Nem lehet kilábalni a szegénységből Ha egy településen azért jár iskolába egy gyerek, mert ott enni kap, akkor nagyon nagy baj van. Magyarországon 350 ezer gyerek tartozik ebbe a kategóriába, sokan péntek délutántól hétfő reggelig semmit nem esznek. Egyebek között erről beszélt lapunknak Király Gábor. A Gyermekétkeztetési Alapítvány elnöke kifejtette azt is, évente másfél-, kétmilliárd forintból vásárolnak élelmiszert, de az igény ennél sokkal nagyobb. Tegnap, 05:11 [A+ A-] [Nyomtatás] [Küldés e-mailben] Ossza meg! Most Amerikában is megpróbálnak pénzt gyűjteni, mert ott komoly kultúrája van az alapítványi munkának, és az emberek nagy többségétől távol áll a rasszizmus. - Hol tartja a csirkekeltetőt? - Sehol. A kiscsirkével egyebek között az a probléma, hogy roppant alacsony a tápértéke. HIRDETÉS - A kormány és tudós tanácsadója szerint csak fel kell nevelni az állatokat, és akkor kiadós étel lesz belőlük. - Na, ne. Ez a gagyi program. Biztos vagyok benne, hogy Hegedűs Zsuzsa is tudja, ahhoz, hogy egy naposcsibe felnőjjön, pénz kell a takarmányához. A választási malacról már nem is beszélek. Amikor a család nem tud mit enni, és ott van egy disznó, akkor az ennivaló. Most. Nem sok, de egy vacsorára elég. - Az ötletet is rossznak tartja? - Nem, az elképzelés jó. Csak azt nem értem, hogy egy tudós miért nem tudományos oldalról közelíti meg a kérdést. Léteznek számítások, és létezik a józan paraszti ész is. Jó tudom, ez utóbbi nem tudományos kategória. De ha azt mondjuk, hogy lehetne kis családi gazdaságot csinálni, akkor elég egyértelmű, hogy ennek felépítéséhez és beindításához pénzre van szükség. Hogy mást ne mondjak, ha megkapja a két választási malacot a család, akkor - ellentétben a nagyüzemi sertéstartással - ez a disznó nem lesz fél év alatt vágósúlyú. Sokáig kell etetni. De nem csak takarmány kell neki, hanem oltások is, és más állatorvosi beavatkozásra is szükség van. Meg lehetett volna támogatni a programot úgy, hogy a gazdaboltba havonta megküldik a takarmány árát, a helyi állatorvos ellenőrzi a tartás körülményeit, tanácsot ad, a helyi gazda pedig megtanítja a családot az állattartásra. Az ember ugyanis nem parasztnak születik. Az hamis elképzelés, hogy egy vidéken élő az árvalányhajat a kalapja mellé tűzve, a kaszát a vállára vetve, magyar nótát harsogva megy a földjére, és azt vidáman műveli. A kaszálás nagyon nehéz munka, és enni kell hozzá, hogy bírja a gazda. Az állattartáshoz meg érteni kell. - Ön is az íróasztal mögül dolgozik, vagy találkozik hús-vér szegény emberekkel? - Járom az országot. - Egyre erősebb a társadalomban a szegényekkel szembeni ellenérzés. Hogyan élnek ők? - Sokan rettenetes körülmények között. A putri jellemzője, hogy a földbe ássák. Ez energetikai szempontból kiváló megoldás, ha rosszul csinálják meg, akkor egyben a fürdőszobát is kialakítják. A rossz tréfát félretéve, a putrik raklapokból, kidobott ajtókból is készülhetnek, fóliával fedik le az egészet, amit alul kövekkel, téglákkal rögzítenek. Ilyen otthonokból indulnak gyerekek naponta iskolába. Hangsúlyozom, elindulnak az iskolába, még ha sokan ennek ellenkezőjét is állítják. 2002-ben azt hittem, hogy itt van már a kánaán, mind a két akkori kormánypárt programjában szerepelt, hogy a legszegényebb gyerekek ingyen étkezhetnek az iskolákban. Még nagyobb meglepetést jelentett, hogy 2008-ra ezt meg is valósították. Mondok egy példát, hogy érzékeltessem ennek a jelentőségét. Még 1999-ben csináltunk egy mintaprogramot Romániában. Akkoriban ott ismeretlen volt az iskolai étkeztetés fogalma. Bukarest mellett egy 3500 fős településen kezdtük el. Az iskolában minden gyerek kapott egy zsömlét, szalámit, sajtot, zöldséget. Néhány hét elteltével beszélgettünk a polgármesterrel, aki azt mondta, ő nem is tudta, hogy ennyi gyerek él a városban. És az eredmény: 30 százalékkal nőtt az iskolák látogatottsága. Ugyanakkor be kell látni, ha egy településen azért jár iskolába egy gyerek, mert ott enni kap, akkor nagyon nagy a baj. Magyarországon ebbe a kategóriába - az összesen 2 millió iskolás, óvodás gyerekből - 350 ezer