Morvay Péter - Újra feltárják a hajdani Szentély városát Négyévszázaddicsősége - Siló, Valami megváltozott Izraelben az úgynevezett „zöld vonalak” mögött az utóbbi években. Amikor néhány éve egy európai politikusok és újságírók számára rendezett jeruzsálemi konferencia keretében ellátogattunk a ciszjordániai Beit Elbe, a település lakói keserűen mutatták a közelükben húzódó izraeli biztonsági kerítést. A zsidó telepesek úgy érezték, hogy a fal - ami hatékony védelmet biztosított a terrortámadásokkal szemben a mögötte fekvő izraeli városoknak - elszakítja őket attól az államtól, amelyért olyan sok áldozatot hoztak katonaként és pionírként egyaránt. Legutóbbi utunk két héttel ezelőtt a Beit Eltől néhány kilométerre fekvő Silóba vezetett, amely a hajdani bibliai település - Izrael első fővárosa - helyén épült újra. A panaszok helyett most lelkesedést, inspirációt és reményt tapasztaltunk. A meglepő fordulat oka, hogy a hajdani zsidó szentély múltja és jövője az elmúlt hónapokban politikai és régészeti szempontból is a figyelem középpontjába került. Jeremy Gimpel (j) és Ari Abramowitz (b), a két nemzeti cionista médiasztár „Nagyon csúnya lejárató kampányt indított ellenünk a baloldali média az elmúlt télen” – mondja Ari Abramowitz rabbi, a legnépszerűbb angol nyelvű izraeli tévéshow műsorvezetője. A fiatal, amerikai születésű médiaszemélyiséget a tavaly alakult nemzeti-cionista párt vezetője, Naftali Bennett kérte fel arra, hogy műsorvezető társával, Jeremy Gimpellel együtt induljon a februári parlamenti választásokon a HaBajit HaJehudit (Otthonunk Izrael) listáján. A kampány váratlanul sikeresnek bizonyult, és a párt a harmadik legtöbb képviselőt küldhette az új Kneszetbe. Bennették különösen jól szerepeltek a harminc év alatti fiatalok között: ebben a körben ők érték el a legnagyobb támogatottságot. Abramowitz – aki nem rokona a hasonló nevű multimilliárdos orosz oligarchának – azonban éppen lemaradt a bejutásról. „A kampány finisében valaki előbányászta az internetről az egyik évekkel korábbi televíziós műsorunkat, amelyben műsorvezető társammal, Jeremyvel a jeruzsálemi Templom újjáépítésének lehetőségéről beszélgettünk. Politikai riválisaink hatalmas botrányként igyekeztek beállítani a véleményünket, mintha pártunkkal együtt fanatikus szélsőségesek lennénk. A médiakampány nem volt hatástalan, mert a várakozásokhoz képest néhány százalékkal kevesebb szavazatot kaptunk, és így a lista tizennegyedik helyéről pont nem kerültem be a Kneszetbe. Egy cseppet sem bánom azonban a vihart, mert a modern Izrael történetében most először a Templom ügye bekerült a főáramú politika vitatémái közé” – magyarázta a Hetek tudósítójának Abramowitz, aki azonban úgy véli, hogy az idő nekik dolgozik, és nézeteik immár visszavonhatatlanul bekerültek a köztudatba. A rabbi elismeri, hogy politikájukat sokan vitatják Izraelen belül is, de úgy látja, hogy ettől függetlenül fel kell vállalniuk olyan vitákat, amelyek eddig tabunak számítottak a zsidó államban. „Egyre többen vannak, akik szerint Izraelnek nem szabad megelégednie azzal, hogy világi cionista államként határozza meg magát. Természetesen fontos, hogy az állam garantálja a világon bárhol élő zsidók számára a visszatérés lehetőségét, és védelmet ad egy újabb vészkorszak bekövetkeztével szemben. Nem értek egyet azonban azzal a politikával, ami kizárólag a holokauszt ellenpontjaként határozza meg a zsidó államot. Sajnos a politikusaink is ezt a látszatot erősítik, amikor a külföldi vendégeket elsőként a Jad Vasem emlékközpontba