Még akkor is, ha az egészsége rovására megy. László Zsolt individualizált világunkban is hisz a közösség erejében, holott alapvetően magába forduló ember. – Hogyan viseli a kritikát? – Attól függ, milyen szándékkal mondják. A kifejezetten rosszindulatú nem érdekel. Egyébként el tudom fogadni, s volt,hogy egyetértettem vele. De miért kérdezed? – Mert a Bánk bán – legalábbis a nyilvános főpróbán – nem volt jó előadás. – A főpróba valóban katasztrofális volt, de mentségére legyen mondva, hogy akkor ment először egyben az előadás. Kardinálisan nem, de azóta néhány apróságon változtattunk, például rövidebbek lettek a felvonások, egy-két jelenetet pedig felpörgettünk. – Azt nyilatkozta egyszer, hogy úgy érzi, a szerepei nem biztos, hogy jókor találták meg. A Bánk bánnal hogy van? – Függetlenül a szereptől nagyon örülök annak, hogy találkoztam Vidnyánszky Attilával, a Bánk bán rendezőjével, mert hihetetlenül kedves a lelkemnek az a fajta totális színház, amelyet ő képvisel, s amely mozgásszínházi alapokra épül. Rendkívül emocionális létezési forma ez, amely kifejezetten segíti a színészt. – Szóval élvezi a munkát, mégis rosszkedvűnek látszik. – Mert nagyon fáradt vagyok, másfelől pedig október 6-a óta kínlódom a kezemmel. A Kamrából, az Őszi álom főpróbájáról mentem a Nemzetibe, a Bánk bán olvasópróbájára, amikor elestem a motorommal. Nem figyeltem és eltört a jobb kezem. Hat hétig volt gipszben, amikor is kiderült, félrekezelték, úgyhogy újra kell műteni. – Túlhajszolt? – Olyan mókuskerék a színészlét, amelyből nem lehet kiszállni, s ahol mások osztják be az időmet: megmondják, mikor van a próba, a premier időpontja, mikor kell játszani. Nekem annyi lehetőségem van, hogy eldönthetem, elvállalom-e azt, amire felkérnek. S ha egymás után akad két olyan munka, amely érdekel is, nem fogok nemet mondani. – Akkor sem, ha emiatt tönkremegy a keze? – Valamiből nekem is meg kell élni, az egészségemmel pedig nem tömhetem be az éhes szájakat. – Hány embert kell eltartania? – Három gyerekem van, s bizonyos életkor után az ember a szüleiről is gondoskodik. Rendszeresen küldök nekik pénzt, mert egyébként mint nyugdíjasok nem tudnák a gázszámlájukat kifizetni. Most például havonta 25–28 este játszom, ennyi kell ahhoz, hogy ne kelljen alapvető dolgokat nélkülöznöm. – Egyszer szentségnek nevezte a színházat, és sokallta a budapesti színházak számát. Ám, ha nem lenne ennyi, talán nem tudna ennyit dolgozni. . – Nem a színházat tartom szent helynek, hanem a munka szentsége fontos számomra. Nagyon kevés rendező van, még kevesebb, aki kvalitásos. Akiben egy kicsivel is több van, mint az átlagban, azt szétkapkodják. Egyik rendezésből esik a másikba. Ez tarthatatlan, kiváltképp azért, mert mi színészek is le vagyunk strapálva. Az este 7-től 10-ig tartó színpadi létezés olyan intenzív állapot, amely fizikailag, érzelmileg is megviseli az embert. A rendezőknek pedig többek között az lenne a dolguk, hogy a leharcolt emberekben új gondolatokat ébresszenek. A rohanás közben még az alázat is hiányzik. – Mivel motiválja magát? – A család, a gyerekek önmagukban is kellően stimulálnak. Ám a színészlét tökéletesen család- és életellenes. De mert ezt szeretem, nem tehetek mást, minthogy felvállalom a folyamatos megfeszülést. Másfelől az ember öntudatlanul is keresgél, társakat, színházakat, darabokat, akikről és amelyekről egyszer csak kiderül, hogy motiválják. Miskolcon amatőrként ismerkedtem a színpadi létezéssel, alapvetően a társulattal való együttlét öröme határozta meg, hogy később a színészetet választottam. A színművészetin sok minden átalakult bennem. Ott találkoztam a profizmussal, s ami leginkább elkeserített, a színház üzemszerűségével. Három–négy évente azért adódik olyan pillanat, amikor azt érzem: érdemes csinálni. – Például? – A Haramiák című előadás mindig többről szólt, mint az aznapi előadás, miközben a színház mozgatta a csapatot. Vagy rögtön a főiskola után, amikor a Radnótiban megcsináltuk a Nyolcvan nap alatt a Föld körül című előadást, akkor kaptam vissza először azt a hitemet, miszerint a színház szólhat többről is, mint az egyénieskedés. Katonatársaim, hozzám hasonlóan, leendő színinövendékek voltak, s megpróbáltunk kórusban énekelni. Mert az azt jelenti, hogy alárendelem magam a zenének, nem az én személyem és az én szólamom a fontos, hanem a zenemű. A színház is ilyen: a színész alárendeli magát a konstrukciónak. Ha valaki csak azért, hogy figyeljenek rá, egyénieskedni kezd, akkor meghal az egész, meghal a színház. És ez nemcsak szakmai alázat kérdése. Kell hozzá annak a tudata, hogy akkor tudok hozzáadni az egészhez – s ebben vagyok én -, ha azt és úgy csinálom, amit a koncepció elvár. – A magamutogatás mindenkiben benne van, aki így vagy úgy, színpadra áll. – 22-es csapdája, hogy a színészség velejéből adódik az egyénieskedés, miközben a legjobb előadások a közösség teljesítményéből születnek. Én is odaállok a színpadra, hogy nézzenek. De lényeges szempont, hogy mi a szándékom vele. Nekem nem az, hogy felismerjenek az utcán. – Hanem? – Jó dolog az egészben résznek lenni, mert az egész visz előre engem is. – De ön miért színész? – Tényleg hiszek a közösség erejében, annak ellenére, hogy nem vagyok közösségi ember, sőt meglehetősen magamba forduló vagyok. Néhány éve még az önmegvalósítás hajtott, de most, hogy már vastagon benne vagyok, az stimulál, hogy sikerem van. – Mit érezne, ha ország-világ önről beszélne? – Nem tudnék mit kezdeni vele. Mikor megtudtam, hogy az Indexen fanklubom van, elhívtam a tagokat egy találkozóra. Feszengtem, hogy mit fogok kezdeni vadidegen emberekkel, de ők lelkesen, tök jó kérdésekkel jöttek. Megejtő, hogy pont velem történik ilyen. - NÉVJEGY - László Zsolt 1965-ben született Miskolcon. A színművészetit 1989-ben végezte el. Előbb a Radnóti, az Új Színház tagja lett, majd szabadúszó. Kapott Jászai Mari-, Hekuba-, Greguss- és elsőként Gábor Miklós-díjat. Volt Vronszkíj herceg, Don Carlos, Hamlet, Antonio és gróf Almaviva. Forgatott Szabó Istvánnal, Gyarmathy Líviával, Szabó Ildikóval. Jelenlegi szerepei: Porfiríj az Ericsson Stúdió Bűn és bűnhődésében, Stanley A vágy villamosában és Macbeth a Tivoliban, játszik az Őszi álomban a Kamrában, s ő Bánk bán a Nemzetiben. Farkas Tímea; Budapesti Nap, 2002. december 17.
Posted on: Thu, 04 Jul 2013 07:15:36 +0000
Trending Topics
Recently Viewed Topics
© 2015