tartozik. Ezeknek a gyerekeknek a jó része péntek délutántól hétfő reggelig semmit nem eszik. Persze, ez túlélhető, és fel is nőnek. Csak ők butábbak és alacsonyabbak lesznek, és rövidebb ideig élnek. - Erre sokan azzal reagálnak, hogy nem kell annyi gyereket szülni. - Ismerem a politikai kijelentéseket. Nem is tudom, milyen filozófiai, politikai rendszernek nevezzem azt, amelyik bele akar szólni abba, hogy egy család hány gyereket vállaljon. Menjen a fenébe, aki így gondolkodik. Úgy tudom, annak idején egy halászközösség erőteljesen ellene volt annak, hogy a család életét gazdasági megfontolásnak rendeljék alá. Isten azt parancsolta Noénak, hogy sokasodjon és népesítse be a Földet. Nem tudom minősíteni, nincsenek szavak arra, hogy állami, vagy önkormányzati szintre akarják emelni a családtervezést. - Egy gombostűkkel teletűzött Magyarország-térkép lóg Ön mögött. Mit jelöl? - Három nagy programunk van. Az egyik az unió legszegényebb polgárainak megsegítését szolgáló alap szétosztása. A Mindenki ebédel és a Fel a fejjel programunk is ugyanilyen fontos Az ezekben résztvevő településeket jelöltük meg. - A Mindenki ebédel programnak van köze a Minden gyerek lakjon jól programhoz? - Hogyne, mi is szeretnénk, ha minden gyerek jól lakna. A Mindenki ebédel programunkat még a Sláger rádióval közösen indítottuk, ami ha végig futhatott volna, akkor a "Sláger megyében mindenki ebédel" címmel ért volna véget. Kitaláltunk egy virtuális megyét azokból a településekből, amelyekből a támogatók és a rászorulók kikerültek. A gyűjtés elkezdődött, de a rádió közben megszűnt. Mi már megvettük az élelmiszert, amit aztán szét is osztottunk. Sokat köszönhetünk szinte az egész médiának. - Baloldalinak, jobboldalinak egyaránt, függetlenül a politikától? - Alapvetően ez az egész ügy nem lehet független a politikától. Az emberek éhezése 7000 évvel ezelőtt is nagyon súlyos politikai kérdés volt. Nem véletlen, hogy hatalmas állami gabonaraktárakat tartott fönn Egyiptom. Egy állam, annak vezetői nem engedhetik meg maguknak, hogy tömegével éhezzenek az alattvalói. Az alattvaló kifejezés persze attól függ, hogy melyik évszázadban vagyunk. Most éppen nem tudom, hogy melyikben, ezért használtam általánosságban ezt a fogalmat. - Hogy segít a Gyermekétkeztetés Alapítvány? Élelmiszert osztanak szét, vagy pénzt adnak? - Elsősorban élelmiszert. Évi másfél-, kétmilliárd forintnyi élelemről beszélünk. Ezt nagyjából arányosan osztjuk szét, de a legnagyobb tételeket télen és tavasz végén adjuk át. - A családoknak, vagy az önkormányzatoknak? - Sok önkormányzat segít a szétosztásban, de mi is, és még nagyon sokan ellenőrzik, hogy a megfelelő helyre került-e az adomány. - Miből áll a támogatás? - Tartós élelmiszereket, készételeket küldünk. Vannak olyan családok, amelyek éppen a szegénység és a nyomor határán lebegnek. Nekik havi 25-50 ezer forintos készpénzsegélyt küldünk. A szerződés általában egy évre szól, ennek feltétele, hogy rendszeresen küldjenek az életükről naplót, és megkapjuk az alapítvány nevére kiállított, élelmiszer vásárlásról szóló áfás számlát. - Honnan, kitől kapnak Önök pénzt? - Az elmúlt nyolc évben automatizáltuk az alapítvány munkáját, mert előtte levelezgetéssel ment el az időnk, így kértünk pénzt. Az államvizsgámon a szervezés volt az, amiből csillagos ötösre végeztem, és ezt később nagyon jól hasznosítottam. Egyre több munkát szerveztem ki magam alól, és egyre több munkát vettek át a számítógépek. Évente kétmillió levelet küldünk szét. Ezt 1994-ben úgy kezdtük, hogy 10 ezer kérelmet borítékoltunk. Ameddig meg nem haladtuk a 200 ezer levelet, addig itt mi nekiültünk, és reggeltől estig nem is csináltunk mást. Én magammal voltam munkaversenyben, számoltam, hogy egy perc alatt mennyit tudok megcsinálni. Eljutottam oda, hogy percenként kettő helyett hat levelet csomagoltam. Óriási sikerélmény volt, de rá kellett jönnöm, hogy egy ilyen munka közben kevés filozófiai szintű gondolat születik. Végül összegyűjtöttük az önkénteseket, és ma már ők végzik ezt a feladatot. Régi adakozóinknak, cégeknek, magánszemélyeknek küldenek