viszik. Nagyon fontos az emlékezés az áldozatokra és az antiszemitizmus elleni küzdelem, de Izrael létezésének az alapját nem a mártírok és a kegyetlen üldöztetés, hanem a földhöz fűződő történelmi kapcsolatunk jelenti. A jövőben az izraeli politikának erre kell épülnie, különben az ország legitimációjának a kérdése folyamatosan ki lesz szolgáltatva a holokauszt körüli vitáknak. Ha valaki megkérdőjelezi a vészkorszak valamely részletét, úgy érezheti, hogy joggal kérdőjelezheti meg a modern Izrael létezését is. Fel kell vállalnunk a történelmi gyökereinket, és nem hagyatkozhatunk a nemzetek bűntudatára. Ez utóbbi ugyanis változhat, ha eltűnnek a szemtanúk, és kihalnak mind az áldozatok, mind az elkövetők. A föld, az Erec és a Biblia azonban független ezektől a hangulatváltozásoktól, ezért kell a nemzeti cionizmusnak felváltania a világi cionizmus dominanciáját” – érvel Abramowitz. Új szimbólumok Nem csak a HaBajit HaJehudit párt előretörése jelzi a közhangulat változását. 2012-ben az izraeli kormány a nemzeti kulturális örökség részének nyilvánította az egyik legjelentősebb ciszjodániai történelmi helyszínen, az ősi Silóban folyó feltárásokat. „Nagyon büszkék vagyunk az elismerésre, mert úgy gondoljuk, hogy a kormány helyesen cselekszik, amikor felvállalja a bibliai települések kutatását és megismertetését” – nyilatkozta a döntés kapcsán Cofit Dorot, a Silói Régészeti Alapítvány szóvivője az Aruc 7 izraeli televíziónak. A fordulatot jelezte, hogy tavaly először felkereste a helyszínt az izraeli oktatási miniszter is. A silói közösség az izraeli turisztikai fórumon is bemutatkozott, ahol ismertették a legújabb régészeti eredményeket. Az új fejlesztési programoknak köszönhetően idén nyáron elkészül az az ultramodern látogatói központ, ahol háromdimenziós vizuális bemutatóval elevenítik meg az első izraeli főváros múltját, ahol közel négy évszázadon keresztül állt a Szentély. „Korábban a kormány távol tartotta magát a bibliai vonatkozású kutatások finanszírozásától, mert attól tartottak, hogy ez akadályozhatja a palesztinokkal való tárgyalásokat” – magyarázta a Hetek tudósítóinak a feltárás egyik vezetője, Náhum Gilbar. „Csak a kanaanita, illetve a későbbi keresztény és muszlim időszakból származó rétegek feltárását támogatták, a saját múltunk mintha nem is érdekelte volna az állami szerveket.” David Rubin volt silói polgármester. Ez a politika azonban nem akadályozta meg azt, hogy magánadományokból meginduljanak a feltárások az ilyen helyszíneken is. Elsőként Jeruzsálemben, ahol a Templom-hegytől délre fekvő ősi városrész, az Ir David (Dávid városa) feltárásánál az ezredforduló után zsidó és keresztény szervezetek anyagi támogatásával indult be a munka. A nagyon gyors fejlődést jellemzi, hogy amikor 2004-ben a helyszínen jártunk, Doron Spielmann kutatásvezető elmondta, nagy eredménynek tartják azt az évi 25 ezer látogatót, akik a média általános hallgatása ellenére felkeresik a helyszínt. Tíz év sem telt el, és a Dávid Városa Központ már naponta több ezer látogatót fogad, és a világ minden fontos médiumában megjelentek tudósítások a kutatásokról. Az izraeli kormány döntése alapján valamennyi újonnan besorozott katonát elviszik a helyszínre. Sok fiatal itt szembesül először azzal, hogy a bibliai múltról egyre több történelmi bizonyíték áll rendelkezésre. Ez az Abramowitz rabbi által sürgetett új nemzeti identitás erősödését jelzi, hiszen korábban évtizedeken keresztül a Holt-tenger mellett fekvő Maszada erődje volt a hadsereg történelmi szimbóluma. A rómaiakkal