Napi evangélium 2013. augusztus 3. – Szombat Amikor Heródes - TopicsExpress



          

Napi evangélium 2013. augusztus 3. – Szombat Amikor Heródes Antipász, a negyedes fejedelem meghallotta a Jézusról szóló híreket, azt mondta szolgáinak: „Ez Keresztelő János: ő támadt fel a halálból, azért van ilyen csodatevő ereje.” Heródes ugyanis annak idején elfogatta Jánost, bilincsbe verette és börtönbe vetette Heródiás miatt, aki fivérének, Fülöpnek a felesége volt. János ugyanis figyelmeztette: „Nem szabad őt feleségül venned!” Heródes emiatt ki akarta végeztetni Jánost, de félt a néptől, mert prófétának tartották őt. Amikor Heródesnek születésnapja volt, Heródiás leánya a vendégek előtt táncolt. Ez nagyon megtetszett Heródesnek, ezért esküvel ígérte, hogy bármit is kér, megadja neki. A leány, mivel anyja már előre kioktatta, így szólt: „Add nekem egy tálon Keresztelő János fejét!” Erre a király elszomorodott, de esküje és a jelenlevő vendégek miatt megparancsolta, hogy adják oda neki (Keresztelő János fejét). Erre elküldvén lefejeztette Jánost a börtönben. Fejét elhozták egy tálon, és odaadták a leánynak; ő meg elvitte anyjának. Akkor János tanítványai eljöttek, elvitték a holttestet, és eltemették. Majd felkeresték Jézust, és mindezt hírül adták neki. Mt 14,1-12 Elmélkedés: Keresztelő Szent János lefejezésének elbeszélését olvastuk a mai evangéliumban. Az eset politikai és történeti jelentőségét jelzi, hogy a neves történetíró, Josephus Flavius is lejegyezte munkájában. Máté evangélistát viszont nem a történeti vagy politikai szempontok vezérlik a történet megfogalmazásakor, hanem erkölcsiek. Ennek megfelelően mi is az erkölcsi tanulságokra szeretnénk odafigyelni. Keresztelő János, aki nagy népszerűségnek örvendett a nép körében, figyelmezteti az uralkodót, Heródest súlyos bűnére, mégpedig arra, hogy nem lett volna szabad feleségül vennie testvérének feleségét, mert a törvények ezt tiltják, s a törvényi előírás az uralkodóra is vonatkozik. János figyelmeztető szavait az evangélista ugyan csak egy rövid mondatban foglalja össze, de joggal feltételezzük, hogy bővebb és kemény hangú lehetett ez az uralkodóhoz intézett figyelmeztetés. Heródesnek nem tetszett János véleménye, ezért börtönbe záratja. A bűnre emlékeztető szót ugyan elnémíthatja így Heródes, de ettől kezdve újabb bűn, egy ártatlan ember halála miatt fog még erősebben megszólalni lelkiismeretének el nem némítható szava. Nem a bűntudattól és nem a lelkiismeretfurdalástól kell megszabadulnom, hanem magától a bűntől! Elfogadom-e a jószándékú figyelmeztetést? Odafigyelek-e Isten figyelmeztetésére, aki a lelkiismeretem által szólít meg? Készséges vagyok-e a bűnbánatra és a bűnbevallásra? © Horváth István Sándor Imádság: Szükségem van rád, hogy taníts napról napra, minden napnak a követelménye és szükséglete szerint. Add meg, Uram, a lelkiismeretnek azt a tisztaságát, amely csak a te sugallatodat érzi és fogja fel. Fülem süket, nem hallom hangodat. Szemem homályos, nem látom jeleidet. Csak Te tudod élessé tenni fülemet, tisztává tenni szememet, megtisztítani és megújítani szívemet. Taníts meg arra, hogy ott üljek lábadnál és hallgassam a szavadat.
Posted on: Fri, 02 Aug 2013 22:04:12 +0000

Trending Topics



Recently Viewed Topics




© 2015