levelet. Emellett minden évben kiválasztunk egy exkluzív célcsoportot, és megnézzük, hogy adott szakmák képviselői, lakókörnyezetek miként viszonyulnak az adakozáshoz. Közben arra is kíváncsiak vagyunk, hogy mennyire ismernek minket. - Mennyire? - Ma már nehezebb erre válaszolni. Körülbelül 2008-ig rendszeresen készített nekünk felmérést egy közvélemény-kutató cég, és ezért nem kellett fizetnünk. Akkor kiderült, a lakosság 80 százaléka ismeri, és elismeri az alapítványt. Ma egy ilyen felmérés körülbelül másfél millió forintba kerülne, és erre nem akarunk költeni. Más is így lehet ezzel, hiszen nem sok hazai, átfogó, szegénységgel kapcsolatos jelentés született az utóbbi években. Pedig ez fontos lenne. Mi is egy szűk kis keresztmetszetből próbálunk térségekre, és az országos helyzetre következtetni. - Milyen kapcsolatban vannak az unióval? - Az egy végtelenül bonyolult szervezet. Mire hozzánk eljut a támogatásuk a vidékfejlesztési minisztériumon keresztül, az nem kevés idő. Valamikor 6-7 éve kezdődött a közös munka, és van 4-6 hazai szervezet, amelyik az onnan érkező élelmiszerek szétosztásával foglalkozik. Körülbelül 10-20 millió kilogramm élelmiszerről van szó évente, amit ezen a kereten belül adományozunk. Ma már tudjuk, hogyan lehet és kell ezt jól csinálni, de mi is belefutottunk a hihetetlen ellenőrzés útvesztőjébe. Volt olyan év, amikor 4 millió különféle élelmiszert osztottunk szét, de nem tudtunk elszámolni 84 kiló szarvacska tésztával. Ezt meg kellett vennünk, és úgy már minden rendben volt. - Magánszemélyek is segítenek? - 2008 minden szempontból fordulópont volt. A gazdasági világválság borzasztóan megrázta az embereket. Azok, akik korábban évente kétszer, háromszor is küldtek 300 vagy épp 2000 forintot, ezt ma már nem tudják megtenni. Egyszerűen azért, mert erre az összegre nekik is szükségük van a megélhetéshez. Lassan lecseng a válság, de még nem jöttünk ki belőle. És a csuda tudja, hogy a tüneti kezelések meddig lesznek érvényesek, meddig működik a mai gazdaságpolitika és gazdasági filozófia. Ami tény: a szegénységből nem lehet kilábalni. - Aki lecsúszik, az ott marad? - Ott, és semmi esélye. Az államnak nem célja ezeknek az embereknek a visszasegítése. Valami törés állt be a közgondolkodásban, és az azt irányítók fejében, ami arról szól, hogy jó dolog, ha sok nyomorult ember van az országban. A 90-es évek elején valami kormányzati megjegyzésre válaszul azon anekdotáztunk, hogy az éhező gyerekek problémájának megoldása kétféleképpen képzelhető el: megetetjük őket, vagy megszüntetjük őket. Akkor még lehetett erről könnyedén beszélni, mert nem bántottuk meg vele szinte senkit. Ma az országy nyolcvan százalékát érinti a probléma. Olyan élessé és olyan mértékűvé vált az éhezés itthon, hogy nincs az a pénz, ami elég lenne ahhoz, hogy nyugodtan hátradőlhessünk. Nem is emlékszem olyan történelmi korszakra, amikor a gyereket az állam tehernek minősítette volna. A gyerekről mindig úgy beszéltünk, hogy ő a jövő, benne van a reménységünk. Most meg azt látom, hogy vannak nagyon fontos kiskorúak, de a sok szegény, éhező büdös kölök túl sok. Ez egyszerűen rémisztő. - Külföldön terjeszkednek. Miért gondolják, hogy más országból majd éppen a magyar gyerekeken akarnak segíteni? - Mi azzal foglalkozunk, hogy pénzt gyűjtünk, élelmiszert veszünk, és azt odaadjuk. Magyarországon a pénzgyűjtés már egyre nehézkesebb, viszont az éhezés egyre többeket érint. Elkezdtünk körülnézni a világban, és Amerikáig meg sem álltunk. Azért ott, mert náluk komoly kultúrája van a tisztességes alapítványi tevékenységnek. De nem ez az egyetlen ok. Nyugat-Európában ugyanabba a problémába ütköznénk, amibe itthon. A mi adományaink 50 százaléka a cigány gyerekek szájába kerül. Itthon, és Európa más országaiban olyan elkeserítő rasszizmussal találkozunk, hogy azt kimondani is nehéz. Jobb a gyűjtést olyan helyen folytatni, ahol az emberek jelentős többségének tudatában a rasszizmus egy elmebeteg ocsmány disznóság. Muhari Judit / Népszava
Posted on: Sat, 10 Aug 2013 05:36:44 +0000
Trending Topics
Recently Viewed Topics
© 2015