Mi az ami életünkben fontos szerep lehet? maiige.hu Isten - TopicsExpress



          

Mi az ami életünkben fontos szerep lehet? maiige.hu Isten Igéjének alapelvei úgy működnek, mint lelki vitaminok. A következő néhány napban nézzünk meg közülük néhányat: 2013. június 18. Vitaminok a lelki egészséghez (1) „Hogy vagy, testvérem?" (2Sámuel 20:9) Soha ne mentegesd magad olyasmi miatt, amit másokban elítélsz! Dávid király ezt tette. Amikor Betsabéval elkövetett bűnével szembesítette, Nátán próféta egy történetet mondott el Dávidnak két emberről. Az egyiknek sok jószága volt, a másiknak csak egyetlen báránykája. Amikor vendég érkezett a gazdag emberhez, az elvette a szegény ember bárányát. „Dávid nagy haragra gyulladt az ellen az ember ellen, és ezt mondta Nátánnak: Az élő Úrra mondom, hogy halál fia az az ember, aki ezt tette! A bárányért négyszer annyit kell fizetnie, mivel ezt tette, és mivel könyörtelen volt. Akkor ezt mondta Nátán Dávidnak: Te vagy az az ember!” (2Sámuel 12:5-7). Nátán így folytatta: „Ezt mondja az Úr, Izráel Istene… Neked adtam uradnak a házát, és a te öledbe adtam urad feleségeit… És ha ezt kevesellted volna, még sok mindent adtam volna neked… A hettita Úriást fegyverrel vágattad le, hogy a feleségét feleségül vehesd… Ezért nem távozik el soha a fegyver a te házadtól…” (2Sámuel 12:7-10). Dávid nem tudta, de saját szájával mondta ki magára az ítéletet: „négyszer annyit kell fizetnie.” És meg kellett fizetnie. Először meghalt Betsabétől született gyermeke. Másodszor az egyik fia megerőszakolta az egyik lányát, és neki nem volt erkölcsi tekintélye, hogy megbüntesse érte. Harmadszor Absolon, a kedvenc fia, akit trónörökösnek szánt, lázadást szított, és saját népéből valók kezétől halt meg. Harmadszor polgárháború tört ki, és ezrek estek el a csatákban. A tanulság világos: sose ítélj el valakit olyasmiért, ami alól magadat mentegeted. 2013. június 19. Vitaminok a lelki egészséghez (2) „Hogy vagy, testvérem?" (2Sámuel 20:9) Soha ne vedd természetesnek Istent! Ne váljanak megszokottá számodra a lelki dolgok. Sámson így tett, és drágán kellett fizetnie érte. Miután felfedezte erejének titkát, Delila „elaltatta Sámsont a térdén, hívott egy embert, és levágott hét hajfürtöt a fejéről. Azután elkezdte szólongatni, de azt már elhagyta az ereje. Ezt mondta Delila: Jönnek a filiszteusok, Sámson! Ő felébredt álmából, de azt gondolta: Kiszabadulok most is, mint máskor, csak megrázom magam! - mert még nem tudta, hogy elhagyta őt az Úr. De a filiszteusok megragadták, kiszúrták a szemét, és elvitték Gázába. Bilincsbe verték, és malmot kellett hajtania a foglyok házában.” (Bírák 16:19-21). Tragikus történet. Sámson azért született, hogy győzelemre vezesse Izráelt. Ehelyett azonban megadta magát alantas ösztöneinek, összefeküdt az ellenséggel, és közben azt gondolta, hogy megúszhatja. Hallgasd csak, mit mond: „Kiszabadulok most is, mint máskor.” Ez alkalommal azonban már késő volt. Korábban engedetlensége nem fosztotta meg természetfeletti erejétől, most viszont már igen. Átlépett egy határt, és emiatt elvesztette látását, erejét, szabadságát, hitelességét és hasznosságát. Végül a filiszteusok rabjaként halt meg. Azt mondod erre: „A mai áhítat kissé durván hangzik.” Nem durva, védelmező! A Biblia azt mondja: „A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme…” (Példabeszédek 9:10). Amikor tudatosan engedetlen vagy, pedig tudod, hogy mit mondott Isten, és közben azt hiszed, megúszhatod a következményeket, akkor vesztedbe tartasz. Térj meg, hozd rendbe a dolgokat Istennel, és térj vissza a jó útra, amíg teheted! 