Ma 105 éve Tisztázatlan eredetű tűzgolyó robbant fel Közép-Szibériában, amit azóta "Tunguz meteor" néven említenek. A tunguszkai esemény 1908. június 30–án reggel, helyi idő (UTC+7h) szerint 7 óra 13-kor Szibéria középső részén az Alsó-Tunguszka és a Léna folyók között a légkörbe lépett, tűzgömbbé vált, majd még a légkörben felrobbant égitest volt. Délkelet felől északnyugat felé haladt, viszonylag lapos (5–22 fokos) szögben süllyedve 4–500 kilométert tett meg, majd mintegy 6–8 kilométer magasságban felrobbant. (a szemtanúk vallomásai alapján a robbanás becsült helye az é. sz. 60° 16′, k. h. 103° 06′ földrajzi koordináták fölött volt, ami kevéssel déli irányban van a tényleges helyszíntől) A robbanás helyszínén legelő állatokat hamuvá égette, 30 kilométeres körzetben minden fát gyökerestül kitépett, és a 65 kilométerre lévő Vanavara település házainak ajtajait, ablakait betörte. Vanavara település közelében 80 km sugarú körben letarolta a tajgát, a helyszíntől 500 kilométerrel távolabb közlekedő transzszibériai vasútvonal utazóközönsége is szokatlanul világos fénycsóvára lett figyelmes, ugyanakkor erős rengést is érzékelt. A robbanás energiáját 10–20 megatonna TNT robbanási energiájával egyenértékűre becsülik. A felrobbant objektum mibenlétét teljes bizonyossággal nem sikerült megállapítani, valószínűleg egy üstökös darabja volt. Annak ellenére, hogy a történeti korokban a Földet ért legnagyobb hatású kozmikus jelenség volt, a tunguszkai esemény okának kiderítésére, nem kis részben távoli és elzárt helyszíne miatt, nagyon kevés figyelmet fordítottak. A Szovjetunió felbomlása után a terület viszonylag szabadon látogatható, így a jelenség kutatása felgyorsult. A szemtanúk szerint közel Nap-fényességű (esetleg annál is fényesebb, akár -29 magnitúdós) volt a fényjelenség, melyet 200 kilométerről is lehetett látni. Többek szerint a legnagyobb fényesség az objektum felrobbanása után percekkel jelentkezett. A robbanás által kiváltott elektromágneses sugárzás körülbelül 50 kilométer távolságig a szemtanúk bőrét megperzselte, azt forrónak érezték. A lökéshullám az embereket mintegy 60 kilométeres távolságig ledöntötte a lábukról, 500 kilométerről még félelmetesen hangosnak írták le. Meteorológiai obszervatóriumok az egész Földön észlelték. A földrengéshullámok a (később szabványosított) Richter-skála szerinti 4,5–5-ös értéket értek el. Elektrofonikus jelenségekről is beszámoltak. Az irkutszki geomágneses obszervatóriumban a Föld mágneses terének háborgásait észlelték. A jelenség az esemény után 5–6 másodperccel kezdődött, és pár óráig tartott. Távolabbi észlelők ilyen jelenségeket nem tapasztaltak. A jelenség az ionoszférába került porral lehet összefüggésben. Már a robbanás előtti napokban megnövekedett az éjszakai világító felhők és a halo-jelenségek előfordulási gyakorisága. Ez az alapja az úgynevezett porcsóva-elméletnek, mely szerint a Föld egy üstökössel való találkozás előtt áthaladt annak porcsóváján, ami apró porszemcsékkel telítette a légkört már a becsapódás előtt. Hasonló időbeli lefolyás más abnormális légköri eseménynél is előfordult, például a Keralai vörös eső esetében. A légköri jelenségek oka a nagy mennyiségű por és jég lehetett. A légkörbe került jégszemcséket nagy léptékű légörvények gyorsan viszonylag messzire elszállíthatták. Hasonló jelenségeket időnként a Space Shuttle indításánál is megfigyelnek, a rakétahajtómű égésterméke (víz) szintén okozhat világító felhőket. Becslések szerint körülbelül 1 millió tonna por jutott a Föld légkörébe, ez nagyságrendileg az ott eredetileg lévő por mennyiségével azonos. Az esemény után egy héttel Észak-Amerikában a légkör átlátszósága leromlott, ezt szintén okozhatta a légkörbe került por, bár ez utólag nehezen bizonyítható. A