szembeni hősies, de vesztes szembenállást azonban sokan nem érezték megfelelő inspirációnak az új generáció számára, ezért ebből a szempontból is jól jöttek az új feltárások. A visszatérők álma A híres-hírhedt „zöld vonalnak” – amelyet a nemzetközi sajtóban gyakran tévesen ’67-es határként emlegetnek – természetesen semmi köze a környezetvédelmi mozgalomhoz. A fegyverszüneti demarkációs vonal onnan kapta nevét, hogy 1949-ben, az izraeli–arab függetlenségi háború után a térképen zöld színű tintával húzták meg azt a vonalat, amely elválasztotta egymástól Izraelt és a Jordánia által megszállt területeket. A „zöld vonalak” 19 éven át szinte kettészelték Izraelt: a legkeskenyebb ponton alig 13 kilométer volt a távolság a Földközi-tenger partja és a fegyverszüneti vonal között. Az erőszakos elválasztás azonban nem csak stratégiai szempontból volt kritikus Izrael számára. A „zöld vonalak” elszakították a zsidó államtól Kelet-Jeruzsálemet (benne a Templom-heggyel és az Óvárossal), valamint a történelmi Izrael szívének számító Júdeát és Szamariát. Arab megszállás alá került szinte minden bibliai helyszín, köztük Hebron, Béthel és Siló. Amikor 1967-ben, a hatnapos háború következtében Izrael visszafoglalta a Jordán folyó nyugati partját, és egyesítette Jeruzsálemet, az izraeli politikai vezetők nem számoltak a júdeai és szamariai régió újraépítésével, ahonnan a jordániai megszállás idején minden zsidót elüldöztek. „A kormány és a politikai vezetés általános álláspontja az volt, hogy a visszafoglalt bibliai területeket nem tekinti Izrael szerves részének. Nem kezdeményezték új települések létrehozását, hanem a térséget – Júdeát, Szamariát és Gázát – alkutételeknek tekintették, amelyeket a békeszerződésért cserébe átadnának a palesztinoknak” – írja nemrég megjelent, Isten, Izrael és Siló (God, Israel and Shiloh) című könyvében David Rubin, Siló város volt polgármestere. Ezt a politikát jelezte az, hogy Mose Dajan utasítására az izraeli hadsereg még 1967-ben visszaadta a Templom-hegy feletti fennhatóságot a muzulmán Wakf számára. Ezzel párhuzamosan az izraeli kormány döntött arról is, hogy a hebroni Pátriarkák Sírját is átadják a muszlim hatóságnak. Csak az 1973-as jóm kippúri háború után következett be fordulat. A hatnapos háború eufóriájával szemben ezért a győzelemért fájdalmas árat kellett fizetni. Míg 1967-ben a közhangulat és az állami propaganda is az izraeli hadsereg rendkívüli teljesítményének tulajdonította a világraszóló sikereket, most a katonaságot váratlanul érte az arab offenzíva. A háború után sokan úgy érezték, hogy a cionista eszme megújításra szorul. A kezdeményezést a vallásos cionizmus legnagyobb tekintélye, Cvi Jehuda Kuk rabbi (1891–1982) vállalta magára. Apja, Avraham Kuk nyomdokain hitt abban, hogy a bibliai Izrael betelepítése az ősi föld újraéledésére vonatkozó messiási próféciák beteljesedését jelenti. Kuk rabbi nemcsak tanított erről, hanem tanítványaival együtt 1974-ben demonstratív módon kivonult a júdeai dombok közé, ahol megalapították az első településeket az ősi bibliai városok helyszínén. Az első ilyen közösség 1975 tavaszán Ofrában jött létre. A település fennmaradási engedélyt kapott az izraeli kormánytól, és ebből a fiatal közösségből indult ki az a csoport, akik 1978 januárjában megalapították az ősi Siló területén az új települést. A telepesek csak régészeti munkákra kaptak engedélyt, ám ők azzal a határozott céllal érkeztek, hogy több mint 1900 év után újra letelepednek az első zsidó főváros helyén. Az új közösséget Kuk rabbi a