2013. június 20. Vitaminok a lelki egészséghez (3) „Hogy vagy, testvérem?" (2Sámuel 20:9) Soha ne engedd, hogy az életben ért csalódások cinikussá tegyenek! Ha elég hosszú ideig élsz, az emberek csalódásokat fognak okozni, még a hozzád legközelebb állók, a családtagjaid is. Még a lelki vezetők is cserbenhagyhatnak! Pál azt írta: „Ezért el akartunk menni hozzátok, én, Pál nem is egyszer, de megakadályozott minket a Sátán” (1Thesszalonika 2:18). Azt hitted, a sátán gratuláló dísztáviratot fog küldeni neked, mert úgy döntöttél, hogy az Urat szolgálod? Biztos, hogy nem! A hitben járás egyszerre öröm és küzdelem. Amikor az elsőt vállaltad, vállaltad a másodikat is. Pál egy tizenhat hónapon át tartó missziós úton volt, mely alatt csodák történtek és épült a gyülekezet. Végül azonban koholt vádakkal börtönbe került, és hagyták, hogy ott rohadjon. Mi volt a válasza erre? „Örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom: örüljetek.” (Filippi 4:4). Azt kérdezed, hogyan örülhet valaki a börtönben? Ha a csalódottságot Istennel való találkozásnak kezded látni, kezded megérteni célját. Pálnak meg kellett írnia azokat a leveleket, amik megváltoztatták a világot, ezért Istennek meg kellett őt állítania útján. Hallgasd csak, mit írt a börtönből: „Szeretném, ha tudnátok, testvéreim, hogy az én helyzetem inkább az evangélium terjedését szolgálja, mert ismertté lett az egész testőrségben, és mindenki más előtt is, hogy Krisztusért viselem bilincseimet, úgyhogy az Úrban testvéreink többsége fogságom körülményeiből bizalmat merítve félelem nélkül, bátran szólják Isten igéjét” (Filippi 1:12-14). Legnagyobb csalódásaid mélyén elrejtve valódi kincset találhatsz, ami szó szerint átformálja életedet és jövődet. 2013. június 21. Vitaminok a lelki egészséghez (4) „Hogy vagy, testvérem?" (2Sámuel 20:9) Ne feledkezz el a vetés és aratás törvényéről! Isten működésbe hozott bizonyos törvényeket, amik sohasem fognak megváltozni. Az egyik ilyen a gravitáció törvénye. Egy másik a vetés és aratás törvénye. „Amíg csak föld lesz, nem szűnik meg a vetés és az aratás…” (1Mózes 8:22). Ez a törvény működik negatív és pozitív irányba is. Ha jó dolgokat vetünk, jó dolgokat aratunk; ha rossz dolgokat vetünk, rossz dolgokat aratunk. Gondolj például a gyermeknevelésre! Éli, a főpap, nem csupán arra kapott elhívást, hogy a nép példaképe legyen, de arra is, hogy példakép legyen a két fia előtt is. Nos, lehet, hogy a szolgálatban szép sikert ért el, de otthon csúfosan elbukott. Fiai, akik szintén papok voltak, megvesztegetésekből gazdagodtak meg. Sőt, együtt háltak a szentélynél szolgálatot teljesítő asszonyokkal. Meglehetősen sokkoló, igaz? Mit mondott minderre Isten? „…ítéletet tartok háza népén azért a bűnért, amelyről tudta, hogy fiai azzal átkot vonnak magukra, és mégsem fenyítette meg őket” (1Sámuel 3:13). Emiatt Éli fiait megölte az ellenség a csatában, és amikor Éli meghallotta a hírt, maga is holtan esett össze. Ilyen, amikor a vetés és aratás törvénye negatív irányban működik. Ám hála Istennek, hogy pozitív irányban is szokott működni. Pál így ír erről: „mert tudjátok, hogy ha valaki valami jót tesz, visszakapja az Úrtól…” (Efezus 6:8). Azt kérded, mit jelent ez? Azt jelenti, hogy ha valami jót teszel másokkal, akkor Isten is jót fog tenni veled. Legyen az egy mosoly, egy ima, egy ajándék vagy egy segítő kéz, kezdj el jó cselekedeteket vetni, és áldást fogsz aratni! 