felsőlégkörbe nagy mennyiségű nitrogén-oxid jutott, amely károsította az ózonpajzsot, a terület fölött az ózonkoncentráció csökkenése elérhette a 30%-ot. Megnőtt a kemolumineszcencia-észlelések száma is, amit a nitrogén-oxidok megnőtt mennyisége is okozhat. Körülbelül 8 millió fa dőlt ki, koncentrikusan (kisebb eltérések voltak), az epicentrumtól 20-40 kilométer távolságig. A legbelső 4–5 kilométeres zóna az úgynevezett Távíró-erdő, itt a fatörzsek egy része állva maradt (távíró-póznákra hasonlítva), de ágaik leégtek vagy leszakadtak. A pusztítás alakja jellegzetes, lepkeszárny alakú, ez viszonylag lapos szögben becsapódó objektumra utal. A lökéshullám a terület széléig mintegy 100 másodperc alatt ért el. A ki nem dőlt fák is pár éven belül elpusztultak. A fák részben elégtek, ezt részben a hősugárzás, részben a robbanófelhő okozta. A természetes vegetáció fejődése először 4–5 évre lelassult, majd felgyorsult, ez utóbbi valószínűleg a légkörbe került és később csapadék formájában kihullott nitrogén-oxidokkal van kapcsolatban, ez megtrágyázta a talajt. A mutációk gyakorisága megnőtt, valószínűleg az élőhely gyors megváltozásának köszönhetően (és nem például a radioaktivitás miatt). A mutációk gyakorisága az objektum feltételezett légköri pályája mentén is megnőtt. Teljes bizonyossággal az objektum részének tekinthető, nagy méretű anyagdarabot nem találtak. A talajban nagy mennyiségű, mágnesezhető szferulát találtak (vastartalommal). Ezek kozmikus eredetűek, de nem biztos, hogy a tunguszkai eseményből erednek. Szilikátos szferulákat is találtak. Az irídiumkoncentráció is megnőtt, ez - az általános tévhit szerint - Föld felszínén kizárólag kozmikus forrásból jelenhet meg. A szén-, hidrogén- és nitrogén-izotópok előfordulása is anomáliát mutat, az izotóparányok a kondritokéhoz vannak közel. Egyéb nehézfémek arányai is növekedést mutatnak. A tunguszkai-eseménnyel kapcsolatban az eltelt 105 év alatt nem találtak becsapódási krátereket, nemrégiben azonban felmerült egy lehetséges jelölt. A mintegy 300 méter átmérőjű Cseko-tó 8 kilométerre észak-északkeletre fekszik a robbanás feltételezett epicentrumától. Egy mély, meredek falú, kúphoz hasonló alakú mélyedést tölt ki a víz, amelynek aljzata maximum 50 méterrel süllyed a pereme alá. A tónak nincs nyoma az 1908 előtti feljegyzésekben – igaz, a területről kevés leírás maradt fenn. A térségben lévő egyéb tavak az örökké fagyott talaj miatt lapos aljzatú, sekély, meredek peremmel bíró alakzatok. A Cseko-tó ezekhez képest meglepően mély. További furcsaság, hogy a tó kissé elliptikus alakú, amelyet nagyon lapos szögben becsapódó objektum is létrehozhatott. A 200 kHz-es frekvenciájú ultrahangokkal végzett hangradaros vizsgálat szerint a tó aljzatán felhalmozódott üledékben kb. 10 méter mélyen a környezőtől eltérő jellegű réteg húzódik. Amennyiben tényleg becsapódás vájta a tavat, akár a megsemmisült test anyaga is lehet ebben a rétegben, de a beomlott kráterperem anyagát is tartalmazhatja – perem ugyanis nincs a kráternél. A végső választ ennek a rétegnek a vizsgálata adná, eddig azonban csak 1,8 méter mélységig sikerült mintát venni az üledékből. Számtalan tudós számtalan teóriát dolgozott már ki, hogy megmagyarázza a tunguszkai jelenséget, de hogy mi történt több mint száz évvel ezelőtt Szibériában, azt pontosan ma sem tudjuk. Egy tudományosan is megalapozott feltételezés szerint egy üstökös vagy egy kőmeteorit robbant fel a Föld légkörében. A robbanás apró darabokra szakította a meteoroidot, amelyek már túlságosan kicsik voltak ahhoz, hogy észlelhető becsapódási krátert hozzanak létre. Tudósok kiszámolták, hogy a tunguszkai meteor akkora hőt termelt, hogy a légkörben lévő nitrogén és oxigén reakcióba léptek. Ez a reakció nitrogén-monoxidot (NO) hozott létre, a számítások szerint nagyjából 30 millió tonnát. A nitrogén-monoxid további reakciókban oxigénnel és vízzel salétromsavat képzett. A tunguszkai meteor által termelt 30 millió tonna nitrogén-monoxidból 63 millió tonna salétromsav keletkezett a légkörben. A 2006 augusztusában a Moszkvában zajló 5. Nemzetközi aerokozmikus kongresszuson hangzott el a következő vélemény: „A Halley-üstököshöz hasonlatos égitest robbanása okozhatta egykoron az úgynevezett tunguszkai-katasztrófát”. Az üstökös elméletével egy orosz tudós állt elő. Vlagyimir Alekszejev, aki a Troickban működő Innovációs és Termonukleáris Kutatások Intézetének munkatársa, bejelentette, hogy a „tunguszkai” szerves anyagokat tartalmazott. Üstökös volt, amely a Föld légkörébe belépve felhevült, intenzív bomlásnak indult, szén-dioxidot bocsátva a levegőbe. A faanyag, valamint a talaj vegyelemzése kimutatta, hogy a tunguszkai égitest összetételét tekintve nagyban hasonlított a Halley-üstököshöz, amelyről a Vega-program segítségével nyertek adatokat. (A Vega szovjet űrszondákat az 1980-as évek közepén a Vénusz és a Halley-üstökös tanulmányozására bocsátották fel). Vlagyimir Alekszejev szerint a tudósok egyelőre nem tudják százszázalékos biztonsággal megállapítani a tunguszkai égitest összetételét, mindössze annyi bizonyos, hogy magas hőmérsékleten zajló folyamat (robbanás) zajlott le. Jevgenyij Kolesznyikov, a Moszkvai Állami Egyetem kutatója bizonyítottnak véli a robbanás nem termonukleáris voltát. Mint kifejtette, erre a tőzeg vegyelemzése enged következtetni, a katasztrófa idejéhez köthető rétegekben ugyanis jelentősen megszaporodott a platinoid fémek, valamint a nehéz szénizotópok tartama, ami bizonyítja a kozmikus eredetű anyagok jelenlétét ezekben a rétegekben. Az is ezt támasztja alá, hogy a robbanás körzetében hiányzik a radioaktív C14-es szénizotóp, amely minden földi élőlényben megtalálható. A Köves-Tunguszka partjáról származó közönséges fahasábok számítógépes tomográffal végzett rétegelemzése révén olasz tudósok megfejtették a tunguszkai katasztrófa némely rejtélyét. Giuseppe Longo, a Bolognai Egyetem tudósa arról számolt be a kongresszuson, hogy kutatásaik során a fák évgyűrűit elemezték. Ennek alapján arra a következtetésre jutottak, hogy a tunguszkai égitest robbanása olyan mechanikus és hőhatást fejtett ki a fákra, amely azonos a csernobili atomkatasztrófa következményeivel. Az egyetlen különbség az, hogy 1908-as katasztrófának nem volt nukleáris vonatkozása. A rejtély soron következő magyarázatát tették közzé a krasznojarszki tudósok. Véleményük szerint a tajgára egy jégaszteroida zuhant, amely fagyott vízből és szénhidrogén-gázokból állt. Genagyij Bibin fizikus kutató szerint a robbanás után 20 évvel a helyszínen talált összepréselt jégdarabok, amelyek éghető gázokat is tartalmaztak, nem az örök fagy birodalmából származnak, hanem az új hipotézisük bizonyítékai. A darabokra hullott aszteroida számára a Föld olyan volt, mint egy tüzes serpenyő, a jég gyorsan olvadt és felrobbant. Bibin hipotézisének alátámasztására Leonyid Kulik rajzait is felhasználja. Kulik az 1920-as években a helyszínen tőzeggel fedett gáztartalmú jeget fedezett fel, de ennek nem tulajdonított különösebb jelentőséget, mert valami egészen mást keresett, egy klasszikus meteorit nyomait, kő- vagy fémdarabokat. Miután a feltételezést publikálták, a kutatók remélik, hogy az elemzéseket követően ez lesz az utolsó elmélet a tunguszkai meteorittal kapcsolatban. Egyes vélemények szerint a Föld légkörébe kis mennyiségű antianyag jutott, ez a normál anyaggal érintkezve annihilációs robbanás folyamán energiává alakult, így nem meglepő, hogy nem találtak hátrahagyott anyagmaradványt. Más elméletek szerint a Föld légkörébe kis méretű