helyszínen megáldotta. Az izraeli baloldal gúnyosan fogadta a kezdeményezést. Joszi Szarid parlamenti képviselő azt nyilatkozta, hogy a telepesek néhány hónap múlva a nehéz körülmények miatt úgyis feladják. A kopár dombtetőkön valóban barátságtalan volt az élet, és nem csak a környező arab települések lakói miatt. A családos telepesek lakókocsikban, míg az egyedülálló fiatalok sátrakban töltötték az első évet. Az álom beteljesedése, hogy azon a helyen élhetnek, ahol Józsué felállította a Sátort, ahol Anna imádkozott, és Sámuel próféta felnőtt (lásd keretes írásunkat), azonban feledtette a megpróbáltatásokat. A júdeai dombokon a nyolcvanas években egymás után nőttek ki a települések, amelyeket ekkor már az izraeli kormány is támogatott. Az oslói megállapodást előkészítő madridi békekonferencia évében azonban a palesztin terror elérte Silót is. Egy Tel-Avivba induló buszt ért támadás, és az áldozatok között volt egy hétgyermekes silói fiatalasszony, Rachel Druk is. A terror az egész közösséget megrendítette, de úgy döntöttek, hogy a támadásra a megfelelő válasz az építkezés folytatása. A merénylet helyszínén egy új közösséget hoztak létre, Svut Rachel (Ráchel visszatérése) néven. Megelevenedik az első főváros A történészek egyetértenek abban, hogy a mai Siló megegyezik a történelmi főváros helyszínével. A térségben az első ásatásokat a 19. század végén kezdte két neves brit régész, Sir Charles Wilson és Sir Charles Warren, akiknek a nevét a jeruzsálemi Templom-hegyen végzett feltárások is megörökítették. Ők azonosították az akkor lakatlan területet mint a bibliai Siló helyszínét. A két világháború között dán régészek folytatták a munkát, akik nevéhez a kanaanita rétegek feltárása fűződik. A kutatásokat a nyolcvanas években izraeli tudósok vették át, és ők találták meg a bizánci templom maradványait, amit a 7. században a bibliai események emlékére építettek. A templom romjaira később mecsetet emeltek, de az idők folyamán ez is elhagyatottá vált. Bár ezek a feltárások is felkeltették az érdeklődést Siló iránt, az igazi lendületet az hozta, amikor 2011-ben megkezdődött a bibliai Szent Sátor feltételezett helyének a feltárása. A kutatáshoz az alapot az jelentette, hogy a dombok között egyetlen olyan sík terület van, ahol az ószövetségi Sátort a megadott méretekkel fel lehetett állítani. Ezen a fennsíkon olyan kőbe vésett mélyedéseket találtak, amelyek a Sátor kerítésének az oszlopait tarthatták. Emellett számos olaj- és szőlőprésre bukkantak, amelyek a templomi áldozatokhoz kellettek. A környező dombokon, ahová – amíg itt állt a Sátor – évente háromszor összegyűlt Izrael népe, rengeteg cserépmaradványt találtak. Az áldozati hús egy részét ugyanis a zarándokok visszakapták a papoktól, azzal a feltétellel, hogy a helyszínen elfogyasztják. Nem vihették el magukkal, hanem olyan helyen kellett megenniük, ahonnan látták a Szent Sátort. Erre a környező dombok – amelyek Jeruzsálemhez hasonlóan körülfogják a Szentély helyszínét – kiválóan alkalmasak voltak. A tilalom azonban a szent húst tartalmazó edényekre is vonatkozott, amelyeket szintén nem vihettek magukkal a zarándokok. Ezért összetörték azokat, és innen a rengeteg, több mint háromezer éves cserépmaradvány a domboldalakon. A kutatások 2013 augusztusában folytatódnak, már kifejezetten a Sátor hajdani területére összpontosítva. A régészeti leletek mellett a hívő zsidók közül egyre többen látogatnak el Silóba spirituális célból is. „Jeruzsálemen kívül itt állt a leghosszabb ideig a frigyláda, amely az Örökkévaló jelenlétét