2013. június 22. Vitaminok a lelki egészséghez (5. rész) „Hogy vagy, testvérem?" (2Sámuel 20:9) Ne tartsd vissza az adományodat a nehéz időkben sem! A Biblia azt tanítja, hogy akik kapni akarnak, mindig veszítenek, míg azok, akik eltökélten adnak, mindig nyernek. Egyszer egy kutya egy hídon ment át szájában egy csonttal. Amikor lenézett a folyóra, és meglátta a tükörképét, azt hitte, hogy az ott egy másik kutya, egy nagyobb csonttal. Ezért ráugrott, hogy megszerezze tőle – és belefulladt a folyóba. Pál két egész fejezetet szentel a pénz témájának. Ez talán válasz azoknak, akik azt szokták mondani: „az egyház mindig csak a pénzről beszél.” Mivel a pénz megszilárdult izzadtság, érmévé formált idő, érmévé vert tehetség, a forgalomba hozható Önmagad, ezért ez egyik módja annak, hogyan adhatod magad Istennek. Nem az egyetlen módja, de nagyon fontos módja. Ezért írja Pál: „Tudjuk pedig, hogy aki szűken vet, szűken is arat, és aki bőven vet, bőven is arat. Mindenki úgy adjon, ahogyan előre eldöntötte szívében, ne kedvetlenül vagy kényszerűségből, mert »a jókedvű adakozót szereti az Isten. Istennek pedig van hatalma arra, hogy minden kegyelmét kiárassza rátok, hogy mindenütt mindenkor minden szükségessel rendelkezzetek, és bőségben éljetek minden jó cselekedetre… Így mindenben meggazdagodtok a teljes tisztaszívűségre…” (2Korinthus 9:6-11). Ha nem gyakorlod a nagylelkűséget, nincs értelme több pénzt kérned Istentől. Áldásait ő nem korsókba, hanem csatornákba adja; nem víztárolókba, hanem folyókba, hogy tovább duzzadhassanak és áramoljanak. Érted már a lényeget?< >2013. június 23. Vitaminok lelki egészségünkhöz (6. rész) „Hogy vagy, testvérem?" (2Sámuel 20:9) Ne feledd, hogy még nem vagy otthon! Egyszer egy régi gőzhajót bevontattak Southampton kikötőjébe, és az utasok leszálltak. Héliummal töltött léggömbök emelkedtek a magasba, és a tömeg szinte őrjöngött, amikor egy fiatal hollywoodi sztárocska végiglépdelt a pallóhídon, hogy a parton családja és barátai köszöntését fogadja. hgA hajóról utolsóként egy idős ember szállt le, aki több mint ötven évet töltött missziós szolgálatban Indiában. Minden földi vagyona egy ócska bőröndben volt a kezében. Miután olcsó szállására megérkezett, letérdelt az ágy mellé, és így imádkozott: „Uram, egész életemben szolgáltalak. Feláldoztam mindent, hogy másoknak elmondhassam az evangélium jó hírét, és sokakat vezettem hozzád. Most mégsem várt senki, hogy ünnepelje megérkezésemet, és köszöntsön, hogy hazaértem.” Ahogy ott térdelt, Isten hangja szelíden így szólt hozzá: „Fiam, te még nem értél haza!” Isten megváltott gyermekeként ez rád is igaz! Ha Isten szép házzal áldott meg, köszönd meg és örülj neki. De ne rendezkedj be túlságosan! Ez legjobb esetben is csak átmeneti szállás. Pál gyakran gondolt a mennyre: „Szorongat ez a kettő: vágyódom elköltözni és Krisztussal lenni, mert ez sokkal jobb mindennél; de miattatok nagyobb szükség van arra, hogy életben maradjak” (Filippi 1:23-24). Isten valami „sokkal jobbat” tartogat számodra. Egy nagy igehirdető egyszer ezt mondta: „Legfontosabb dolgunk ezen a földön, hogy befektessünk odaátra.”
Posted on: Sun, 23 Jun 2013 08:36:28 +0000

Trending Topics



Recently Viewed Topics




© 2015