fekete lyuk lépett be, bár ez esetben a bolygó átellenes oldalán a kilépésnek is hasonlóan heves jelenségeket kellett volna okoznia. Életének utolsó éveiben Nikola Tesla fizikus (1856–1943) egy mindennél pusztítóbb fegyver létrehozásán fáradozott. Úgy képzelte, hogy azt az energiát, ami a Faraday-dinamót működtetné, pusztításra is fel lehetne használni. Itt is volt olyan reális kiindulópontja, mint a tökéletesített Faraday-dinamó: Ő állított elő a technika történetében először olyan intenzív nagyfrekvenciájú elektromágneses teret, amelyben a katódsugár csövek maguktól is elkezdtek világítani. Valószínűleg a két jelenséget - az elektromágneses térenergiát és a Föld töltésrezgéseit, - kombinálta Tesla azzal a feltételezéssel, hogy a mindenütt jelenlévő éter belső energiájának a rovására egy viszonylag kis gerjesztésnek, mint egy „szikrának” a segítségével óriási robbanást lehet előidézni. A század első évtizedében Tesla erőfeszítései a vezeték nélküli energiaátvitel megvalósítására összpontosultak, de az évtized közepe táján mély depresszió vett rajta erőt, amiben sok különböző tényező játszott közre: a rivális Marconi sikerei a rádiózásban, financiális problémák, a tudományos világ elutasító magatartása. És ekkor, 1908. június 30-án Közép-Szibériában, a Tunguszka folyó körzetében iszonyatos robbanás következett be, amelynek ereje 10-15 megatonna TNT-vel lehetett egyenértékű. Minden valószínűség szerint meteor volt, noha meteorkrátert máig se találtak. A történetbe pedig azért kerül be ez az esemény, mert olyan híresztelések keltek szárnyra, hogy talán az elkeseredett Tesla hozta működésbe pusztító energia-fegyverét. Az állami finanszírozású expedíció vezetője, Jurij Lavbin szerint a Földünk felé közeledő hatalmas meteort minden bizonnyal földönkívüliek robbantották szét, s ezzel megmentették a kipusztulástól az emberiséget. Amennyiben ugyanis a hatalmas tömegű tárgy becsapódott volna a Föld felszínére, akkor az egész emberi világot elpusztította volna. „Meg vagyok győződve arról, hogy egy felsőbbrendű civilizáció közbeavatkozása révén menekültünk meg” – nyilatkozta a MosNews című moszkvai lapnak Lavbin. „Ők robbantották szét azt a hatalmas meteort, amely iszonyatos sebességgel közelített bolygónk felé”. Az expedíció vezetője már a terepmunka előtt bejelentette: az űrből a Föld felé közeledő hatalmas tárgy röppályáját vizsgálva arra a következtetésre jutottak, hogy az nem keletről nyugatra tartott, ahogy eddig tudósok hada gondolta, hanem éppen fordítva, nyugat felől keletre. Így aztán nem is abban a zónában kell keresni bármiféle bizonyítékot teóriájuk megalapozásához, ahol eddig keresték. Egy Poligusz nevű falu közelében az orosz kutatók meg is találták, amit kerestek. Azt állítják, hogy azonos a tunguszkai jelenség kutatói körében „szarvas kő”-nek elkeresztelt kőtömbbel. Ezt a követ egyébként a jelenség szemtanúi még látni vélték. A „szarvas kő” egy meglelt darabját Krasznojarszkba szállították, és további vizsgálatnak vetik alá, akárcsak a fémdarabokat, melyekről úgy gondolják, hogy esetleg egy UFO maradványai lehetnek. 1927-ben Leonyid Kulik, a Szovjet Tudományos Akadémia tagja szervezett először expedíciót a helyszínre. A régió lakóit faggatva, illetve terepszemlét tartva azt kellett megállapítaniuk, hogy felszíni becsapódásnak semmi nyoma sincs, a fák és minden növényzet azonban teljes mértékben kipusztult 40–50 kilométeres körzetben. A kutatókat kidőlt, lombjukat vesztett fákkal borított, kísérteties táj fogadta. Meteoritbecsapódásról azért sem lehetett szó, mert kráter nyomára egyáltalán nem bukkantak. (Mint fentebb látható, a kráter hiánya önmagában nem érv semmilyen álláspont mellett.)
Posted on: Sun, 30 Jun 2013 18:13:33 +0000
Trending Topics
Recently Viewed Topics
© 2015