és dicsőségét hordozta. Bár 369 év után a frigyláda örökre elkerül Silóból – miután a filiszteusok átmenetileg megszerezték azt –, az isteni dicsőség, a sekína korlátozott mértékben ugyan, de megmaradt ezen a helyen. Ezért jönnek például meddő asszonyok rendszeresen imádkozni Silóba, a hajdani Sátor bejáratához, ahol Anna könyörgött az Úrnak gyermekáldásért. Buenos Airestől New Yorkig kapunk visszajelzéseket arról, hogy ezek az imák ma is meghallgatásra találnak” – írja könyvében David Rubin. Siló története a Bibliában Miután az izraeliták elfoglalták a földet, a Jeruzsálemtől északra fekvő Silót választották a tizenkét törzs központi gyülekezőhelyévé: „Izráel fiainak egész gyülekezete pedig összegyülekezék Silóban, és oda helyezték a gyülekezetnek sátorát, minekutána meghódolt előttük a föld.” (Józs 18:1) A Bibliában nincs közvetlen utalás arra, hogy miért éppen Siló lett az első főváros. Józsué minden bizonnyal ismerte azt, hogy Ábrahám melyik hegyen készült feláldozni fiát, Izsákot, ám a Mórija-hegy és Jeruzsálem ekkor még – és további közel 400 évig – jebuzeus uralom alatt állt. Siló természeti adottságai – központi fekvése, a Szent Sátort körülvevő hegyek védelme és a bőséges vízforrás – nyilván szerepet játszottak a döntésben. Miután Józsué felállította Silóban a Szentélyt, Isten jelenléte megnyugodott a helyen: „És sorsot vete nékik Józsué Silóban az Úr előtt, és elosztá ott Józsué a földet Izráel fiai között az ő osztályrészeik szerint.” (Józs 18:8-10) Amikor Benjamin törzsét egy véres bűncselekmény miatt a többi törzs ki akarta irtani, Silóban sikerült megtalálni a megoldást. A Bírák könyve leírja, hogy Jábes-Gileádból hoztak 400 szűz lányt Benjamin ifjai számára. A furfangos akcióval a törzsek sem szegték meg esküjüket, és Benjamin törzse sem veszett ki a 12 nemzetség közül. Sokkal ismertebb a Bibliából Anna története, aki gyermektelensége miatti bánatában ment el a silói sátorhoz imádkozni. „És felkele Anna, minekutána evének Silóban és minekutána ivának, …És lelkében elkeseredve, könyörge az Úrnak, és igen sír vala. És fogadást tőn, mondván: Seregeknek Ura! Ha …fiúmagzatot adsz szolgáló leányodnak: én őt egész életére az Úrnak ajánlom, és borotva nem érinti az ő fejét soha!” (1Sám 1:9-11) Isten gyermekkel válaszolt az imára: a kis Sámuelt anyja a fogadalmához híven elvitte Silóba a főpaphoz. Eli fiai romlottsága ellenére Sámuel miatt Isten megújította dicsőségét a Szentélyben: „És az Úr kezde ismét megjelenni Silóban, mert kijelentette magát az Úr Sámuelnek Silóban, az Úrnak beszéde által. (1Sám 3:21) Azt azonban már ő sem tudta megakadályozni, hogy amikor a főpap tiltakozása ellenére a frigyládát a filiszteusok ellen a csatába vitték, az ellenség el ne ragadja a Szentély legszentebb tárgyát. A frigyláda ezt követően már soha nem került vissza Silóba, sőt maga a város is elpusztult. Évszázadokkal később Jeremiás próféta Siló pusztulását említette figyelmeztetésként a későbbi főváros, Jeruzsálem lakói számára: „Mert menjetek csak el az én helyemre, amely Silóban van, ahol először lakoztam az én nevemmel, és lássátok meg, hogy mit cselekedtem azzal az én népemnek, Izráelnek gonoszságáért!” (Jer 7:12) Salamon temploma SaoPaolóban Salamon templomának másolatát építi fel a legnagyobb brazíliai evangéliumi felekezet. A Sao Paoló-i katedrális tízezer férőhelyes lesz, és 2014-re készül el. hetek.hu/hit_es_ertekek/201307/ujra_feltarjak_a_hajdani_szentely_varosat
Posted on: Tue, 23 Jul 2013 05:40:25 +0000
Trending Topics
Recently Viewed Topics
© 2015